Mai ajánlónkat Pachmann Péter, televíziós műsorvezető, híradós írta: nem is annyira a könyvekről, hanem magáról a meséről. Ezen a héten zajlik az első Poronty Könyvhét, minden nap ismert emberek osztják meg személyes élményeiket az olvasásról.
Apa, miből van a szívószál? – kérdezi a kisfiam a hátsó ülésről, miközben parkolóhelyet keresek az iskola előtt, ő pedig rendre kilötyköli a narancslevet a fehér nadrágjára. Műanyagból, mondom, persze gondolhatnám, hogy a válasz nem elég, Balázs mindig a részletekre kíváncsi. Most sincs másképp, úgyhogy az ötévesek nyelvén mesélek az óriásmolekulákról, a szervetlenláncról, a hőre lágyuló anyagokról.
És apa, ki az a bácsi? – kérdezi aztán, ahogy végre leállítom a motort, és az iskola kapualjába terített Petőfi-szoborra mutat. Tudod, mondom, ő írta az Anyám tyúkját. Ja, mondja Balázs, miközben belekezd, hogy 'ej, mi a kő, tyúkanyó, kend'... És más verseket is írt még? – kérdezi aztán hirtelen. Persze, mondom, verseket, gyönyörű elbeszélő költeményeket, meg amolyan verses meséket, például Kukoricza Jancsiról. És Iluskáról, vág közbe hirtelen, akit a patak partján látott meg, mondja lelkesen, tudod, apa, még nevettünk is rajta, mikor olvastad nekem, hogy a réten mossa a ruhákat (ezen persze elmosolyodom, mert emlékszem, Balázs szóvá tette, hogy Iluskáéknál miért nincs mosógép).
És, apa! – folytatja rendületlenül, miközben kiszállunk a kocsiból, kik azok a bácsik a szobor mellett? Rájuk is lehet szavazni, mondom. Tudod, kicsim, szavazni jöttünk, az egyik Viktor bácsi, a másik Attila bácsi. Hú, apa, mondja erre Balázs, őket szoktam látni a tévében... Fogod is, mondom mosolyogva – és megragadom a kezét, hogy belépjünk az iskolába. A szavazás gyorsan megy, Balázs is szépen tűri, élvezi, ahogy belépünk a szavazófülkébe, és elhúzhatja a függönyt. Apa, kérdi suttogva, most mit csinálsz? Szavazok, mondom, arra a bácsira, aki szerintem jót tehet az országgal a következő négy évben. Úgy, ahogy István legyőzte Koppányt, apa? – kérdezi lelkesen, és egyik kedvenc esti meséjéből, a Koronás királyból idéz, szinte minden másnap erre alszik el.
És apa, folytatja rendületlenül Balázs, négy év az hány nap? Gyorsan szorzok fejben, és rábököm, hogy nagyjából ezernégyszázhatvan. És apa, négy évben hányszor van születésnapom? Jaj, kicsim, mondom halkan, egy évben egyszer, tehát, négy évben négyszer. Az jó, mondja Balázs, akkor négyszer is fogok ajándékot kapni a négy év alatt.
És, apa, én mikor mondhatom meg, hogy melyik bácsit szeretném sokat látni a tévében? Idővel, drága, idővel, mondom Balázsnak, ahogy jövünk kifelé a tanteremből, miközben összemosolygunk a szavazóbiztosokkal. Épp átlépnénk a küszöböt, amikor hirtelen visszarántja a kezemet. Nézd apa, ott egy király bácsi, korona van a fején – és Mátyás király arcmására mutat, a falon van kifüggesztve. Elmesélem, ki volt Mátyás, az Igazságos, mire ő közbevág, hogy az óvónénik is felolvastak erről, hogy a szegények között járt és hogy mindenki szerette. Közben már Mátyás portréja mellett állunk és nézegetjük a történelmi Magyarország térképét is.
De, apa, itt a tengerig ér az ország – folytatja, látod? Látom, mondom mosolyogva, és Trianonról mesélek, háborúkról, hősökről, történelmi tettekről és gonosz cselekedetekről, szóba hozom a Csodaszarvas legendáját, a lovas nemzetségeket. A Csodaszarvas szintén gyakori esti mese nálunk. És apa, folytatja Balázs, miért van a szarvasnak patája, és hogyan nő ki az agancsa?
És apa, miért csörög a mobiltelefon, ha nem nyomja meg senki a gombot rajta? És apa, miért száll felfelé a lufi, ha kicsúszik a kezemből, és apa, miért nem zuhan le az igazi repülő, ha az én papírrepülőm leesik a földre? Jönnek a kérdések, záporoznak, telhetetlen kíváncsisággal eszmél rá az Életre Balázs, én pedig jó tanító módjára, türelmesen mesélek. Már-már kilépnénk a kapun, mikor észreveszem a régi tablónkat. Nézd, Balázs, itt van apa, tizennégy évesen.
Balázs csak néz, először a képet, aztán engem, aztán megint a képet. Zavar van a tekintetében, azt mondja, az nem is én vagyok, csak hasonlít rám az a fiú. Nézzük a többi képet is, mutatom neki Pista bácsit, látod, Balázs, ő mesélt nekünk réges-régen Mátyás királyról, aztán Ili nénit nézzük, látod, Balázs, ő tanított számolni, ha ő nincs, nem tudnám, hogy négy év hány napból áll. És látod, itt van Cili néni, aki a repülők hajtóművéről mesélt nekünk, és íme, itt van Bandi bácsi, aki pedig János vitézről meg a Csodaszarvasról. És sorolom, és sorolom neki, és csak lassan eszmélek.
Ha ők nincsenek, ott a tablón, akkor én semmi vagyok. A legsarokhoz érünk, drága Erzsi nénihez, a kémiatanárhoz. Fekete keret a fénykép körül. Két éve halt meg szegény, pedig most úgy mondanék neki valamit. Erzsi néni, akinek, huszonhat évvel ezelőtt nem hittem el, hogy fontos lehet tudni, miből is van a szívószál.
