„Állandóan felzabáltam a kölykök csokiját, de legalább megpróbáltam nekik nem műanyag joghurtot adni” - következő beszámolónk gazdája Dániel (34), aki a szépséges Franciaországban törölgetett taknyos orrokat, ezzel is alátámasztva, hogy az au pairkedés nem csak a nők privilégiuma. Egy férfinak talán könnyebb kordában tartani a megvadult gyerekeket, és sok tekintetben jobban viseli a megpróbáltatásokat, mint női kollégái… vagy mégsem?
Hat hónapot töltöttem Párizsban au pairként, még az információs forradalom hajnalán, ha jól emlékszem, 96-ban. Ekkor még a videó volt a menő, internet se volt nagyon, vagy nem olyan módon, mint ma. Egy cég közvetített ki: felhívták az anyukát, és másnap mentem bemutatkozni a családhoz. Az ismerkedés fél óráig tartott. Egy 7 éves fiúra és két 3 éves ikerpár lányra kellett ügyelnem. A nő megkérdezte, hogy csináltam-e már ilyet, mondtam, hogy nem, erre mégis úgy döntött, hogy jó leszek. Elmondta, hogy miket kell még csinálnom (kaja a gyerekeknek, rendrakás, tanulás a nagyobbikkal, vasalás, ruhák összehajtogatása, mosogatógépbe pakolás). Kaptam egy fürdőszoba nélküli, 10 négyzetméteres manzárdszobát, szerencsére külön házban - pottyantós wc a folyosó végén, jelképes fizetés, bérlet a tömegközlekedésre, fürödhettem a családnál, kajálhattam a gyerekekkel.
A jutalomcsoki hasznos stratégia
Másnap már én mentem a gyerekekért az iskolába/óvodába. A némber el se kísért. A nap így egykor kezdődött és este nyolc körül fejeződött be, amikor az anyuka hazaért: begyűjtöttem a kölköket a suliból/oviból, ha jó idő volt, kicsit hagytam őket játszani a parkban. Aztán haza, kaja be a sütőbe: kétféle kaját adtam, grillcsirkét vagy beaf steaket (amit persze a kicsik rühelltek, mert véres és rágós), illetve tésztát. Semmi gyümölcs vagy valami normális étel - ez ment 6 hónapig, amíg kint voltam, de gondolom az előttem és utánam ott dolgozó is ugyanezt tette. Közben lefürdettem a kisebbeket, és pizsibe bújtattam. A nagyobbik már egyedül is megtette ezt. Terítés, kaja (ami 3 gyerekkel elég macerás), utána kiosztottam a jutalomcsokit, majd leszedtem az asztalt, minden be a mosogatógépbe.
Az apuka alsógatyáit is kivasaltam
Ezután jött a rendrakás a kölkök szobájában, elvileg utána át kellett volna néznem a nagyobbikkal a háziját, de ez sosem történt meg. Kíváncsi lennék, mi lesz azokból a gyerekekből. Általában beültettem őket a tévé elé, hogy addig se macerálják egymást, de persze állandóan veszekedés volt, hogy mit nézzenek. A nagyobbik Conan a barbár-t vagy valami hasonló marhaságot akart, amit persze már kívülről tudott, a kisebbek meg a Walt Disney-filmekért voltak oda, amiket szintén kívülről tudtak. Játszani nem nagyon lehetett velük, legfeljebb rajzolni, kifestőzni a kisebbekkel. Közben kivasaltam a család ruhatárát, beleértve a konyharuhákat, az apuka alsógatyáit és a némber melltartóit. Ezzel kábé el is telt a délután, úgy emlékszem. Aztán befutott muter, körülbelül 5 perc múlva le is léptem.
Állandóan felzabáltam a kölykök csokiját
Kint tartózkodásom alatt a férjjel nagyjából háromszor találkoztam, ő úgy időzítette a napját, hogy csak akkorra érjen haza, mikorra a gyerekek már alszanak. Ha még fent voltak, a fater kiosztotta őket (üvöltött velük, de azt hiszem, valamilyen testi fenyítés is volt). A hétvégéiket bevásárlóközpontokban töltötték, a pasi gyakran lelépett vidékre. Amivel trükköztem: állandóan felzabáltam a kölykök csokiját, de legalább megpróbáltam nem műanyag joghurtot adni nekik, hanem igazi gyümölccsel feldúsítottat - nem ették. A legdurvább eset az volt, amikor az egyik kölyök az ötödik emeleti lakás teraszáról kimászott a tetőre. De szerencsére visszajött. Még észrevettem egy érdekes jelenséget: a bébiszitterhez szokott gyerekek állandóan azzal jöttek, ha valamit megtiltottam nekik, hogy nekik ehhez joguk van, plusz állandóan teszteltek, hogy meddig mehetnek el valamivel. Rafináltak voltak.
