Első gyerekem fiú. Lányos családból származom, ezért eleinte nem mértem fel, hogy a doktornő hümmögésse kukivizsgálat közben aggodalomra ad okot. Attól sem kaptam szívbajt, amikor minden alkalommal, szinte a baba pár hetes korától elmondta, hogy kétéves koráig ráérünk ezzel foglalkozni. Két év, az sok idő, én pedig vártam a csodát, mert ugye a fitymaszűkület magától is megoldódhat.
Nem húzogatjuk
Abban egészen az elején megállapodtunk, hogy nem húzogatjuk a bőrt, egyrészt, mert egy éves koráig fontos védelmi funkciót tölt be, nem engedi be a fertőzéseket, másrészt pedig többet ártanánk vele, a mikrorepedések később akár meg is nehezíthetik a dolgot. Többször nekifutottam, hogy kiműveljem magam a témában: szakkönyveket tanulmányoztam, fórumokat, cikkeket, olvastam a neten, beszéltem a védőnővel, a doktornővel és más orvosokkal is. Ez pont arra volt jó, hogy teljesen összezavarodjak, pánikrohamot kapjak, vagy éppen megnyugodjak, hogy van még időnk.
Megdöbbentő, hogy nincs kialakult orvosi álláspont arra nézve, hogy mit kell tenni, ha a kisfiunknak szűk a fitymája. Azt megértem, hogy az orvosi beavatkozás többféle lehet, mert a probléma is többfajta, és minden eset egyedi, de az, hogy az alaphelyzetre lehetetlen egyszerű és értelmes választ kapni, kétségbeejtő a kezdő fiús anyuka számára. Ahány szakember, annyi álláspont létezik: van, aki a korai megoldás híve, van, aki legyint, és azt mondja, elég 2-3 éves korban foglalkozni a témával. Van, aki arra biztat, húzogassuk egy kicsit minden este a letapadt bőrt (krémmel vagy krém nélkül?), van, aki ezt kifejezetten tiltja. Elég a témát megemlíteni gyerekes körökben, és záporoznak a horror sztorik.
Kitágít, visszahúz
A két év nagyon gyorsan eltelt, már éppen elkezdtem magam lélekben felkészíteni, hogy a mi esetünkben bizony nem fog magától megoldódni a szűkület, de végül mégsem az idő hajtott el az orvoshoz, hanem a "ballooning" jelenség, vagyis a pisilés közbeni fitymafelfújódás. Azonnal orvoshoz fordultunk, aki jól leteremtett, hogy miért nem jöttünk hamarabb - szerinte másfél éves korban túl kellett volna esnie a gyereknek a beavatkozáson. Köszönöm, most már ezt is tudom. A később történtek fényében osztom is e véleményt, csak éppen senki nem volt, aki ezt közölte volna velem előre, időben.
Az altatásos műtétet és a körülmetélést eleve kizártuk. Tiltólistás volt még a "visszarántás", de szerencsére erről az orvos is hasonlóan vélekedett. Maradt a "beavatkozás", ami nem érzésteleníthető, mert az egyetlen lehetséges módja az érzéstelenítésnek (injekció) fájdalmasabb, mint maga a művelet. Bécsből rendeltünk érzéstelenítő krémet, ami valamennyire képes beszivárogni, majd remegő kézzel, görcsölő gyomorral, az egész napot átparázva (gyerek bölcsiben, hogy ne ragadjon át rá az idegbaj) érkeztünk meg a rendelőbe, majd 10 perc múlva mosolyogva távoztunk.
A mit sem sejtő kisfiút le kellett fogni, ezt érthető módon utálta. A gyakorlott kezű orvos egy csipesz, és a keze segítségével kevesebb, mint egy perc alatt határozottan, de óvatosan visszahúzta a bőrt, és megoldotta a rettenetesnek tűnő problémát. Volt egy kis kiabálás, és néhány csepp könny, de nem komolyabb, mint egy közepes intenzitású játszótéri küzdelem után. Nem folyt vér, nem keletkezett seb, nem volt vágás, nem volt ráncigálás, visszarántás, az egész dolog békében zajlott, és sokkal kevésbé volt borzasztó, mint elképzeltem. Előre jelezte az orvos, hogy meg kell majd ismételni a dolgot, mert nagyon szűk a bőr. A következő alkalomig nem volt semmi dolgunk, nem szabadott a megkínzott testrészhez nyúlni, főleg nem húzogatni.
Horror
A horror otthon, az első pisiléssel kezdődött, és négy napig tartott. Az első két napban a kisfiam szinte egész nap a karjaimban jajveszékelt. Csípett a pisilés, és ezen a ponton megértettem, hogy miért volt rossz az időzítés: 2 évesen és 3 hónaposan van annyira tudatos egy kisgyerek, hogy visszatartsa a vizeletét, ha az fájdalmat okoz. Annyira viszont még nem érett, hogy megértse, nem fog annyira fájni, ha kiengedi. Három napon át szorongatta a kikivánkozó pisit, az egy-két kiszivárgó csepp pedig állandó fájdalmat okozott. Dráma volt. Rettegtem a továbbiaktól.
A negyedik nap enyhülést hozott, végre a kis- és nagydolog is viszonylagos rendben távozott, már nem rettegett a gyerek a vécére menéstől. Erre mehettünk vissza második körre. Legnagyobb meglepetésemre a kisfiam - teljes tudatában annak, hogy hova megyünk, és ott mi vár rá - mosolyogva üdvözölte az orvost.
30 másodperc volt a művelet, az azt követő napok pedig sokkal könnyebben teltek. Pelenkába nem, csak bilibe, vagy még inkább a kádba volt hajlandó a kishapsi kiengedni az égető pisit.
Hálásan köszönöm
Harmadszor is vissza kellett mennünk, de ez már nem járt idegeskedéssel. Mindannyian tudtuk, hogy miért megyünk, és hogy ezzel véget is vetünk az ügynek. Visszatekintve azt kell mondanom, hogy három dologban szerencsénk volt: (ajánlásra) nagyon jó orvos kezei közé kerültünk, én pontosan tudtam, hogy mit nem fogok engedni, az orvos és az én elképzeléseim nagyjából egybeestek. Fájdalmas, de elkerülhetetlen volt a dolog, a kimenetele teljes mértékben pozitív: a szűkület megoldódott, a gyereket semmilyen maradandó trauma nem érte - elkerültük a legnagyobb félelmemet, hogy az esti tisztálkodás hosszú évekre drámává fajul, mint sok esetben, és bónuszként még szobatiszta is lett a kishapsi, 2 és 1/4 évesen, a tél közepén.
