Na nem úgy, hanem úgy, hogy otthon nézünk tévét és ez a gyereknek – most még csak Effnek – is engedélyezett. Keveset vagy sokat? Annak, aki egyáltalán nem szokott nézni, annak felháborítóan sokat. Valószínűleleg amúgy sem keveset. Eddig még nem vettem észre, hogy bármelyikünk agya teljesen elcsökött volna, de lehet, hogy csak idő kérdése.
Távirányítófétis
Már akkor gyanús lehetett volna a dolog, amikor Eff még a tévénézés közelébe sem került. Ugyanis amint fogni tudott, rá volt izgulva a távirányítóra. Ha pedig megkaparintotta, jól összenyálazta. Sokáig ez volt a tévével a legközelebbi kapcsolata. Merthogy arra gondosan ügyeltünk, hogy előtte ne nézzünk semmit, nehogy felkavarják a hang- és képhatások. De kábé amikor elkezdett beszélni, olyan másfél éves korában lehetett, időnként bekapcsoltunk valamilyen mesecsatornát. Természetesen nem volt ellenére.
Összeesküvés-elmélet?
Vannak kifejezetten bébicsatornák, és vannak a különböző korosztályoknak szóló gyerekadók. Nem tudom kapásból felidézni a forrást pontosan, de valamikor mostanában olvastam a kifejezetten bébiknek készülő műsorokról. Ezek állítólag valóban hipnotikus erővel bírnak. A mozgások és a képek úgy vannak megalkotva, hogy a kicsik konkrétan nem tudják levenni a szemüket a képernyőről. Nem tudnak még állóképre fókuszálni, csak arra, ami bizonyos sebességgel mozog, de az is lehet, hogy pont fordítva van az egész. A lényeg, hogy tudományos alapja van.
Na, a bébiműsor nekünk kimaradt, és Jénél is ki fog, mert ő már azzal kezd, amit Eff néz. Ismerek viszont olyanokat, akiknek a gyereke egész nap bámulja a bébicsatornát. Végülis praktikusnak tűnik, mert nem sír a gyerek, a szülők csinálhatnak mást. Valahogy mégis félelmetes a dolog, még ha nem is lenne közvetlenül káros. De valószínűleg az, és akár konkrét függőséget is okozhat.
Szigorúan együtt
Fontos persze, hogy mit néz a gyerek, meg mennyit, de szerintem jó sokáig az a leglényegesebb, hogy, még az is lehet, hogy 8-10 éves koráig, ne nézzen tévét egyedül. Amikor Eff elkezdett tévézni, még nem is nagyon értette a beszédet, a sztorit se tudta követni. De figyelt és kérdezett, mi meg ott voltunk és válaszoltunk. Én pedig úgy vettem észre, hogy a mesenézés így együtt kifejezetten építő jellegű lehet.
Előfordulnak olyan szavak és témák, amelyekre magunktól nem térnénk feltétlenül ki. Ráadásul azért is ott kell lenni, mert egy csomó mese, gondolom dramaturgiai okokból, halállal, árvasággal, szegénységgel, számüzetéssel, teljes összeomlással kezdődik. Lerágott csont ugyan, de ebből a szempontból a klasszikus Hófehérke és hasonlók sem kivételek.
Korszakok
Kezdetben persze tényleg csak a szoft műfajjal ismerkedett. A Thomas meg a Bob mester például szerencsére kimaradt. Valamiért nekem sem jöttek be soha igazán, és szerencsére Effnek sem. Volt helyette más a tévében, megnéztük dvd-ről, sőt néha a netről az alapdolgokat: Kisvakond, Kockásfülű nyúl, Futrinka utca. Ezeknél persze a vizuális nevelés, mint olyan nem igazán játszik, de annak is eljön az ideje. Sokáig nagy kedvenc volt a Curious George című, magyarul valamiért Bajkeverő majom néven futó sorozat. Nehéz lenne más szóval illetni, mint a bájos. Tényleg teljesen ártalmatlan és még nekem is szórakoztató. Ráadásul van belőle nagy film is, ami érdemtelenül mellőzött, és a zenéje Jack Johnson. Érdemes utánakeresni.
Aztán a nagyobb unokatesó beavatta valami komolyabba. Jött a Scooby Doo korszak. Nem mondhatnám, hogy neki való lett volna, mert hemzsegnek benne a zombik, a kísértetek meg a vámpírok, de mégse vészes. Hiszen a végén mindig leleplezik őket, kiderül, hogy igazából nincs is mitől félni, és vicces a zenéje. Össze is jött egy közel ötven epizódból álló gyűjtemény, merthogy, nem reklámból, de felvevős a tévénk, és csak mostanában töröltem ki. Hiába kedveltem meg, de azért szinte csak Scooby Doo-t nézni, azért az majdnem kínzás.
És még egyáltalán nincs vége, úgyhogy legközelebb innen folytatom.
