Nem én fejtegetem mostanság ezt a témát itt először, de nem tudom kihagyni. Egyrészt a karácsony miatt, másrészt meg csak úgy. Gyorsan kezdek is egy elmés megállapítással: a gyerek nem kis felnőtt, a felnőtt pedig – jó esetben – nem nagy gyerek.
De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne lehetne infantilis az ember, meg ne lazulna le, amikor a gyerekekkel játszik. Sőt.
Amikor Eff született, olvastam pár gyerekes szakkönyvet, hogy melyik életszakasznak milyen játék felel meg, formák, színek, blabla. A legtöbb csak arra jó, hogy az ember vagy elégedett lehessen, hogy ja, az enyém ezt már hónapokkal előbb tudta, vagy aggódjon, mert valamit egyáltalán nem csinál. Lányokról nem tudok mit mondani, de most, hogy két fiam van, egyet biztosan tudok. Azt, hogy minden gyerek más, és persze hasonló is egyszerre.
Ésszel, ha lehet
Nem vagyok kényszerapuka, ami nekem azt jelenti, hogy szeretek a gyerekeimmel játszani, és szeretek ajándékot is adni nekik. Nem kompenzálok vele, de persze azt is szeretném, hogy a gyerekeimnek mindene meglegyen, persze ésszerű keretek között. Azt is bevallom itt mindenki előtt, hogy elég sokszor fogyasztok egy bizonyos gyorsétteremben gyerekmenüt. Ha jó a játék. Mert ár/érték arányban néha tényleg elég jó. És mindig szánalmasnak tartottam azokat (a férfiakat), akik maguknak vesznek játékot. Pedig sajna nem csak filmes sztereotípia a villanyvasúttal vagy autómodellel játszó férfi. Én viszont tudom elképzelni azt a nőt, aki egy 80 kilós, szőrős gyerekre vágyik...
Eff, 3 és fél éves
A felnőttek irodalmi vagy zenei ízlés, öltözködés alapján betájolhatják egymást. A gyerekeknél az identitás meghatározása jó darabig a játékok alapján történik. Sajnos a státusszimbólum kérdése is felmerül, és persze ez nem jó dolog. Az viszont igenis meghatározó, hogy ki a harcos típus, és ki az, aki rajzolgatni szeret. Nem vagyok vérpacifista, de Eff fegyverarzenálja nem nagy. Azért vízipisztoly meg fakard van. És jól elvan a levetett mobiltelefonokkal, közértben elkunyerált papírhengerekkel, befőttesgumival, kavicsokkal, termésekkel is. De abban egyáltalán nem hiszek, hogy ha egy játék „drága”, akkor rossz is. Vannak felülmúlhatatlan darabok, mint mondjuk a L.O. De ezek persze mind csak a tárgyiasult dolgok, mert van egy csomó minden, amihez nem kell semmi. Effel már lehet például barkochbázni, természetesen csak úgy, ha én is tudom előre, mire gondol, meg bújócskázni és társasozni, ahol persze hagyni kell nyerni, ha nem akarunk óriás hisztit.
Olcsó játék hülyegyerekeknek
Na és itt van Jé, aki 8 hónapos. Neki eleve ott van egy csomó Efftől örökölt játék, másrészt egyáltalán nem az igazi játékok izgatják a legjobban. Eff először egy szürke popsikrémes dobozért volt hajlandó kúszni, Jénél ezt a szerepet egy kiürült hintőporos doboz töltötte be. Aztán a villanyvezetékek és konnektorok is felvillanyozzák, meg most éppen a karácsonyfa is. Persze ebből nem akarok messzemenő következtetéseket levonni arra nézve, hogy műszaki alkat. Mert a másik nagy favorit most éppen a fakalnál – akkor sztárséf lesz? Vagy gasztroblogger? Meg a címkék a plüssállatokon – állatorvos? Aztán órákat lehet tölteni azzal is, hogy hadzsime felszólítással az általunk végső csapásnak nevezett páros lábemelésre ösztönözzük, amin mindenki jókat nevet. És lehet kukucsolni, felügyelni, hogy mikor rántja le ezt vagy azt, meg bulizni a kiskádban. Cseppet sem unalmas.
Über alles
A harc. A verekedés. A birkózás. A nagyobb fiúknál egyértelműen ez a mindent vivő. Ha van egy hasonló hülye, mint én, aki kapható erre. Büszkén elmondhatom magamról, hogy van olyan gyerek, akinek velem való birkózás közben esett ki a tejfoga – és nem sírt, hanem azóta is büszke rá, hogy ez úgy esett meg, ahogy. Ráadásul most is tele vagyok karmolással meg lila foltokkal, hiszen a karácsonyi turné során nem egy gyerekes helyen megfordultam és küzdöttem. Persze csak játékból, mert csak akkor jó az egész, ha jó a vége, és nem sírás.
Amúgy meg most az a vége, hogy: ez a játékosdi is olyan, mint az, hogy mindig azt mondogatják az emberek, hogy bezzeg a mai fiatalok. De szerintem a játékok ma se jobbak vagy rosszabbak. Egyszerűen maiak. Az egészségesebb lelkületű gyerekek meg megoldják ezt a kérdést, és bármit használhatnak úgy, hogy az élvezetes lehessen. Ebben is lelelményesek. Ja, és lehessen már az étellel is játszani!
