32. hét
+11,5 kg
Párom családjában emberemlékezet óta van egy dracéna szobanövény. Az anyai nagyapáéknál már megvolt, és azóta is szeretettel gondozza minden generáció. Felnőtté növekedett sarjai szét vannak osztva a családtagok között, mindenkinél van egy darab belőle. A miénk majdnem 2 méter magas és itt lakik velünk Londonban, a beceneve Családfa, érthető okoknál fogva. Három hete eme növény valami olyasmivel állt elő, ami mindenkit megdöbbentett. Elkezdett virágozni. Egy pár gyors nemzetközi körtelefon után (mivel a család tagjai jelenleg 3 országban élnek) kiderült, hogy legutoljára az ötvenes években virágzott egy sarja, akkor is nagy megrökönyödést keltve, a virág ritkasága, nagysága (csaknem fél méteres a virág) és iszonyúan erős illata miatt. És most a miénk virágzik, a terhességemmel egy időben. Felfoghatnánk véletlennek is az egybeesést, de a lakásunkban eluralkodó termékenységi hullám további jeleként egy tojógalamb pár is beköltözött az erkélyünkre, a virágzó szobanövénytől, és számítógépes törzshelyemtől centikre. Az illatfelhő és a turbékolás, kombinálva a hormonális túltengéseimmel és harmadik trimeszterbeli progeszteronmeghajtású kedélyállapotommal, sosem látott hangulatot áraszt errefelé.
A galambpárt persze először megpróbáltuk elűzni, amikor megjelent, mert kell a fenének a guanójuk, meg az erkélykorláton üldögélő tollas patkányok látványa. Valahányszor leszálltak, kiszaladtunk csapkodni és kiabálni. Még a lányunkat is befogtuk a munkába, aki percek alatt elleste a trükköt, és "Hess, galamb pipi!" kiabálással fel-le ugrált és hadonászott az üvegajtó mögött, ha én nem értem elég gyorsan oda. De egy nappal később meglett az első tojás, egy használaton kívüli virágosládába. És attól kezdve senki nem volt képes a turbékoló potyalakosokat zargatni.
Pár perces netes kutatás után kiderült, hogy a fiókák (általában kettő szokott lenni) pont akkortájt fognak kirepülni, amikorra én ki vagyok írva. Lehetséges, hogy ha nem lennék tele hormonokkal, csont nélkül kitelepíteném a szürketollas szerelmespárt a tojásaikkal együtt, de így most képtelen vagyok rá. Még valamiféle szolidaritást is érzek a tojóval, aki naplementétől délelőttig üldögél a fészken (napközben a hím veszi át a feladatot), miközben néha gyanakodva rám néz az üveg mögül. Nyilván nem tudja, minek köszönheti a jó szerencséjét, hogy ilyen összkomfortos helyet talált. Természetesen a közelükbe sem megyek, nem mintha valaha galambhoz értem volna, és nem is csúnyázták nagyon össze az erkélyt (úgy tűnik, szobatiszták), ahova én nemigen szoktam kimenni, így meg vannak tűrve. Mondom, hormonális agyi elgyengülés. Én most anyatársaimat nem tudnám bántani. Ugye tavasz van, és szemmel láthatóan ember, állat és növény is a szaporodásra terelte gondolatait.
A születendő gyerekem továbbra is keresztben fekszik bennem, azaz harántfekvéses. Először a huszadik heti ultrahangon állapították ezt meg, és azóta sincsen változás. Az orvosom minden alkalommal ellenőrzi, hogy befordult-e már, de a tapogatása nélkül is pontosan tudom, hogy nem. A pici feje a jobb oldalamon van, a popsija a bal oldalamon. Ahogy egyre nagyobb lesz, egyre kényelmetlenebb ez számomra, hiszen alig fér el rendesen bennem. Amikor felébred, és elkezd nyújtózni, szinte elakad a lélegzetem, ahogyan feszíti ki a fejét a hónom alatt, mintha ki akarná fúrni magát, a feje egyértelműen kitapogatható a hasfalamon át. Ilyenkor megállok, ahol vagyok, megpróbálok mélyeket lélegezni, és rávenni, hogy mozduljon már el bármerre is, de eddig hiába. Van, hogy órákra jobbnak tűnik a helyzet, és megszűnik a szörnyű nyomás. De szinte mindig visszatér egy napon belül. Találtam egy pár tornagyakorlatot, amik állítólag segítenek a babákat a megfelelő helyzetbe befordítani, általában a négykézláb állás és mászás és nyújtózás valamilyen variációját tartalmazzák. Az egyik ilyen videót elküldtem e-mailben az orvosomnak, és megkérdeztem, hogy mit gondol róla, biztonságos-e és ajánlja-e. A válasz rövid volt és velős: a klinikai kutatások azt mutatják, hogy az ehhez hasonló nyújtások és torna pozíciók, bár veszélytelenek, nem hozzák meg a várt eredményt. Az e-mail utolsó mondata, "A kisbabája majd megfordul, ha akar" elbátortalanított a többi kérdéstől. Tudom, hogy még van idő hátra, és bármelyik pillanatban megfordulhat a baba, de ahogyan nő, ez egyre nehezebb lesz számára.
A harántfekvés a harmadik trimeszter végén nagyon ritka, 1 százalék alatt van az előfordulása, és szinte kivétel nélkül császármetszést indokol. Nem a császáros szüléstől való félelem aggaszt, hanem egyszerűen szeretném, ha kicsit kényelmesebben feküdne a baba. Olyan érzésem van, hogy ő is szenved a helyhiánytól, és nekem is fájdalmat okoz. Ezen a héten még lesz egy ultrahangom, az utolsó, ha minden rendben megy. Megnézik majd a gyerek pontos fekvését és méreteit. Ezekkel az adatokkal kell megjelennem az orvosnál a jövő héten, ahol megbeszéljük, hogyan tovább. Sajnos a szokatlan fekvésben nyújtózkodó óriásmagzat nem igazán kedvez a titkos VBAC (császármetszés utáni hüvelyi szülés) terveimnek, de még nem adtam fel teljesen a dolgot.
Az biztos, hogy kezd a hasi nyomás nagyon kényelmetlen lenni, főleg éjszaka. Éjfél után beindul a rugdosás és nyújtózkodás (gyűjtőnevén Lujza Show), erősödik a gyomorégés, és gyakran emiatt kora hajnalig fenn vagyok. A virágzó dracéna is rákapcsol ilyenkor, és olyan erős az illat a lakásban, mint egy trópusi növényekre specializálódó telepakolt virágboltban. Szopogatom a gyomorégés elleni cukorkát, élvezem a Lujza Show-t, internetezek és néha kikukkantok az erkélyre, ahol a papagalamb a korláton ülve őrt alszik. Maximum 59 nap van már csak hátra, pont elég idő a tojástól a repülő madárig.
Másutt
