Március 21-én rendezték meg a II. Down Világnapot a Vígszínházban, amelyről Ferenc számol be a Poronty olvasóinak.
A rendezvény sokat jelent azoknak a családoknak, akik Down-szindrómás gyermeket nevelnek: a szeretet, az összetartozás érzése, és a tudat, hogy nincsenek egyedül rengeteg erőt ad nekik, tudtuk meg a nagypapától.
Messziről látszott már a járdán a két mulatságos, színesen öltözött gólyalábas bohóc, akik a Vígszínházba invitálták kedvesen az érkezőket. Itt ma, III. 21-én a huszonegyedik kromoszóma triszómiája által okozott Down-szindróma világnapja alkalmából tartott rendezvényen az érintett gyermekek szüleikkel, testvéreikkel, barátaikkal vettek részt a színes programokon, melyet a Down alapítvány szervezett sok önkéntes segítségével.
Csak úgy ragyogtak az amúgy is mosolygó arcocskák: a színház teljes készültségben állt fogadásukra. A színházteremben szólt a zene, éppen a Bojtorján együttes koncertje zajlott, amikor beléptünk. A gyermekek boldogan szaladgáltak ki-be, részt vettek a maszkfestésben, arcfestésben, megcsodálták a lufiszobrászt, gyöngyöt fűztek, rajzoltak, vagy éppen az orvosi szoba előtt várakoztak az ingyenes vizsgálatra. Volt, akit a csiri-biri torna sem fárasztott ki annyira, hogy ne próbálta volna ki a lépcsőket - a harmadik emeletre és vissza.
A színházteremben Eszenyi Enikő igazgató köszöntötte a résztvevőket, majd a lelkes társulat részleteket játszott a Pinokkió és Dzsungel könyve című darabokból. A közönség boldogan tapsolt, örült, együtt élt egymással, a színészekkel, a zenészekkel. Az egyik kislány felállt, megsimogatta az előtte ülő nénit, aki visszamosolygott. Egy 15 év körüli fiú ismerőst fedezett fel, odament a másik sor szélén ülő fiúhoz, és megölelte. Itt senki nem nézett rájuk furán, az itt lévőknek természetesek a „szeretetrohamok”. Ezért is jó itt lenni, együtt lenni.
Ez a nap a szeretetről szólt és a kapcsolatról, ami erőt ad mindenkinek, aki megismerve az övéhez hasonló örömöket, nehézségeket, új értékeket felfedezve folytatja a mindennapokat. Ez a nap arról szól, hogy nem vagyunk egyedül. Jó tudni, még többet tudni egymásról. Ez a nap is hozzájárult az összetartozás élményéhez.
Amikor hazajöttünk, megkérdeztük a kis négyévesünket, hogy mi tetszett neki a legjobban. - A süti - válaszolta. - És még? - A lufik is - mosolyodott el. Hát igen. A downos gyerek is csak kisgyerek...
Fekete Ferenc
