Itt a nyár, de sajnos van, amikor nem vesszük észre, csak ha a naptárra nézünk. Mert esik és fúj és esik és fúj, ráadásul szétfagyunk a zimankótól, a gyerekek pedig az első nap második órájában megőrülnek a bezárt lakásban, amitől mi is kivetkőzünk hamar magunkból. Mert nincs óvoda és iskola, sőt, lehet, hogy még mi is otthon vagyunk szabadságon, extrém esetben valahol „nyaralunk”, a bőröndbe pedig valahogy kevés hely jutott zárthelyes játékoknak, a békaláb, úszószemüveg, gumimatrac és homokozó-felszerelés mellett.
Így jártunk most mi is, saját gyerekekkel meg még vendég kislánnyal, aki hetek óta várta, hogy megmártóztathassa testét a magyar tengerben. A Balaton felett pedig nem csak a fekete, valószínűtlenül alacsony felhők tornyosulnak, hanem az összes ideszorult turista negatív kisugárzása is, ahogy azt kiáltozzák magukban: MIT CSINÁLJUNK ESŐBEN GYEREKKEL távol az otthontól, mondjuk a Balatonnál, vagy a Velencei tónál, vagy valahol?
Először is reménykedjünk, hogy előbb vagy utóbb eláll az eső, hogy legalább gumicsizmában lehessen rohangálni tócsáról tócsára. Ez mondjuk sokkal jobb elfoglaltság, mint azt mi felnőtt fejjel gondolnánk, szóval, ha ez bejön, már nem kell annyira sajnálni a gyereket, csak magunkat, hogy moshatunk kézzel az apartmanban, mert csomó rövidgatyát csomagoltunk be Pityunak, de hosszút, na azt csak egyet, mert elég lesz. Amúgy gyerekeim elárultak egy titkot, akkor jó a gumicsizmázás, ha ők is vizesek lesznek, no comment.
A „nem nézünk tévét” játékot az ügyesek egészen sokáig tudják húzni, mi a harmadik viharos délután elcsíptünk egy hosszú mesefilmet, olyan boldogsággal nézték, hogy hihetetlen volt, egy magasröptű Hot magazint én is átnyálaztam addig, éljen a kultúra! Hogy ne ragadjanak a képernyőre, mindenféle alternatív szórakozást vetettünk be, például rizsszemeket festettünk (teljességgel értelmetlen dolog egyébként, de sokáig tart), meg krumplinyomdát faragtunk. Aztán egyszerűen csak a kezünket festegettük és nagy papírra nyomtuk, hogy utána igazi helyszínelőst játszunk és találgassuk, hogy kinek az ujjlenyomata van a papíron (nagy kezűeket kizártuk). Aztán persze mostam.
Aztán rendeztünk egy palacsinta-délutánt, amivel nagyon jól szórakoztunk, ám ritka büdös lett, ami főleg akkor lett zavaró, amikor elkezdte a palacsinta galádul nyomni a gyomrunkat. Az emésztős időszakot mesékkel próbáltuk áthidalni, Anna, Peti és Gergő történeteit csukott szemmel is képes vagyok már elmondani, bármikor, bárhonnan, akár hátulról visszafelé is. Sőt, magamban már stilisztikailag korrigálok és helyesbítek is.
Aztán kártyáztunk, sokat, a kisebbel memóriakártyáztunk és tabuztunk, a naggyal pedig speedeztünk. De ne küldjétek rám a rendőrt, ez egy teljesen jó kártyajáték, figyelni kell, mint a sas és gyors kézmozgással kell lecsapni a dolgokat. Sajnos a kicsi mindig azt gondolja, hogy ő is tud játszani, ezért igen hamar szétzilálódik egy parti, sőt, a legtöbb naggyal játszott dolog mindig hasonló sorsra jut, jön egy apró buldózer aki szétrontja. Aztán, egy középutas társasjátékot is bevetettünk, ami mindenkinek úgy-ahogy szórakoztató, a nagyok hamar megunják, a kicsik meg még hamarabb, de egy negyedórás boldogságot azért remélhetünk. Pont úgy, ahogy a rajzolástól (csak a nagy részéről), valamint a keresztrejtvényezés és sudokuzás (szintén nagy részéről), a legoépítés fél óra boldogságot nyújt, kisautóknak lejtő építése és rajta legurítása újabb fél óra. Kínunkban alkottunk egy saját társasjátékot is, dobókocka helyett pedig lapot húztunk.
Ezzel a fenti programsorral két napot kilőttünk, de még mindig hátra van öt, azaz ÖT nap a nyaralásból. Más nyilván jobban csinálja, mert nyáron jár nyaralni. Vagy elvisz magával egy játékosszekrényt, esetleg az egész osztályt és óvodát, hogy jól szórakozzon a gyerek. Szóval ti mit csináltok egy rosszidős nyaraláson, azon kívül, hogy sírtok?
