Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kisgyerekes szülőként, pláne gyerektelenként olyan egyszerűnek tűnik minden.
Kisgyerekes szülőként, pláne gyerektelenként olyan egyszerűnek tűnik minden. Hiszen minden gyereknevelési könyv első oldalán nagy betűkkel ott áll, de enélkül is mindannyian pontosan tudjuk, hogy a gyereknevelés alapja a szülői példamutatás, nincs hát más dolgunk, mint jó példával elöl járni az élet minden területén. Aztán tágul a gyerekünk világa, és azon vesszük észre magunkat, hogy egyre-másra újabb repedések keletkeznek a védőburkon, amit köréje vontunk. Később eljön az idő, amikor meglepődve tapasztaljuk, hogy a gyerekünk már nemcsak nekünk akar megfelelni, hanem a környezetének is. A kétféle törekvés sokszor egybeesik, máskor pedig köszönőviszonyban sincs egymással. Baj ez? Nem baj, és legtöbbször nem is önnön szülői alkalmatlanságunk jele. Mindenesetre reményt keltő, hogy a sokat tapasztaltak szerint csak átmeneti jelenségről van szó, ahol az egyetlen ésszerű taktika, ha túlélésre játszunk. Nem árt persze észben tartani, hogy a legjobb szándék is a visszájára sülhet el, akár a bumeráng.
Nem vitás, hogy a fő irányt - szerencsés esetben - a szülői nevelés adja. Kétségtelen, hogy a gyereknevelésben semmi nem garancia semmire, sokszor azonban a legjobb szándékkal mi magunk adunk egy pici lökést abba az irányba, amitől pedig minden erőnkkel igyekszünk megóvni a gyerekünket. A tévénézős vacsoráról szóló poszt hozzászólásait olvasgatva érdekes volt látni, hogy sokan makacsul tagadják egy olyan hatás létezését, amiről már sokan, sok helyen bebizonyították, hogy könnyedén képes a szándékunktól éppen ellentétes irányba vinni a gyereket.
Forbidden fruit - vagyis tiltott gyümölcs, amiről már jó régen, Ádám és Éva óta tudjuk, hogy mindig édesebb, mint az, amihez minden korlátozás nélkül, szabadon hozzá lehet jutni. A jelenség olyannyira létezik, hogy bevonult a pszichológiai szóhasználatba is. A „tiltott gyümölcs” teória szerint a kategorikus tiltást igényeink és szabadságunk korlátozásaként éljük mely, mely óhatatlanul egy ellenállási mechanizmust mozgósít, ennek nyomán pedig olyasmi is könnyen kívánatosnak tűnhet, ami egy megengedőbb környezetben tökéletesen hidegen hagyna, sőt esetleg taszítana bennünket. Ezen a ponton ne legyenek illúzióink: a gyerekek igényeit egy életkoron túl már nem csak az általunk közvetített értékek szabják meg. A helyzetet csak tovább nehezíti a szülői mindenhatóság ellen lázadó kamaszkor. Megint ne legyenek illúzióink: a szőnyegen egyelőre békésen szöszmötölő édes pici babánk is lázadó kamasz lesz egyszer, és akkor váratlanul egy bumeráng landol majd ugyanazon a szőnyegen.
A jelenséget lehet ugyan tagadni, ettől függetlenül létezik. Kutatják is rendesen, olyannyira, hogy éppen a Pediatrics legfrissebb számában jelent meg róla egy újabb cikk. A felmérésben 7-8 éves, 11-12 éves és 17-18 éves gyerekeket kértek meg arra, hogy 12 videojáték leírása alapján válasszák ki, melyikkel játszanának legszívesebben, illetve melyiket mennyire tartják izgalmasnak. A felkínált játékok fele teljesen szelíd volt, a másik fele viszont olyan durva vagy szexuális tartalmat hordozott, ami nem gyerekek szeme elé való, így mindenképpen életkori karikát érdemelt volna, ha nem fiktív környezetről lett volna szó, hanem valóban a boltokba szánták volna a játékot.
Az első körben mindenféle külön megjegyzés és jelölés nélkül adták a résztvevők kezébe a játékleírásokat, így nem volt különbség a játékok megítélésében, mindegyikük nagyjából azonos pontszámokat kapott, függetlenül azok jellegétől. Egy életkori és nemi megoszlását tekintve pontosan ugyanilyen csoport tagjai aztán úgy olvasták el az ismertetőket, hogy mindegyiken szerepelt a PEGI címke. A PEGI az európai előírásoknak megfelelően az erőszakos és szexuális tartalom alapján életkori kategóriákba sorolja a játékokat, és a dobozon jól látható felirattal jelöli, hogy hány éves kor alatt nem javasolja a játékprogramot, illetve külön címke szolgál arra, hogy az erőszakos tartalomra felhívja a leendő vásárlók figyelmét.
Az eredmények azt jelezték, hogy jóval inkább felkeltik a gyerekek érdeklődését a számukra tiltott termékek, az életkori korlátozások ismeretében egyértelműen azok a játékok végeztek az élen, amivel a szabályok szerint egyáltalán nem játszhatnának a gyerekek. Érdekes megfigyelés volt, hogy a legkisebbek (7-8 évesek) és a lányok csoportjában is ugyanez volt érvényes, noha a tapasztalatok azt jelzik, hogy éppen ők azok, akiket jórészt hidegen hagynak az erőszakos és szexuális tartalmú játékok - legalábbis akkor, ha valóban a saját érdeklődésük alapján választanak. Ebből a felmérésből is nagyon úgy látszik, hogy merőben megváltozik a helyzet, ha egy egyszerű tiltással felhívjuk a figyelmüket arra, ami kerülendő, egyszersmind a tiltott gyümölcs mézédes ízével ruházzuk fel azt.
