A gazdag szülők gyerekeinek nagyobb a szókincse

Olvasási idő kb. 2 perc

Nagyobb lesz azoknak az iskolakezdő gyerekeknek a szókincse, akik baba korukban többet gesztikulálnak - állítják amerikai tudósok.

Nagyobb lesz azoknak az iskolakezdő gyerekeknek a szókincse, akik baba korukban többet gesztikulálnak - állítják amerikai tudósok. Szerintük a tehetősebb és képzettebb szülők gyerekei többet gesztikulálnak, ez pedig segíthet megmagyarázni, hogy miért tud kevesebbet néhány kisebb jövedelmű családból származó kisiskolás.

"Amikor a gyerekek elkezdik az iskolát, nagy társadalmi-gazdasági helyzettől függően nagy különbség mutatkozik a szókincsükben" - mondta a Chicagói Egyetem részéről Meredith Rowe, akinek Susan Goldin-Meadow-val közös tanulmánya a Science című tudományos folyóiratban jelent meg. Az Amerikai Szövetség a Tudományos Fejlődésért Chicagóban tartott éves találkozóján Rowe elmondta: a gesztikulálás segíthet megmagyarázni a különbséget, írja az MTI.

A szókincs az iskolai sikeresség kulcsfontosságú előrejelzője. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a tehetős, képzett szülők rendszerint többet beszélnek gyerekeikhez, mint a szegényebb, kevésbé képzett társaik. "Amit mi csinálunk az az, hogy egy visszamegyünk egy lépést, azt firtatva: kapcsolódik-e ez a társadalmi-gazdasági helyzet a gesztikuláláshoz, ami megmagyarázhatja az iskolakezdésnél mutatkozó különbségek néhányát" - mondta Rowe.

A kutatók 50, a város környékén élő, különböző társadalmi hátterű gyereket és szülőt filmeztek le, s megszámolták, hogy hány alkalommal gesztikulálnak, mutatnak például egy képre, írja az MTI. Kimutatták, hogy a magas jövedelmű, képzett szülők 14 hónapos gyerekei 90 perc alatt átlagosan 24 jelentést tudtak testbeszéd révén közvetíteni, míg ez az szám a szegényebb családok hasonló korú gyermekeinél 13 volt. Mikor ugyanezek a gyerekek 4 és fél évesen elkezdték az iskola-előkészítőt, a gazdagabb gyerekek jobb eredményt értek el a teszteken. "Tizennégy hónapos korukban, mikor még nincsenek társadalmi-gazdasági különbségek beszédükben, különbséget láthatunk gesztikulációjukban" - mondta Rowe.

A felvételek bizonyították, hogy a gazdagabb szülők többet gesztikuláltak gyermekeikkel mint más szülők. Rowe szerint a kutatási eredmények azt sugallják, hogy a testbeszéd részben megmagyarázhatja a szókincsbéli különbségeket, és a változások alapjaiként hasznosulhatnak. "Vajon befolyásolhatjuk-e, hogy mennyit gesztikuláljanak a szülők gyerekeikkel, és ha igen, növeli ez a szókincsüket?" - vetette fel a kérdést a szakember.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.