Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Hány gyereket szeretnél? Bizonyára mindenkinek kész válasza van a kérdésre.
Hány gyereket szeretnél? Bizonyára mindenkinek kész válasza van a kérdésre. Aztán az élet később eldönti, hogy sikerül-e megvalósítani a tervet, esetleg „alul- vagy túlteljesítjük” azt. Jövőbelátó üveggömb nélkül persze eleve esélytelen előre megmondani, végül csoportba kerülünk, de talán jobb is így. Lehetne akár találós kérdés is, melyik az az ország, ahol már most egészen pontosan tudható, hogy a nők hány százaléka szülhet kevesebb gyereket, mint amennyit szeretne, azaz - átlagos körülmények között élő családokat feltételezve - hányan „teljesítik alul a tervet”. A válasz nem túl bonyolult: a találós kérdés megoldása Kína, az arány pedig egészen pontosan 83 százalék.
A China Daily című lap számolt be arról a felmérésről, mely szerint a megkérdezettek ilyen arányban szeretnének két vagy több gyereket, sőt a többgyerekes család iránti vágy egyre inkább teret hódít, hiszen folyamatosan növekszik azok aránya, akik szívük szerint nem állnának meg egy gyereknél. Erre azonban az 1970-es évek végén bevezetett megszorítások nyomán nem sok esélyük van. A kínai kormányzat ugyanis akkor döntött úgy, hogy a törvény hatalmával állja útját a népességszaporulatnak, és családonként csak egyetlen gyerek születését engedélyezi. Ez alól csupán az képez kivételt, ha a pár mindkét tagja ugyancsak egykeként nőtt fel, de nekik is meg kell elégedniük két gyerekkel.
A születési statisztikákat látva indokolt volt a szigorúság, hiszen 1948 és 1978 között csaknem megkétszereződött a lakosságszám, és már akkor megközelítette az egymilliárdot. Nem maradt el az intézkedés eredménye, hiszen az 1978-ban regisztrált évi 1,2 százalékos növekedés nem egészen húsz év alatt 0,52 százalékra csökkent. Kína lakosainak száma 2007-ben 1,32 milliárd volt, mely a becslések szerint 2010-re 1,36 milliárdra növekszik.
Megoldódni látszik a fiú és lány újszülöttek között korábban még élesen megmutatkozó egyenlőtlenség is, hiszen ma már csak 100/103-107 a lány és fiú újszülöttek aránya, míg korábban jóval nagyobb volt a különbség. A jelenség gyökere az 1980-as évek végére nyúlik vissza, amikor az ultrahangtechnika javulása lehetővé tette a magzat nemének viszonylag biztos megállapítását, így az anyák jelentős részének módja volt az abortuszra pusztán abból a megfontolásból, hogy nem a kínai hagyományok szerint „értékesebb” fia, hanem lánya született volna. A gyerekszám korlátozása nyomán pedig még inkább felerősödött az a gondolkodás, hogy „ha már csak egy lehet, akkor fiú legyen”, így még néhány évvel ezelőtt is jóval több kisfiú jött a világra, mint kislány. A hivatalos szervek azonban ma már minden lehetséges eszközzel igyekeznek megakadályozni, hogy a magzat neme idő előtt kiderüljön (módot nyújtva a nemek szerinti szelekcióra), és ezzel a szigorúsággal magyarázzák az egyenlőtlenségek mérséklődését is.
A szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a mostani szigorú megszorítások mellett is nehéz lesz tartani ezt az ütemet, hiszen az életkörülmények javulása folytán egyre hosszabb ideig élnek az emberek, és az anyagi lehetőségek bővülésével együtt egyre több szülőben ébred fel a több gyerek iránti vágy. Ez pedig újabb társadalmi ellentéteket szül, hiszen már ma is sokan vannak, akik képesek megfizetni a többgyerekes családokra kirótt pénzbüntetést. Erre pedig leginkább a nagyvárosokban lakóknak van esélye, hiszen míg a fővárosban 25 ezer jüan (3600 dollár) körül van az évente egy főre jutó átlagos jövedelem, addig a vidéki emberek ennek kevesebb mint feléből gazdálkodhatnak. A kormány a pénzbüntetés összegének folyamatos emelésén kívül úgy is igyekszik elvenni a kínai szülők kedvét a gyerekvállalástól, hogy a többgyerekes családok nem vehetik igénybe az állampolgári jogon járó „ingyenes” oktatást és egészségügyi szolgáltatásokat, és elesnek néhány egyéb kedvezménytől is.
A felmérésben is megfogalmazódott igények ellenére a kínai kormány nem kíván változtatni a jelenlegi szabályokon, mert úgy vélik, hogy a megszorítások meghozták a kívánt eredményeket: a népességszám növekedési üteme lassult, az egészségügyi ellátás színvonala és az egyéb körülmények pedig javultak. Ez persze nyilvánvalóan nem állja útját a tehetős réteg nagycsalád iránti vágyának, melynek tagjai továbbra is kifizetik majd a mégoly nagy összegű büntetéseket, és képesek lesznek saját zsebből fedezni a taníttatás és a gyógyíttatás költségeit is. Úgy tűnik, hogy pénzért minden kapható, a kínai gazdagok továbbra is vásárolhatnak maguknak nagycsaládot, és a szabályok ezúttal is csak a kispénzűekre vonatkoznak.
