Következő babanaplónk hőse Léna - régi olvasóink a nővérével már megismerkedhettek egy bő éve. Először egy egyhavi összefoglaló, majd heti rendszerességgel jelentkezünk.
A második gyerek óhatatlanul a hasonlítgatás birodalmában él. Az első ezt így csinálta, az elsőnél ezt csináltuk, ezt rontottuk el, ezt jobban csinálta, ebben ő az ügyesebb... Ugyanakkor persze a járt útnak előnyei is vannak, melyek nem csak a kamaszkori engedményeknél látszanak majd meg, hanem már most, bár nem tudom Lénát mennyire érdekli, hogy kevesebb ideig préselődött a szülőcsatornában, hogy nem fogösszeszorítva szoptatom, és nem zokogok aggódva attól, hogy folyton hülye hangokat ad ki álmában (elképesztő, hogy az újszülöttek milyen hangosan alszanak, képtelenség mellettük aludni). Az meg végképp legfeljebb tíz év múlva fogja érdekelni, hogy huszadannyi kép sem készül róla, mert nehéz fél kézzel objektíveket cserélgetni és ISO-t állítani, fél kézzel rendbe tartani egy tomboló kétévest és közben türelmesen és nyugodtan tartani a pár hetes fotóalanyt. Azért igyekszünk, hogy ne váljék belőle teljesen elhagyott cumizombi.
Mint tudjuk, egy újszülött mást sem csinál, csak bömböl, szopik, kakil és alszik. No meg explorál. Körülbelül ebben a sorrendben.
Alvás: klasszikus második gyerek szindróma. Napközben egyelőre rengeteget alszik, hiszen még nem elég ügyes, hogy átvegye felettem a hatalmat (azaz a figyelmet) Leától. Hajnalban viszont nem, hiszen akkor csak az övé vagyok.
Evés: folyton szopni akar. Folyton. De aztán mégsem. Hol az a baja, hogy jön a tej, és félrenyel, vagy levegő megy a hasába, ha meg elapadozik a tej, mert nem szopott rendesen, akkor az a baja, hogy nem jön. Előszeretettel lóg viszont a cumiján, ami cseppet se tesz jót a kiegyensúlyozott szopásnak (kereslet-kínálat kialakulása, ilyesmik). A kereslet és a kínálat is rapszodikusan ingadozik ezért.
Bömbölés: nagyon tehetségesen tud bömbölni, különösen, ha pelenkázzuk, ha bekakilt, ha éppen fürdött, ha nem fogjuk ölben, ha kiesett a cumi a szájából, ha kiesett a cici a szájából, ha melege van, ha hajnal van, és már Lea is az ágyunkban van, ezért őt is fel lehet bömbölni.
Család: khhm. Hát az első nap itthon olyan hónapnyinak tűnt, azóta inkább jobb, mint rosszabb. Lea féltékeny és végtelenül hisztis - nem mintha előtte nem lett volna elég gyakran önfejű, nyávogó hercegkisasszony, de most azért csúcsra járatja a hülye dolgokat akarok, és sikítok, ha nem úgy történik üzemmódját. Lénát tehetségesen ébreszti föl, üvöltve odarohan hozzá vagy megsimogatja kicsit a fejét, mikor épp elaludt. Én úgy érzem, hogy soha nem alszom, de ez biztosan nem igaz, és hogy nincs nyugi, de ez sem. Pedig most még ketten vagyunk itthon velük.
Nem tudom, nem lesz-e jobb egyedül, amikor az én egy akaratom és egy következetességem szabhatja meg a napi rendet, és nem lehet mindig kiutat találni valamelyik szülő felé. Egyelőre nem látjuk egymást a gyerekektől, hajnalban már többnyire egy gyerek/ felnőtt nyak található az ágyban, ami nagyon hangulatos, és szerencsére igen széles az ágyunk is. Közben persze mindkettő gyerek meglepő dolgokat produkál, különösen Lea a feldolgozó-meséivel, Léna pedig a vicces grimaszok és tágra nyílt szemmel bámulás terén. Lea érti Léna sírását és néha fordít nekünk (Mama, mama, hol a mamám; illetve Kiesett a cummogóm; Nem a cummogót kérem, hanem a szopit.)
Nagyvilág: a geometrikus mintás szőttes az ágyunk mögött már az előző alkalommal is bababarátnak bizonyult, és érdekes módon az építkezést, melyre az ablakaink ex-dunai panorámájá nyílik, szintén kedveli. Úgy látszik, ez bármilyen korú gyereknek bejön (Lea is hosszan nézi minden nap és elemzi a fejleményeket), az első szava a daru lesz. A zenélő-forgóra is figyel, meg rám is, szemkontaktus meg minden. Érdekes, mert Leáról eleinte azt hittük, hogy nem lát és nem hall, annyira nem érdekelte a külvilág. Léna határozottan néz, amikor éppen nem alszik vagy cummog, azaz naponta akár két órát is.
