Lehet, hogy nem a Porontyra való ez a könyvajánló, de talán mégis: egy kislányról szól, akinek elvették a gyermekkorát. A mi gyermekeinket szerencsére megkíméli a sors, hogy ilyen szörnyű dolgokat kelljen átélniük, bár valószínűleg azért napjainkban is tönkremennek fiatal életek.
Amikor a Madártoll a szélben című könyvet ajánlották, egy romantikus regényre asszociáltam és vonakodtam elolvasni. A könyv hátlapján olvasható ajánló szerint Emily Wu (Vu Ji-mao) hiteles és tárgyilagos formában meséli el a gyermekkorát és fiatal éveit, amelyre Mao Ce-tung diktatúrája nyomta rá a bélyegét. De hogy ennyire durván, azt nem gondoltam volna.
A 350 oldalas könyvvel két nap alatt végeztem: olvastam anyóséknál a fenyőfa alatt, a fürdőkádban, a szerkesztőségi értekezlet után málnaszörpöt szürcsölgetve a kedvenc kávézómban, a játszótéren a fűben ücsörögve, az ágyban. Az utolsó oldalt az erkélyen olvastam, a nap épp eltűnt a Budai hegyek mögött, és én elsírtam magam. Nyálasan hangzik, de tényleg felkavart.
A könyv, bár tárgyilagos próbál maradni, megrázóan őszinte, szinte érezni a közelgő tragédiákat, amelyek bekövetkeztekor mégis görcsbe rándul az ember gyomra és az érzelmesebb olvasók legszívesebben sírva fakadnának. Többször átfutott az agyamon, hogy lehet ép ésszel kibírni gyermekként ennyi gonoszságot, önkényt és igazságtalanságot, megalázást, kirekesztettséget, nélkülözést, éhezést és lemondást.
Talán mindenkiből más érzelmeket vált ki a könyv és mást tart a legnagyobb tragédiának. Bennem most épp az motoszkál, minek kellene történnie ahhoz, hogy el akarjam dobni magamtól az életem vagy hogy önszántamból úgy döntsek: a szívem helyett az eszemre hallgatok. Vajon képes lennék rá? Lehet, hogy tényleg csak madártollak vagyunk a szélben?
Emily Wu, Larry Engelmann: Madártoll a szélben
General Press, 2008.
3000 Ft
