Elérkeztünk a gyermekágy rögös és felejthetetlen útjának végére, aminek többen örülnek, többen pedig nem.
Elérkeztünk a gyermekágy rögös és felejthetetlen útjának végére, aminek többen örülnek, többen pedig nem. S hogy miért, azt majd később ecsetelem, így a bevezetőben elégedjünk meg annyival, hogy a hatodik hét valóban egy kisebb vízválasztó. No, nem azért, mert a babánk már hirtelenjében akkorát nőtt, hogy kilóg a kiságyból, a babakocsiból, s hétfőtől óvodába küldjük, nem! A baba még mindig mini, csak már soha többet nem hívjuk őt újszülöttnek, ami végül is szomorú, főleg, hogy az idő lineáris vonalán haladva egyszer csak eljutunk a büdös kölök elnevezésig is, például akkor, amikor kamaszodik majd. De most ne filozofálgassunk, vegyük elő a régi viccet és beszélgessünk egy kicsit, a zenéről! Dugtál már zongorán? Ugyanis ezen a héten minden út Rómába, akarom mondani az alsó tájegységünkre vezet.
Mint például a nődokihoz, juhhé, nagy ünnep ez. Először is, hivatalosan el kell mennünk otthonról, kirittyentve, egy Bűn és Bűnhődésnyi vastag fotóalbummal a hónunk alatt a gyerekről, amiből majd a doki választhat a dicsőség falára. Lelkesebbek gyerekkel mennek. Előkerül a réglátott élire vasalt gálagatya a játszóruci helyett, a rúzs és a hajlakk. Hipochonderek, figyelem, hat hét bizonytalan tapogatózás és rémképzetek után a férjünk és a borotválkozó tükör után egy szakértő is megszemléli a gátsebünket. Azt, amire mi azt gondoltuk, hogy akkora, mint egy disznóvágást túlélő malac hassebe, csak éppen a lábunk között, s azt, amire a doki kisterpesz után mit mond? Jaj de szépen begyógyult a gátseb!
Ekkor mi értetlenül pislogunk, hogy de hát akkora pukli van még ott és hogy nekünk néha még belesajdul sokszor. A doki pedig csak bólogat, miközben mi azt hisszük, hogy a felesége bevásárlólistáján gondolkodik, nem a mi luk-állapotunkon. – Bizony, sokáig érzékeny lesz a seb - mondja, pedig csak tudja, hogy egy nagyobb gátmetszés helye olyan, mint egy gyökérkezelt fog, ha jön a front, bizony eszünkbe juthat még évekig.
Elérkeztünk egy kardinális kérdéshez, fogjuk mi valaha a szexet élvezni? A férfiak ezt a vizitet alapvetően úgy várták, mint a messiást, hogy végre kilenc hónap ínség és hat hét sokszor teljes stop után, zöld utat kapnak, leszáradhat a borosta alól a pattanás. A nő meg szegény érzi, hogy lejárt a mismásolás ideje. Persze vannak olyan szextigrisek, akiknél még a varrat vége kilóg, de majd megvesznek egy kis lepedőakrobatikáért (természetesen tudjuk, számos kommentelőnk ebbe a kategóriába tartozik), azért azt jó, ha tudjuk, hogy ők vannak kevesebben.
Aztán jön az ördögi kör, anyának rohadtul nem kerek még a történet, de hát társas és főként páros életet él, amiben tekintettel van apa igényeire is. Az egész olyan még, mintha megint elvennék a szüzességét, a radarja meg a gyerek felé áll, egyszóval van elég testi és szellemi dolog, ami bezavarhatja a szexet, s az „út”, oly száraz lesz, mint a sivatag. Hát igen. Mit lehet ilyenkor egyebet tenni, mint bevetni minden vazelinek vazelinjét, s a lelki oldalt úgy ápolni, mint még soha, majd várni és várni. Hiába, mindenki tudja, hogy a türelem a nagy emberek erénye, de ígérem, hogy jobb lesz idővel minden, sőt, még jobb is lehet, még ha nem vagyok hiteles Lux Elvira, akkor is.
Hogy érintsünk még néhány dolgot a szexen kívül, de ne távolodjunk el az alsó területről, emlékezzünk meg azon sorstársainkról, akik ismét menstruálnak. Na meg azokról is, akik nem, de azt hitték, hogy a szoptatás miatt nem eshetnek teherbe, aztán meg jól bekapták a legyet.
Összegezvén gondolataimat, vége a hat hét fekvésnek (ez itt a röhögés helye), a semmittevésnek (ez itt a röhögés helye) és a kímélő üzemmódnak (ez itt a röhögés helye), mindenki érezze magát hirtelen csodásan, egészségesen, fájdalom és nyavaja nélkülinek, mert a könyvek is ezt írják!
Végezetül pedig egy záró gondolatot hadd biggyesszek ide a sorozat zárására:
Gyereket szülni a világ egyik legnehezebb és legfájdalmasabb, mégis a legcsodálatosabb dolga, s ezt ki így, ki úgy dolgozza fel testileg, lelkileg fokozatosan. A gyermekágy nehéz, de nem ígérhetünk mást későbbre sem, s higgyük el, a java még hátra van!
ui: Aki az elmúlt hat hétben valamilyen párhuzamot fedezett fel önmaga és a cikkekben szereplő nők problémái között, bizonyára csak a véletlen műve.
