A gyermekek közösségben akarnak élni, ennek ellenére egyre több a magányos, depressziós gyermek - mondta Ranschburg Jenő professzor az "Ifjúság egészsége" című konferencia megnyitóján csütörtökön Budapesten.
A gyermekek közösségben akarnak élni, ennek ellenére egyre több a magányos, depressziós gyermek - mondta Ranschburg Jenő professzor az "Ifjúság egészsége" című konferencia megnyitóján csütörtökön Budapesten. Az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága által szervezett szakmai konferencián Ranschburg Jenő hangsúlyozta: szükséges a családon belüli kommunikáció a gyermekek esetében is, mert ha egy gyerek elmagányosodik, az súlyos lelki problémákat okozhat.
Rámutatott, hogy a gyerekek a depresszió, az agresszió és a bűntudat hármasában nevelkednek fel és ha felborul ezek egyensúlya, akkor valamelyik előtérbe kerül. Szerinte azt kell megtanítani a gyerekeknek, hogy lehet örülni mások sikerének is, valamint meg kell tanulniuk adni és kapni is. Ranschburg Jenő szerint erre azért van szükség, mert a mai felnőttek irigyek és ez a stressz legfőbb forrása, számol be az MTI.
Update - Drága Kommentelők!
Tündének el kellett rohanni az oviba Pötyiért, mert attól tart, ha a hírt javítgatja, akkor Pötyi annak a bizonyos három dolognak a hálójában fog vergődni. Ezért most az én véleményemmel lesztek gazdagabbak, még ha ez, akárcsak a hír, nem is érdekes.
Elsőként: az ominózus mondatot a hőn szeretett MTI-nk valóban így szórta a nagyvilágba. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy az elhanyagolt gyermekek ennek a három - mit is írjak, hiszen ezek nem érzelmek - szóval ezeknek a csapdájában vergődik, és ha valamelyik megerősödik, akkor az előtör: azaz depressziósak, agresszívek, bűntudatosak lesznek.
Másodsorban: bár valóban mind tudjuk, hogy a Porontyot csak szuperanyukák és persze apukák, úgy is mint izé, olvassák, mégse tartom evidensnek, asztalról lesöprendőnek a kérdést. Úgy tűnik ugyanis, hogy kis hazánkban még nem minden háztartásban honosodott meg a gyermek emberszámba vétele. Van, ahol bántalmazzák (az elhanyagolás maga is a bántalmazás egy formája), van, ahol csak egyszerűen nem sikerül rá időt szakítani, hogy meghallgassák, ahol mindig a tanárnak, a szülőnek, a hatalomnak van igaza. Van, hogy észre se vesszük, hogy a gyereknek valami folyton rosszul esik (például a hosszas telefonálgatás). Mert esetleg hiba csúszik a jónak tartott kommunikációba. Futjuk a köröket, és a kérésből parancs, a figyelemből kikérdezés, az aranyos kisgyerekből pedig elviselhetetlen kamasz lesz.
Talán nem evidens mindenkinek, hogy mikor, mely ponton válik magányossá a gyermek - talán épp akkor, amikor anyu az összes rokonnal összebalhézott, és mindenkitől félti. Amikor hirtelen három tagra szűkül a világ, és nem igen tud a gyerek több lábon állni - szociális értelemben. Lehet, hogy van ebben a magányos gyerek témában valami még a jól szituáltnak tűnő családokban is. Lehet, hogy érdekességképp még a szakemberek véleményét is meghallgathatjuk, hátha rádöbbenünk, milyen apróságon kell változtatni ahhoz, hogy kicsit jobban teljenek a közös mindennapok. Mert sok fej többet tud.
Ezért is jó, ha ti is elmondjátok, hogy szerintetek mitől magányos a gyerek, hogy ti éreztetek-e hasonlót gyerekkorotokban, hogy a gyereketekkel volt-e hasonló problémátok. Reméljük, sok-sok érdekes tapasztalat gyűlik megint össze, hogy élvezettel olvassuk holnap reggel a posztot, hogy megérte kitenni. Mi kíváncsiak vagyunk rá.
Hanna
