12. hét Vagyis 10, ha úgy számoljuk, hogy mióta van valaki a hasamban. De a dokik valamiért ragaszkodnak az utolsó menstruációhoz, végül is igazuk van, az a biztos, én bármikor ovulálhatok, nem igaz? Amúgy azt se értettem soha, mi olyan bonyolult a 40 hét kiszámolásában. Különböző időpontot kaptam ugyanis a dokitól, az asszisztensétől meg egy internetes kalkulátortól. Ok, az egyik valószínűleg kihagyta a szökőévet a számításból, de a másik 2?
Hát most kicsit messziről nyitottam, de ezeken a kérdéseken minden terhes nő végigmegy. Másodikra már persze fel se veszi, csak darálja gépiesen az utolsó menstruációt, már akkor is, ha a nevét kérdezik. Tényleg, ez nem is hülyeség, minek annyi adat, a nevem helyett azt is írhatnák a kartonomra, hogy december 1, spórolnánk a tintán.
Szóval elmentem a Nagyon Fontos Ultrahangra, ahol egy falra kitett lcd monitoron én is láthattam (menő, mi?), hogy a kis alien hogy ficánkol, mint egy kis ebihal! Azt hiszem, az ultrahang már csak erre is jó, hogy a mama már ne alienezze le többet az alient, mert már egész kis babakülseje volt, nagyon kis cukorfalat! A pasim már látta is a kukiját (a babáét), de az ultrahang néni rögtön lelohasztotta, hogy ekkora magzatnál ez még semmit sem jelent, mert a kitüremkedő rész a vénuszdomb is lehet.
A nyaki redő mérete átlagos, ez a Down-kór kiszűréséhez fontos. De utána a doki még adott egy prospektust valami komplex vérvizsgálatról, ami (csomó pénzért persze) elküldi a véremet Londonba, és ott istenbizonyra megmondják, hogy van-e Down-kór vagy nincs. Felajánlotta az amniocentézist is, igen, az a horrorvizsgálat a kötőtűvel, de azt is köszöntem szépen. Ő viszont a 17-et köszönte szépen, amit otthagytam, te jó úristen! Legközelebb az SZTK-ba megyek.
