Nyáron is ügyeljünk táplálkozásunkra

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hogyan lehet nyáron is kiegyensúlyozottan táplálkozni? Miért fontos a reggeli? Milyen ételeket kínáljunk a gyerekeknek a nagy melegben? Mit pakoljunk a hűtőtáskába? A nyári étkezésekhez Béres Alexandra ad tanácsokat.

Hogyan lehet nyáron is kiegyensúlyozottan táplálkozni? Miért fontos a reggeli? Milyen ételeket kínáljunk a gyerekeknek a nagy melegben? Mit pakoljunk a hűtőtáskába? A nyári étkezésekhez Béres Alexandra ad tanácsokat.

Ez az időszak a megszokott hétköznapokhoz képest szinte mindenki számára hoz egy kis változást. Ez a változás természetesen az étkezésünkre is hatással van. Nyaralás alatt jellemző, hogy később kelünk fel és később is fekszünk le. Emiatt az étkezések is tolódnak, de arra mindenképp ügyeljünk, hogy naponta legalább 3 alkalommal táplálkozzunk.

Fontos, hogy a gyerekek megfelelő táplálkozását biztosítsuk, hiszen attól, hogy nyár és meleg van, a fejlődésükhöz ugyanúgy szükség van a megfelelő energia- és tápanyagmennyiségre, még akkor is, ha kevésbé érzik magukat éhesnek. A Súlykontroll program 3. szakasza minden család számára jó útmutató a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz. Ha rossz étvágyú a gyerek, érdemes megkérdezni, hogy mit enne szívesen, mert azokat az ételeket, amelyeket kedvel, szívesebben el is fogyasztja. Arra azonban ügyeljünk, hogy az étrendje ne váljon emiatt egyhangúvá!

A gyerekek optimális esetben a tanítási időszak alatt még otthon kora reggel megreggeliznek, mielőtt iskolába indulnak. A szünidő alatt ugyanolyan fontos, hogy a reggeli ne maradjon ki, mivel ez az egyik legfontosabb étkezés a nap során. Ha a gyerekek egyedül maradnak otthon, akkor a szülő készíthet számukra szendvicset, ideális esetben teljes kiőrlésű pékáruból (a fehér kenyérnek 67-es a Súlykontroll indexe, míg a korpás kenyéré 51-es). A szendvicsbe tehetünk felvágottat (a pulykasonka 8-as Súlykontroll index-szel rendelkezik), sajtot (a trappista sajt 46-os, a mozzarella pedig 24-es Súlykontroll indexű), túrót, szendvicskrémeket, és minden esetben valamilyen friss zöldséget (néhány zöldség Súlykontroll indexe: kígyóuborka 22, retek 22, zöldpaprika: 23, paradicsom: 27). A reggelihez mindenképp biztosítsunk valamilyen folyadékot is, pl. tejet, teát, gyümölcslevet (pl.: a 100%-os narancslé Súlykontroll indexe:45-ös).

Abban az esetben, ha a gyerekek együtt kelnek a munkába készülő szülőkkel, jó, ha együtt reggelizik a család. Ha a gyerek azt látja, hogy a szülők is kihagyják ezt az étkezést, ők sem érzik majd annak szükségét. Fontos, hogy elegendő időt szánjunk rá, és megfelelő körülményeket teremtsünk hozzá (terített asztalnál ülve).

Nyaralás idején az együtt fogyasztott reggeli után jöhet a fürdés, napozás, kirándulás. Fontos, hogy a gyerekeket ne engedjük üres gyomorral strandolni, mert az úszás, a rohangálás során hamar elszédülhetnek.

Az ebéd is fontos étkezés, amit nyáron sokszor inkább kihagynánk, mert a nagy forróságban nem kívánjuk a meleg ételt. Ilyenkor jól esik a - különféle gyümölcsökből készült - hideg gyümölcsleves, a különböző nyers zöldségekből készült, sajttal, túróval, vagy sült hússal tálalt hideg saláta, a könnyű jégkrém, stb., amelyek nemcsak táplálóak, de üdítőek is lehetnek.

A nyári hőségben a fokozott izzadás miatt különösen fontos, hogy a napi folyadékigényünket megfelelően fedezzük.

- A gyerekek és az idősek különösen érzékenyek a kiszáradásra, és mivel sokszor nem is érzik a szomjúságot, folyamatosan kínálni kell őket.
- A szervezet folyadékigényének biztosításához az innivalókon kívül a magas víztartalmú ételek, élelmiszerek is hozzájárulhatnak, pl. lédús gyümölcsök, levesek, főzelékek, mártások, stb. A gyümölcsök közül legkedvezőbb a friss, jól megmosott és – ha jellege megengedi - hámozatlan gyümölcs fogyasztása, így biztosak lehetünk, hogy az ásványi anyagok és a vitaminok nem károsodnak benne (néhány gyümölcs Súlykontroll indexe: málna 32, eper 30, görögdinnye 50, sárgabarack 42, szilva 30)
- Az alkoholos italokkal vigyázzunk, ugyanis ahelyett, hogy hozzájárulnának a folyadékpótláshoz, vizet vonnak el a szervezettől.
- Fogyasszunk minden étkezéshez valamilyen folyadékot, például ásványvizet, teát, tejet, tejes italokat, turmixokat, gyümölcslevet (a friss grépfrútlé Súlykontroll indexe:40, az ananászlé pedig 44-es Súlykontroll indexű), zöldséglevet.
- Ha útnak indulunk, mindig legyen innivaló a táskánkban (fél literes ásványvíz, vagy kis kiszerelésű dobozos gyümölcslevek).

Ha pihenésképp egész napos kirándulást szervezünk, akkor az étkezést érdemes megszervezni:
- indulás előtt reggelizzünk meg
- ha van hűtőtáskánk, készítsünk előre szendvicseket
- ha nincs hűtőtáskánk, mindig vigyünk magunkkal egy kis gyümölcsöt, kekszet, amelyek nem igényelnek hűtőtárolást, és a kis hátizsákban is elférnek
- tervezzük meg, hogy útközben hol fogunk ebédelni
- legyen nálunk elegendő mennyiségű folyadék, hiszen nem garantált, hogy útközben kapni fogunk.

Élvezzük ki a jó időt, pihenjünk sokat, ügyeljünk a táplálkozásunkra, és vigyázzunk az egészségünkre!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.