Ha a baba mozgása nem fejlődik megfelelően

Olvasási idő kb. 5 perc

Ha minden a legjobban alakul, néhány nap után boldogan visszük haza a kórházból újszülött porontyunkat, aki ezután a szabályos fejlődési ütemet követve 3-9 hónaposan megfordul, forog, 9-12 hónaposan mászik, egy évesen felül, áll, egy- másfél évesen jár.

Ha minden a legjobban alakul, néhány nap után boldogan visszük haza a kórházból újszülött porontyunkat, aki ezután a szabályos fejlődési ütemet követve 3-9 hónaposan megfordul, forog, 9-12 hónaposan mászik, egy évesen felül, áll, egy- másfél évesen jár. Néha azonban előfordul, hogy már a szülés sem az elképzeltek szerint zajlik, például a hosszas vajúdás vagy kitolás közben romlanak a baba szívhangjai, és sürgősségi császármetszésre, vagy más beavatkozásra van szükség.  

Ennek során előfordulhat, hogy az újszülött hosszabb-rövidebb ideig tartó oxigénhiányt szenved el, és ez a későbbiekben problémához vezethet. A születés után 1 és 5 perccel megfigyelik a baba légzését, bőrszínét, izomtónusát, szívfrekvenciáját, reflexingerlékenységét. Ez adja az Apgar értéket, amely 10/10-es, ha minden rendben van. Ha ez az érték alacsonyabb, az már jelzés a szülők és a szakemberek számára, hogy valamilyen eltérés mutatkozott, és a baba akár rizikós is lehet. A 8-10-es érték még belefér a normál alkalmazkodásba, de 5-7-esnél már be kell avatkoznia a szakszemélyzetnek.

Sokszor már a kórházban nyilvánvalóvá, feltételezhetővé válik, hogy a baba eltérő fejlődést fog mutatni (pl. kis súlyú koraszülött), máskor a szülő gyanútlanul tér haza. Előbbi esetben nagy valószínűséggel neurológiai kivizsgálást fognak javasolni, és/vagy a szülő kapásból beutalót kap a svábhegyi Fejlődésneurológiai és Neurohabilitációs osztályra („Katonáékhoz”).(Az intézmény épp megszűnőben van. Élménybeszámoló a működéséről, csak erős idegzetűeknek, én végigbőgtem! A szerk.) Utóbbi esetben remélhetőleg a szülő vagy a gyerekorvos felfigyel az eltérő fejlődésre.

A diagnoszták:
Neurológus:

Megvizsgálja az újszülött, csecsemő reflexeit, az izomtónust, az izmok beidegzését, megfigyeli a baba éberségi szintjét, kikérdezi a szülőt a gyerek szokásairól, habitusáról, általános viselkedéséről. Nézi a nagymozgásokat, és a kézmozgásokat, megfigyeli, hogy van-e bármilyen eltérés a csecsemő megjelenésében. Ennek alapján diagnosztizál elmaradást vagy megfelelő fejlődést. Természetesen elrendelhet további speciális vizsgálatokat (ultrahang, EEG, stb.), illetve beutalhatja a babát ortopédiai kivizsgálásra, vagy javasolhatja a mozgásfejlesztését.

Ortopéd orvos:

Egyes esetekben az ortopédus is diagnosztizálhatja a gyerekünk betegségét, állapotát, pl. a kötelező csípőszűrés apropójából. A későbbiekben ő állapítja meg az esetleges deformitásokat (pl. lúdtalp, gerincproblémák), és írja fel a gyógytornát, speciális segédeszközöket.

Mozgásvizsgáló Országos Szakértői Bizottság

Minden egyes fogyatékossági „típusnak” saját országos szakértői bizottsága van (látás-, hallás-, beszéd-, mozgásvizsgáló). Itt csecsemőkortól végeznek állapotfelmérést azért, hogy a kisbabánk a lehető leghamarabb a neki megfelelő fejlesztésben vehessen részt. Tény ugyanis, hogy minél korábban kezdjük el a baba kezelését, annál nagyobb eséllyel érhetünk el teljes tünetmentességet, gyógyulást. Tehát még mielőtt végleges lenne a gyerek állapota, és valóban fogyatékosnak, vagy sérültnek tekintenénk, már speciális bizottságok foglalkoznak vele. A Mozgásvizsgáló Bizottságban neurológus, pszichológusok, konduktorok, gyógytornászok, gyógypedagógusok dolgoznak azért, hogy pontosan felmérjék a gyerek mozgásállapotát, értelmi, szociális és egyéb képességeit, hogy a legmegfelelőbb fejlesztést javasolják a számára, és a szülőket tanácsokkal lássák el.

Kézenfekvő lenne, ha minden rizikós baba itt kezdené a pályafutását, de nagyon sokan még a létezéséről sem tudnak. Így egyelőre annak is örülhetünk, ha a szomszéd/barát/ismerős ismerőse vonalon hallott információk alapján a szülő talál olyan mozgásfejlesztő szakembert, aki elvállalja a gyerek kezelését.

A kezelés:

És itt értünk el tényleges témánkhoz, a mozgásfejlesztés kérdéséhez. Mitől függ, min múlik, hogy melyik baba hova, kihez, milyen szakemberhez kerül?

Fejlődésneurológia:

Első körben a legtöbb korán diagnosztizált rizikós baba a svábhegyi Fejlődésneurológiai osztályra kerül, ahol viszonylag hosszabb idő alatt megvizsgálják (ez többnyire egy hét bent fekvést jelent), és megtanítják a szülőknek azt a speciális kezelést, amit aztán hosszú hónapokon keresztül naponta 5-ször 20 percen keresztül végezniük kell (havi ellenőrzés mellett). Nehéz röviden leírni az eljárás lényegét, de ez nem egyszerű mozgásfejlesztés, mivel a csecsemő agyának automatikus mozgásszabályozását aktivizálja, nem csupán korrigálja a hibás mozgásformákat. Segítségével akár teljes gyógyulás is elérhető, úgy is mondhatjuk, hogy megelőzi a mozgássérülés kialakulását. Ezt a kezelést a társadalombiztosítás támogatja. Egyes kórházakban szintén elérhető a fejlődésneurológiai vizsgálat, de a központtal mind együttműködnek.

Néha más úton, más szakemberhez kerül a baba. Ez nagyban függ a neurológustól, mivel a legtöbb esetben ő ad beutalót az általa ismert mozgásfejlesztő szakemberekhez, többnyire (a kórházi) gyógytornászhoz.

Gyógytornászok:

Egyaránt képesek az egészséges mozgásfejlődés fázisait tanítani és gyakorolni a babákkal, és a kóros mozgásformákat, reflexeket leépíteni.

Többek között a csökkent izomtónussal (hypotóniával) bíró gyerekek fejlesztésében nagyon hatékony módszer, a Dévény Anna-féle manuális technika, az ún. Dévény masszázs (többnyire gyógytornászok tanulják). Ha ilyen diagnózist kap a gyerekünk egyenesen a Dévény Alapítványhoz is fordulhatunk. (Ekkor a kezelés már nem ingyenes, mint az ortopéd orvosi, neurológustól kapott beutalóval az egészségügyben gyógytornász által kezelt gyerekek esetében, de az alapítvány honlapja alapján a költségtérítést igyekeznek minimálisra szorítani, és lehet kérni rászorultság alapján kedvezményt, vagy térítésmentességet.)

Pető módszer:

A módszert eredetileg idegi eredetű mozgássérülésben szenvedő felnőttek számára dolgozta ki Pető András, de azóta továbbfejlesztették, és ma már gyerekek, csecsemők fejlesztésében is alkalmazzák. Leghatékonyabb talán az idegrendszeri eredetű mozgássérülések esetén akkor, ha a gyerek közel vagy teljesen ép értelmű. A Pető Intézetben elérhető a korai fejlesztés, van óvodájuk és általános iskolájuk is, és a konduktív pedagógiai fejlesztő hálózat kiterjed az ország nagy részére.

Szomatopedagógusok:

A szomatopedagógusok gyógypedagógusok, akik elvben bármilyen eredetű mozgássérülést kezelésében jártasak (genetikai eredetű izombetegségek, csontrendszeri elváltozások, végtaghiány, stb.). Taníthatnak a mozgássérültek iskoláiban, vagy mozgásfejlesztést végeznek a korai fejlesztő központokban, speciális óvodákban, gyerekotthonokban. (Ritkábban előfordulnak egészségügyi intézményekben is.)

A korai fejlesztő központok, egyéb alapítványok:

Egyszerre többféle szakember is megtalálható (orvos, pszichológus, gyógytornász, gyógypedagógus, konduktor). A jó szakember ellátottság miatt a gyerekek sokirányú, hatékony fejlesztést kaphatnak.

Gyógyúszás, HRG, vízi torna, gyógylovaglás stb.:

Az alapvető kezeléseken túl nagyon hasznosak a különféle kiegészítő mozgásfejlesztő módszerek. Ezek már többnyire „fizetősek”, mert állami támogatást csak egy fejlesztő intézmény kap a gyerekünk után.

Nagyon fontos, hogy a nem egészségügyi (hanem oktatási jellegű) intézményekben a fejlesztés és a kezelés abban az esetben ingyenes, ha azt az Országos Mozgásvizsgáló Szakértői Bizottság rendeli el. A legtöbb nagyobb alapítvány és intézmény már rendelkezik jogosítvánnyal, hogy állami támogatásból ingyenesen végezzen fejlesztést, de van, ahol térítési díjat is kérnek.

Hogy hol is kezdjük, ha úgy érezzük, azt feltételezzük, hogy a gyerekünk nem fejlődik megfelelően? Elsősorban a gyerekorvost, védőnőt kell megkérdezni a helyi lehetőségekről, és érdemes a diagnózis megállapítása céljából felkeresni egy neurológust, ortopéd orvost. Most már az ország szinte minden nagyobb városában van korai fejlesztés, elérhető a gyógytorna, de szívesen segítenek a Tanulási Képességet Vizsgáló Megyei Szakértői Bizottságok is. (Minden megyeközpontban megtalálhatók, ők is koordinálják a speciális fejlesztéseket.)

Információért lehet fordulni a Mozgásvizsgáló Országos Szakértői Bizottsághoz is a 06-1-220-64-59-es számon. Az intézményrendszer elég részletes összefoglalását itt találjuk.

Marcangoló

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.