Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Kalandos útra vágytok? Pakoljátok fel a gyerek(ek)et, szálljatok repülőre és meg se álljatok Londonig! Mi két évvel ezelőtt így tettünk: az akkor két és fél éves Málnival és a három hónapos Pötyivel indultunk útnak, igaz, nem ketten, velünk jöttek anyósomék is, ami jó döntésnek bizonyult.Elvittük magunkkal a húsz kilós, hatalmas babakocsit is, mózeskosarastul, esővédőstül.
Kalandos útra vágytok? Pakoljátok fel a gyerek(ek)et, szálljatok repülőre és meg se álljatok Londonig! Mi két évvel ezelőtt így tettünk: az akkor két és fél éves Málnival és a három hónapos Pötyivel indultunk útnak, igaz, nem ketten, velünk jöttek anyósomék is, ami jó döntésnek bizonyult.
Elvittük magunkkal a húsz kilós, hatalmas babakocsit is, mózeskosarastul, esővédőstül. Ez viszont nem volt okos döntés, de erről majd később. A repülőút izgalmasan telt, a három hónapos gyereket a mellemre téve szálltunk fel, direkt időzítve ekkorra a szoptatást, így a fülfájást megelőztük a kicsinél. Nálam is bevált ez a megoldás, legalább kicsit eltereltem a gondolataim a fel- és leszállásnál bekövetkező repülőgép-szerencsétlenségekről.
Pötyivel nem volt sok gond, a négynapos utat végigaludta, szinte csak enni kelt fel. Az egyetlen problémát a babakocsi jelentette. Naponta többször utaztunk metróval, mert ez a legegyszerűbb közlekedési mód. Csak néhány állomáson találtunk liftet, a többin a bitang nehéz babakocsit cipelhettük a hosszú lépcsőkön keresztül. Úgy tűnt, a londoniak nincsenek hozzászokva a gyerekekhez, kíváncsian méregettek minket. A helyet eszükbe sem jutott átadni, amikor pedig felsírt Pötyi, megvetően néztek ránk. Igen sok vicces helyzetbe kerültünk a babakocsi kereke miatt, ugyanis a jobb első darab a legváratlanabb időpontokban esett le a vázról, melynek következtében a kocsi megbillent, a gyerek pedig oldalra csúszott.
Másik hibánk, hogy Málninak nem vittünk külön babakocsit, a sok gyalogláshoz pedig még kicsi volt, így felváltva cipelhettük, akárhová mentünk. A London Eye nagyon tetszett neki, rám viszont olyan pánikroham tört, hogy azt hittem, nem úszom meg élve. Hajóról nézve határozottan jobban tetszett az óriáskerék.
A londoni kocsmák messze földön híresek, a kisgyerekkel utazók viszont nyugodtan kitörölhetik programjaik közül a sörözést, ugyanis gyerekkel nem engednek be. Szerencsére anyósom kint maradt a lányokkal, mi pedig beülhettünk és végre megkóstolhattam, milyen az igazi Guinness.
A parkok meseszépek, a Hyde parkban pompás játszóteret találtunk, gumitéglával és színes, fa játékokkal, így amíg mi egy padon ülve a fű zöldjében gyönyörködtünk, Málni biztonságban játszhatott mellettünk.
Aki pici babával indul útnak, gondoljon arra is, hogy nehéz olyan helyet találni, főleg a belvárosban, ahol nyugodtan megszoptathatja a bébit. Én nem vagyok szégyellős ilyen téren: diszkréten (értsd: nem látszott a mellem) szoptattam a a városnéző buszon, a reptéren, az étteremben és szinte bárhol, ahol Pötyi megéhezett. Senki nem szólt rám, sőt, a Trafalgar Square-en a járda szélén etetve kedves mosolyokat zsebeltem be a turistáktól.
Az út végére borzasztóan elfáradtunk, de utólag visszagondolva szülői segítség nélkül feleennyit nem láthattunk volna ebből a csodálatos városból. Azért legközelebb gyerekek nélkül is megnézzük.
