Aztán eltelt még néhány hét, és most már azért ordít, mert kiesett a cumi a szájából. A legújabb az, hogy félálomban megragadja a cumit, véletlenül kirántja a szájából, aztán persze kétségbeesetten sír. A nagymamám azt mesélte, annak idején nagynénémtől emiatt elvette a cumit, és nem is adta neki vissza, pedig három napon át kétségbeesetten ordított érte. Ennyi kellett a leszokáshoz: Nagyi szerint ha még egy órát ordít a nagynéném, akkor feladta volna, és betömte volna a szájába a cumit.Pikler Emmi klasszikus gyermeknevelési tanácsadó művében (Mit tud már a baba? Cserépfalvi Kiadó, Budapest, 1946.) szintén ezt hozza fel a cumizás elleni érvként, hogy "fokozza a csecsemőnek a felnőttekre való ráutaltságát és az önállótlanságot". Ezenkívül problémát jelent a gyereket rászoktatni, majd leszoktatni róla, ezért azt javasolja, ne adjunk a gyereknek cumit, de ha már rászokott, ne vegyük el tőle erőszakkal, hagyjuk, hogy magától mondjon le róla. Pikler szerint az ujjszopás jobb a gyerek számára, természetesebb, mint a cumi.
Spock doktor ezzel szemben sírósság ellen a cumit ajánlja (Spock doktor csecsemő- és gyermekgondozása, Medicina, Budapest, 2005.). Mint írja, az a cél, hogy az első három hónapban a gyerek "minél többet használja, hogy kielégítse, és így könnyebben megváljon tőle". Kettő és négy hónapos kora között már le lehet róla szoktatni a gyereket. Spock szerint jó, ha a gyerek cumit szop, és nem az ujját, mivel a cumit legkésőbb egy-két éves korában abbahagyja. Szerinte a cumi kevésbé torzítja a fogak állását, mint az ujjszopás.
A cumi mellett még egy dolog szól: egy 2005-ös amerikai felmérés szerint használata 90 százalékkal csökkenti a bölcsőhalál kockázatát.
