Szülésznőváltás vajúdás közben

Olvasási idő kb. 7 perc

Olvasónk, Eszter második gyermekének nem kérdezték meg előre a nemét, ez csak akkor derült ki, amikor egy januári napon a világra jött.

Olvasónk, Eszter második gyermekének nem kérdezték meg előre a nemét, ez csak akkor derült ki, amikor egy januári napon a világra jött. A szülés nehezen ment, fájdalmas vizsgálatok, oxitocin, burokrepesztés követték egymást. Kisfiú született.

Január 5-én este már több "majdnem kórházba induláson" voltunk túl, tekintettel a másnap esedékes CTG-re, férjemmel úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk a házi kivitelezésű szülésindítással, hiszen előző gyermekünk is így született. Rögtön utána jöttek is a fájások, jóval erősebbek, mint a korábbi majdnem-indulásoknál, úgyhogy gyorsan felkeltettük Petrát (aki egy kis hős volt, egész úton meg sem nyekkent, anyuéknál pedig szó nélkül lefeküdt, és aludt reggelig), és éjfél körül elindultunk. Út közben másfél-két és fél percenként jöttek a fájások, ezek már nagyon fájdalmasak voltak. A zötyögős Soroksári út nem igazán vajúdó anyáknak van kitalálva.

Éjjel fél egyre értünk a kórházba, a kapuban lepasszoltuk Petrát a kezüket tördelő nagyszülőknek, és bejelentkeztünk a szülőszobán. Átöltöztem kórházi szerkóba, megvizsgált az ügyeletes rezidens, laza kétujjnyi volt a méhszáj, de a fejecske nagyon magasan volt. Papírtöltögetés, CTG, borotválás, beöntés és megkaptam az első adag antibiotikumot infúzióban (pozítív streptococcus lelet miatt). Közben a fájások néha egymásba folytak, néha pedig kicsivel hosszabb szünet volt köztük, amire a nem túl szimpatikus ügyeletes szülésznő elég fitymáló megjegyzéseket tett, mintha én tehetnék róla. A borotválás, beöntés is sokkal kellemetlenebb volt, mint amikor Petra született, akkor ugyanis egy tündéri kedves szülésznő csinálta végig ugyanezt.

Ahogy telt az idő, a fájásaim egyre rendszertelenebbekké és gyengébbekké váltak ahhoz képest, amikor beértünk a kórházba. Közben megvizsgált a szülésznő is, ami nagyon fájt, mivel a kis buksi még mindig magasan volt. Én nyekeregtem közben, ő grimaszokkal válaszolt. Én közben úgy éreztem, nem akar telni az idő, egyre fáradtabb és rosszkedvűbb voltam, a tágulás sem haladt, úgyhogy öt óra tájban úgy döntöttunk, megpróbálunk kicsit pihenni. Szerencsére volt a vajúdóban egy franciaágy, ahova le tudtunk mindketten feküdni, és bar én csak perceket tudtam aludni, azért ez is jót tett.

Fél hétkor keltem fel,ekkor szembesültem a ténnyel, hogy a mozgás közben gyakorlatilag megszűntek a fájások. Elmentem zuhanyozni, hogy az orvosomat (akit egyre gyengülő fájásaim miatt nem is riasztottak) frissen és üdén (haha) várjam. Igazából nem voltam túl fitt, egy napja csak perceket aludtam, dél óta nem ettem, este óta nem ittam. Közben műszakváltás volt, és az új szülésznő kicsit másképp állt a dolgokhoz, mint az előző.

Ő örült a ritka és gyenge keményedéseknek is, biztatott, és megígérte, hogy amint megérkezik az orvosom és engedélyezi, kapok olyan infúziót, amitől majd kicsit felélénkülök és erőre kapok. A következő antibiotikumot sem kötötte be, mondván, hogy jön az orvos, tesz valamit, és hamar meglesz a baba. Ő is megvizsgált, én jajongtam, de nem tudott vigasztalni. Azt mondta, ez egy finom női kéz általi vizsgálat volt, a dokinak ennél sokkal erősebben kell majd megvizsgálnia, hogy elérje a méhszájat és meg tudja állapítani a tágulás mértékét.

Nyolc óra körül megérkezett az orvosom, és megkaptam a beígért infúziót. Nem mintha ettől jobban éreztem volna magam. Ekkorra már tényleg csak 15-20 percenként volt egy-egy enyhe keményedésem, ami lelkileg eléggé megviselt. Kilenc körül megvizsgált az orvosom, és ez maga volt a pokol, komolyan. Én mindkét szülésemet szinte hang nélkül végigcsináltam, de ennél a vizsgálatnál emlékeim szerint kiabáltam, hogy hagyja abba. Férjem és a szülésznő segítettek lefogni a lábamat, mert annyira fájt, hogy nem voltam képes nyugodtan feküdni. Ha rajtam múlik, vagyis az ösztöneimen, akkor doktor bácsimat páros lábbal a falhoz kenem. Végül tényleg abbahagyta a vizsgálódást, de a méhszáj még mindig annyira magasan volt, hogy nem tudta alaposan körbetapogatni. Nem tudta, hogy mi lehet az oka és hogy miért van furcsa lelógó izé rajta.

Egyébként nagyon kedves volt, a vizsgálat után elmagyarázta, hogy mennyire fontos, hogy alaposan meg tudjon vizsgálni és és hogy meg tudja nézni a magzatvizet. Ettől függ, hogy várhatunk-e, amíg újra beindulnak a fájások, de ha mekóniumos a víz, akkor azonnal lépnünk kell. Azt mondta, kicsit pihenhetünk, de utána újra meg kell vizsgálnia. Számomra ez volt a mélypont. Csak sírni tudtam szegény férjemnek. Kimerült voltam, nem láttam ennek az egésznek a végét, és kétségbeestem attól, hogy ezt a rémesen fájdalmas vizsgálatot teljesen hiába szenvedtem végig, és hogy újra át kell élnem. Úgy éreztem, egyszerűen nem bírom ki még egyszer.

A párom vigasztalt, én meg próbáltam rendezni soraimat. Bekötötték a hármas számú antibiotikumot is. A következő vizsgálat is nagyon fájt, de szerencsére doktor bácsim nagyon türelmes és megértő volt. Kacsával vizsgált, szépen lassan, centiméterenként haladva előre, és közben folyamatosan nyugtatgatott, hogy ugye ezt még ki lehet bírni, akkor most még egy kicsit haladjunk tovább. Így végül meg tudta állapítani a lényeget: a magzatvíz tiszta. Felajánlotta, hogy ha már idáig egyszer eljutottunk, akkor megrepeszti a burkot. Bár korábban azt szerettem volna, ha semmit nem siettetünk, igent mondtam, mert már tényleg elég fáradt voltam, és aggódtam, hogy a picur vajon hogy viseli odabent a megpróbáltatásokat. Csakhogy ekkorra már annyira nem voltak fájásaim, hogy nem feszült meg a burok, nem is lehetett megrepeszteni.

Megbeszéltük, hogy nem várunk tovább. Tíz órakor kötötték be az oxitocint, és azonnal olyan fájásaim lettek, mint amivel beértünk a kórházba. Ezt bőven ki lehetett bírni. Inkább a hasam fájt, nem a derekam, aminek minden jelenlévő nagyon örült. Az első oxitocinos fájásnál a babám szívverése lelassult, ekkor egy kis oxigént kellett (volna) belélegeznem, de az ijedtségtől nem tudtam rendesen levegőt venni. Aztán szépen hozzászokott a picikénk a kiképzéshez, és 10.30-kor megrepesztették a burkot.

Ez pont úgy fájt, mint Petránál, de messze nem annyira, mint az a bizonyos vizsgálat. Innentől lett kemény a helyzet, de erre már számítottam, vagyis inkább közben jutott eszembe, hogy te jó ég, ez Petra születésnél is pont ennyire fájt. Szerettem volna átülni a labdára, de mire letelt az a pár perc, amit ki kellett várni a felkeléssel, amíg a baba elhelyezkedik, már valahogy nem is akartam annyira. Csak sóhajtoztam, aminek a szülésznő rendkívül örvendett, mert tudta, hogy sínen vagyunk. Néhány fájás után szóltam, hogy nyomnom kell, de senki nem vett komolyan, mivel a burokrepesztésnél még jó magasan volt a baba feje. A következő két-három fájásnál is szóltam, és ekkor már hittek nekem, gyorsan átalakították alattam az ágyat, és felkészültek a baba fogadására. Az orvosom még ekkor is csak annyit mondott enyhen kétkedő hangon, hogy jó, akkor próbaképpen nyomjak egyet.

Én nyomtam, és ha jól emlékszem, megjelent odalent a kis buksi, úgyhogy innen fogva komolyabban vettek. Végigcsináltunk így néhány fájást, aztán a szülésznő szólt, hogy talán jobb lenne, ha elengedném a férjem kezét, és inkább kapaszkodnék. Megtettem, közben a szülésznő dirigálni kezdett, hogy mikor, mennyire nyomjak. Ennél a fájásnál (vagy tán a következőnél?) ki is bújt a fejecske, utána pedig kis forgatás, hajlítgatás, tekergetés segítségével kicsusszant az egész teste.

A „minden fájdalom megszűnt” érzése is ismerős volt, el sem akartam hinni, hogy a hosszú vajúdás után ilyen gyorsan megszületett. Hallgattam, hogy mikor sír fel. A váladékszívó hangjára azt hittem, hogy ez ő volt, de felvilágosítottak, hogy nem, ő már rögtön az elején felsírt. Valószínűleg akkor én még máshol jártam. Rögtön pisilt és rottyantott is egyet, legalább tudhattuk, hogy átjárhatók a nyílásai. Alig vártam, hogy a karomba foghassam, illetve még előtte azt vártam, hogy megtudjam fiú-e vagy kislány, mivel meglepetés volt a neme, ráadásul úgy volt a szülésznő kezében, hogy takarásban volt a kérdéses tájék. Megkaptam hát, és most is meglepett, hogy milyen pici és csúszós és puha és meleg és formás ez a kis csoda. Picit pihegett a hasamon, aztán a köldökzsinór elvágása után elvitték tisztálkodni és méredzkedni. Megtudtuk a hivatalos adatokat. Marci 2005. január 6-án délelőtt 11.08-kor jött világra, 4100 grammal és 53 centiméteres méretekkel.

Mivel a baba az egyik karját a feje mellett tartva bújt ki, nem volt teljesen sikeres a gátvédelem, kicsit repedtem, neki pedig véralafutásos lett az arcocskája. A méhlepény után (nem tudom, ki találta ezt ki, hogy szülés után ezt is ki kell préselni magából az anyának, nekem semmi kedvem nem volt már ezzel foglalkozni) az orvosom gyorsan végzett a stoppolással, közben a férjem is visszatért az immár felöltöztetett Marcival. Az ezt követő bő egy órát nagy nyugalomban tölthettük el édes hámasban, mert a szülőszoba népe elment ebédelni, csak néha nézett ránk valaki, hogy jól vagyunk-e. Nagyon boldog voltam a gyönyörű kisfiammal, aki egyébként tegnap volt két éves.

Ön is szeretné megosztani olvasóinkkal szüléstörténetét? Küldje el nekünk a poronty@mail.velvet.hu címre!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.