Otthonra még túl drága a papírbili

Előző cikkünkben beszámoltunk arról, hogy az év üzleti ötlete fődíját az eldobható papírbili nyerte. Már akkor is kétségeink voltak a termék otthoni használhatóságát és költséghatékonyságát illetően. A tervezők ugyanis úgy hirdetik a portékát, mint napi használatú tárgyat. Ez ügyben érdekes levelezést folytattunk a forgalmazóval, aki a végén belátta: a bili jelenleg túl drága.


„Az anyagcsere természetes emberi dolog. Ugyanakkor nem szívesen bíbelődik vele a "modern ember" – mondta Dr. Gara Péter, a Budapesti Műszaki Egyetem tudományos munkatársa. „A papírbili higiénikus, eldobható, mint a papír pelenka. Az árát az eldobható pelenkáéhoz lehetne hasonlítani. Egy kisgyerek pelenka-költsége havonta több ezer forint.”

Bár a papírbili költségeit nem az eldobható pelenkáéhoz kell hasonlítani, hanem a műanyag biliéhez, hiszen ha már szobatiszta a gyerek, akkor bilibe végzi dolgát, nem pelenkába, összevetettük az árakat: ha csak napi öt pelenkacserét és bilihasználatot számolunk, a pelenkáknál ez cirka háromszáz forintot jelent, bilire pedig közel 1500 forintot kell költeni naponta. A havi költségek így pelenkázásnál 10 ezer forint alatt maradnak, míg papírbilizésnél ez az összeg több mint 40 ezer forint. Egy műanyag bilit pedig már 350 forintért is lehet venni.

Dr. Gara végül egyetértett abban, hogy jelenleg nem gazdaságos a papírbili: „De ki tudja mit hoz a holnap... Jelenleg a papírbili ára valóban túl magas, de reményeim szerint a darabszám emelkedésével olcsóbb lesz.” – nyilatkozta.

A papírbilit kipróbáltuk mi is. Lányom élvezettel pisilt bele ugyan, de utána ott álltam a félig teli bilivel és nem tudtam, mit kezdjek vele. Ha megpróbálom kiönteni a vécébe, a peremének köszönhetően mellé folyik. Ha beleteszem a szemetesbe, oda fog kiömleni. Megpróbáltam visszazárni, de nem sikerült. Egy hipermarketes zacskóba kötözve helyeztem a szemetesbe a terméket, tartalmával együtt. Problémámat megosztottam a tervezővel is, aki megállapította, hogy az árcsökkenés mellett a mindennapos, otthoni használat feltétele a további fejlesztés, a lezárhatóság megoldása is.

Amíg pelenkás a ded, olykor a hátáról is takarítjuk a végterméket, akkor miért okozna problémát egy bili elmosása? Azért az utazótáskába elhelyeztem egy-két papírbilit. Jól fog jönni, ha kirándulás közben pisilhetnékje támad a gyereknek.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek