A Mikulás-témával kapcsolatban a Velvet és a Szülők Háza tanácsadója, Regős Judit mondja el véleményét.
A december a legjobb hónap, hogy foglalkozzunk egy picit gyermekünk fantáziájának fejlődésével, a gyerekek mese iránti óriási igényével. Ugyanis a gyereknek mese kell! Szükségletük a mese iránt, szinte megegyezik a táplálék iránti igényükkel. A gyermek számára a mesehallgatás elengedhetetlenül szükséges belső világuk, fantáziájuk fejlődéséhez. A mese a gyermekek szellemi tápláléka. Adjunk hát nekik belőle bőségesen! Már egy egészen pici újszülött is szívesen hallgatja mamája csengő-bongó hangját, amint bölcsője felett dudorászik, rövid ritmusos ringatókat mond, vagy dajka nyelven mondókázik. Egy 5-6 hónapos gyermek pedig már több percre is képes figyelmét összpontosítani ezeknek a mese-kezdeményeknek a hallgatására. Az 1-2 éves gyermek kifejezetten igényli a mesék hallgatását, a könyvek nézegetését 3 éves kortól pedig már nincs megállás. A gyermek megállíthatatlanul száguld a mesék szárnyán, a fantázia birodalmába.
Az előző bekezdésekből egyértelműen következik, hogy a gyermek lelkének szüksége van arra, hogy igenis létezzen Mikulás, és csöngessenek Angyalkák, amikor fel van díszítve a Karácsonyfa. Történjen ez függetlenül attól, hogy kinek milyen a hite, vagy mi a felfogása erről. A gyereknek szükségük van a mítoszokra, mágiákra, hiszen ez áll a legközelebb az ő világképükhöz. Így tudják a dolgokat a legjobban a helyükre tenni önmagukban.
Igen ám, de mit tegyünk akkor, ha december elseje után úton, útfélen Mikulásokba ütközünk, a kirakatokban Mikulás Mikulás hátán kínálgatja a méretesebbnél méretesebb csokoládét. Hatodikáig már minden „valamire való” gyerek részt vett legalább két Mikulás ünnepségen: egyen a bölcsiben, oviban és egyen az apu, vagy az anyu munkahelyén. És akkor még nem beszéltünk a különböző rokonokról, akik naponta egy-egy újabb Mikulás-ajándékkal lepik meg gyermekünket. Joggal kérdezhetjük tehát: mi lesz így a mesével, a misztériummal. Most akkor hol lakik az Igazi Mikulás?!
Engedjék meg, hogy erre a képzeletbeli kérdésükre saját gyermekkori élményemmel válaszoljak, amelyre mind a mai napig élesen emlékszem, pedig csak 3 éves voltam.
Annak rendje s módja szerint december 6-án nálunk is beköszöntött az akkor még Télapónak mondott ünnep. Este szépen kipucoltam a kiscipőmet, és anyukám segítségével kitettem az ablakba, aztán izgatottan vártam, mikor jár felénk a Télapó. És, akkor egyszer csak csöngettek. Izgatottan rohantam az ajtóhoz. Az ajtóban, láss csodát, ott állt az ősz szakállú, öreg Mikulás. Még most is érzem a jóleső borzongást a hátamon, amit akkor éreztem, amikor megpillantottam.
Igaz, volt egy pár furcsaság, amit a Mikulás körül tapasztaltam. Egyrészt anyukámnak is hozott ajándékot. Mégpedig valami fehérneműt. Már akkor is csodálkoztam azon, hogy honnan tudja a Mikulás, hogy anyukám milyen méretű bugyit hord. Na jó, ezen még gyorsan túltettem magam, viszont, ami sokáig nem hagyott nyugodni: hogy lehetet, hogy a Mikulásnak éppen olyan illata volt, mint apukámnak, ahogy akkoriban mondtam: „apa-szaga” volt. És ugyanolyan pecsétgyűrűt viselt az ujján, mint az én édesapám.
Ezzel együtt, mikor elment a Mikulás és pár perc múlva haza érkezett apu, egy percig sem gondoltam, hogy ő volt a Télapó. Izgatottan meséltem neki hogy mi történt. Ő pedig gondolom, csak bólogathatott, meg reménykedhetett, hogy nem ismertem fel. Azért írom azt, hogy gondolom, mert érdekes módon erre már tényleg nem emlékszem olyan erősen, mint magára a Mikulásra.
Úgy látszik azt az élményt a szívem jegyezte meg. Beleépült a személyiségembe, abba, aki lettem. És, így közel 30 év múlva, mikuláskor én is hasonló izgalommal vártam, hogy vajon felismerik-e a saját gyermekeim a Mikulás-ruha alatt saját nagybácsijukat. De természetesen – bár ők is véltek némi hasonlóságot felfedezni a két ember között, és Julcsa lányom meg is jegyezte, hogy elég fiatalos ez a Mikulás – azért hálásak voltak érte, hogy hozzájuk is ellátogatott személyesen a Télapó. És persze, eszük ágában sem volt lebuktatni őt.
Azt gondolom tehát, hogy az igazi Mikulás bennünk, a szívünkben él, és semmi köze a bevásárlóközpontos Télapókhoz. Higgyünk hát benne, és készüljünk az ünnepekre, ne csak ajándékokkal, hanem lélekben is.
