Nem is olyan régen egy elhúzódó nátha miatt úgy éreztem, én már sosem kecmergek ki az ágyból. A hajam zsíros, az orrom vörös és dagadt, a bőröm szürke, a szemem karikás… Untam már magam otthon, untam, hogy ki se tehetem a lábam az utcára, untam a citromos teát, az orrcsöpögtetőt, mindent. De csak nem akart eltűnni a hőemelkedésem, csak nem akart kitisztulni a fejem.
Úgy döntöttem, elegem van ebből, meggyógyulok, méghozzá azonnal. Lezuhanyozom forró vízzel, aztán jéghideggel, a hajam is megmosom, bekenem magam testápolóval, szép leszek, friss és egészséges. Így is lett.
Ahogy megszárítkoztam és felöltöztem, elmúlt a hőemelkedésem, egy csapásra kitisztult az orrom, az arcom pedig olyan színt kapott, mintha két hétig nem az ágyat nyomtam volna, hanem az egyik wellness-szálló pihenőszékét. Hogy mi történt? Fogalmam sem volt. De ma már, hogy olvastam ezt-azt, sőt tanultam ezt-azt, úgy gondolom, megvan a megoldás.
Ne hidd, próbáld!
Varázslat történt. Ha hiszed, ha nem, elvarázsoltam azt a vizet, amely a csapból akkor kifolyt. Elszánt hitem és akaratom, hogy a víz meggyógyít engem, beleprogramozódott a folyóvízbe. Így aztán nem sima klóros csapvízzel mosakodtam, hanem a „szépség és egészség gyógyvizével”.
Kedvesem, ki épp olvasod ezt a bejegyzést, most azt hiszed, elment az eszem, és hogy innék inkább vizet, mint ki tudja mit, ha ilyen vadságokat írok. Pedig az eszem a helyén. Nem ittam semmi tudatmódosítót. És képzeld, mostanra már tudósok is bebizonyították, hogy a víz programozható, vagyis molekurális szerkezete a neki átadott üzenettel megváltoztatható.
Az agykontrollosok most nem csodálkoznak, ők jól ismerik a vízprogramozás csínját-bínját. Ha egy tiszta üvegbe vizet eresztesz, majd az üveg falára ráragasztasz egy üzenetet, például, hogy „karcsúság”, vagy „szeretet”, vagy „egészség”, a víz egyetlen éjszaka alatt varázsitallá válik. Az egészség, a karcsúság vagy a szeretet varázsitalává. Nem kell elhinni, ki kell próbálni. A programozott víz üde marad, nem poshad meg, az íze tiszta és finom. És ha elég erős a hited, meg is gyógyulsz, szépülsz tőle.
Szeretlek-víz – gyűlöllek-víz!
A víz programozhatóságára egyébként Masaru Emoto japán kutató jött rá. Bebizonyította, hogy a víz képes átvenni az általunk közvetített információt. Az emberi energia, a gondolatok, a szavak, a zene, az érzelmek mind hatással vannak a víz molekuláris szerkezetére. Mr. Emoto fényképekkel is dokumentálta a víz molekuláris változásait. Különböző üvegekre szavakat írt, mint például „szeretlek”, „gyűlöllek”, „köszönöm”, majd lefagyasztotta őket. A világhírű fotókon jól látható, hogy a „szeretlek” címkéjű víz molekulája tiszta, fényes, míg a „gyűlöllek” címkéjűé kusza, szinte olyan, mint egy saras fröccsentés.
(A Dívány szerzője hamarosan folytatja a víz programozásáról szóló gondolatait.)