A metsző januári szellő ellenére a fülledt és misztikus Indiát idézte a Duna part lépcsőire az a szépséges szertartás, amit Leveles Zoltán hindu szerzetes celebrált. Az eseményt folyamatos gongszó alatt tartotta Madan Mohan indiai kulturális attasé és segítője. Ezen a napon Indiában az északra forduló Napot és a Gangeszt ünneplik, mi pedig ezzel a tradicionális hindu áldozattal csatlakoztunk az indiai szertartásokhoz: „Imádat és tiszteletadás: felajánlásra kerülnek a folyónak az alapelemek, a föld, a víz, a tűz és a levegő” – meséli Leveles Zoltán. „A füstölővel az étert szimbolizáljuk, ami egyúttal a szellemi tisztaság eleme is. Erre azért van szükség, hogy emlékeztessük magunkat, hogy a világ nem a miénk, hanem mi vagyunk a világé.” A víz elemet egy műanyag kannából mérték, ami a Gangesz vizét tartogatta, majd hatalmas pávatoll-legyező érkezett, amivel a levegőt ajánlották fel.
A pudzsával két ország találkozott
Az esemény szentségét, még a tőlünk másfél méterre zajló forgalomnak sem sikerült megzavarnia. A Dunáért tartott pudzsa a fesztivál nyitó akkordja volt: méz és tej csorgott a folyóba, majd levéltányérok és virágszirmok érkeztek, amiket a szél azonnal meg akart szerezni. A mécseseknek esélyük sem volt a fedélzetre szállásra, így a kis csónakok nélkülük indultak meg dél felé - az őrült szél a csónakok zömét felborította, de némelyik a csodával határos módon egész szépen fennmaradt. Tavaly a jég volt zavaró tényező, most a sebes szél – ilyen ez a januári India Budapesten. Végül megszólalt az autentikus kagylókürt is, méltó keretbe foglalva az eseményt.
Január közepén tartják Észak-Indiában a Makara sakrani ünnepet, Bengáliában a Ganga Szágara Melát, Dél-Indiában a Pongalt. Ilyenkor mindenhol kagylókürtök szólalnak meg, ghilámpákat, víz és csamara legyezőket ajánlanak fel a folyóknak. A világ legnagyobb fesztiválja, a Kumbh Mela is ezekben a napokban kezdődik Indiában. A játékos fantázianevű Duna-Pudzsa ehhez az áramlathoz csatlakozott az ünnepséggel. A víz egy szent elem, a testünkben is döntő szerepe van – ezzel a pudzsával két ország találkozott testben és lélekben.
A víz legalább akkora kincs, mint az olaj
Az indiai és magyar kulturális kapcsolatokat ápoló összművészeti fesztivál január 15-én immár másodszor költözött az A38 Hajóra - itt folytatódott a program további része, melyben Juhász Balázs világ körüli vándorkiállítása nyílt meg, ezt indiai-magyar kerekasztal beszélgetés követte, központban a folyókkal. A fotókiállítást a The Explorer magazin főszerkesztője Palkó Zsolt nyitotta meg és elmondta, hogy Juhász Balázsék nem turistaként mentek Indiába, hanem figyelni és tanulni: ősi kultúrák értékeit örökítették meg. A kiállítás két hétig látható az A38 Hajón, majd a tárlat Budapest után Pécsre, utána több magyar városba is ellátogat.
A folytatásban Simonyi Gyula a Bocs Alapítványtól mondta el gondolatait a fenntartható civilizációval kapcsolatban, majd a kulturális attasé következett, aki elmondta, hogy milyen nagyszerű dolog a Dunán elmélkedni a Dunáról: „A folyó szerepe Indiában jelentős, ősidők óta imádják és tisztelik vizeiket. A Gangesz torkolatánál a mai napon óriási ünnepség zajlik, melynek nagy szerepe van az indiai kultúrában. De nem csak ott, hiszen az emberiség mindig is ünnepelte vizeit, például az ősi Egyiptomban is tartottak szertartásokat a folyónak.” Simonyi Gyula elmesélte európai és indiai kalandjait a rendszerváltás előtti időkből: „amikor Indiában jártunk, megemlítettük, hogy van két nagy folyónk, amik sosem száradnak ki. Ezen mindig elcsodálkoztak, mert náluk a szárazabb időszakokban nincs annyi víz. Mi nagyon szerencsések vagyunk ebből a szempontból. A világban a vízhiány egyre súlyosabb probléma. A folyók éltetnek minket, legalább olyan fosszilis kincs, mint az olaj.”
A szvámi élőben jelentkezett Indiából
Az est félidejében bejelentkezett egy indiai szvámi is, aki nem mellesleg környezetvédelmi aktivista: kifejezte aggodalmát folyóink tisztasága iránt és tudatosságra intett. Felhívta a figyelmet, hogy vizeink állaga a jövő generációit is érinti. Megtudtuk, hogy a környezetvédelmi összefogások Indiában is működnek, számos sikeres demonstrációt szerveztek már, melyek során környezetromboló építkezéseket sikerült megakadályozniuk. A szvámi szerint a legfontosabb a személyes felelősségvállalás. Elmesélte, hogy este a Jamuna folyón páratlan látvány a sodródó millió apró láng. Ez ugyanolyan ajándék vizeinknek, mint amikor a szeretteinket ajándékozzuk meg – köszönetet mondva nekik, hogy léteznek. A hajó fedélzetén a víznek tea formájában hódoltunk: eredeti indiai tejes-fűszeres chai-t kaptunk.
Indiai tánc és szitármuzsika
Az estet Tóth Szabolcs és Mótyán Tibor szitár-tabla koncertje, Bittner Meenakshi Dóra dél-indiai klasszikus táncelőadása és Tóth Tamás, 2010-ben a Kumbh Melán forgatott, Guru című dokumentum-játékfilmje zárta. Bittner Meenakshi Dóra táncművész Magyarországról indulva a dél-indiai Chennai-ban tanult és tartotta meg vizsgaelőadását. India többszörösen kitüntetett érdemes művészének, Jayanthi Subramaniam-nak, a chennai-i Kala Darsana Táncművészeti Intézet igazgatójának személyes tanítványa. 1997 óta tanulja a dél-indiai klasszikus táncot, Bharatanatyam stílusban. 2005-ben élőzenei kísérettel tartotta meg első önálló estjét Dél-Indiában.
A Meenakshi nevet egy átütő sikerű előadás hatására kapta 2006-ban. Tóth Szabolcs gyermekkorától kezdve próbált a benne lévő zenéhez hozzáférni. Éveken át színházi-, film-, reklám- és más különféle alkalmazott zenéket szerzett, mikor az indiai klasszikus zenével való találkozás gyökeresen megváltoztatta az életét. Előbb Pandit Budhaditya Mukherjee, az Imdad Khani Gharana világhírű szitárosánál kezdett tanulni Kalkuttában, majd Mestere, a gayaki ang, vagyis az "éneklõ szitár" jelenlegi egyik legkiválóbb szitárjátékosa, Pandit Rajeev Janardan, első nem indiai születésű, magántanítványa lett. Mótyán Tibor hatéves kora óta tanul különböző hangszereken, majd 2000-ben kezd hindusztáni klasszikus zenével foglalkozni, tanulmányait több indiai mesternél végezte.
Fotó: Kováts Dániel
