Olvasni jó. Közhely, de fontos ennek hangsúlyozása, hiszen (ahogy manapság szívesen panaszkodnak a tanárok és szülők) a gyerekek egyre kevesebbet olvasnak. De vajon tényleg így van ez? A Harry Potterek, a vámpírsorozatok vagy éppen a sokadik kiadást megélt régi klasszikusok továbbra is előkelő helyeken vannak a könyvlistákon - és ezeket nagyrészt gyerekek olvassák. Persze lehet arról vitatkozni (és az előttünk álló héten fogunk is), hogy mennyire értékes Potter története és mennyivel jobb mondjuk az Egri Csillagok, de a lényeg az olvasáson és a könyvek szeretetén van.
Szerencsés gyerekkorom volt. Nagyapám és édesapám igazi könyvmolyokként felhalmozták a világirodalom legjobb könyveit, így én úgy jártam végig mindösszes iskolámat, hogy a könyvtárba akkor tévedtem, ha lógtunk tesiről. És ami még jobb volt: nagypapa folyamatosan adta a kezembe a jobbnál-jobb könyveket. Bár kissé csodálkozott, amikor a Fecskék és Fruskákat ötödszörre is "kikölcsönöztem" a nappaliból, de nálunk minden fogyott: olvastunk reggeli közben, a villamos után futva, a buszon ülve és a vacsoránál, a lepedő alatt és a vécén, tanulás helyett és gyakorlatilag minden szabadidőnkben. Ezt a könyvszeretetet szeretném átadni a gyerekeknek is.
Nem feltétlen okítási céllal, de amikor Ádámot szoptattam, hangosan olvastam neki délutánonként. Mondjuk az Egy Gésa Emlékiratait, és néhány részt átugrottam benne, de nagyon élveztem ezeket a pillanatokat. Az első olyan könyv, amelyhez már Ádámnak is köze volt persze a nyálazós-lapozós volt, ez mondjuk annyira nem volt sláger, viszont amikor már kicsit nagyobb lett, beleszaladtunk a különböző böngészőkbe, képeskönyvekbe, és boldogan kerestünk buszt, kutyát, buszt, meg az utóbbi időben vonatokat. (Meg még több vonatot.) Alig vártam, hogy elkezdődhessen az esti meseolvasós időszak, és boldogan túrom a könyvesboltokat egy-egy új darabért. Nem sznobságból mondom, de az első könyvek között az angol Ladybird-sorozat mondókás- és képeskönyvei voltak, mert ott volt jó a szövegek mennyisége és a képek minősége. Ez persze engem érdekelt, nem a gyereket. Egy időben nem is a könyv, hanem a nagyméretű kártyák voltak a legjobbak, Ádám, aki amúgy meglehetőst túlmozgásos gyerek, akár egy órát is el tudott tölteni azzal, hogy nézegette a kártyákat, és ha kérdeztem, mondta, mi van a képen. A labda mondjuk pizza volt, de ennyi belefért. Ezzel tanulta az első szavait.
Most, hogy Ádám két és fél éves, megdöbbent az új gyerekkönyvek kavalkádja. Egyrészről nagyon nehéznek tartom a megfelelő kép-szöveg arányt, azazhogy léegyen annyi szöveg, hogy már mesélni lehessen, de ne menjen ez a képek rovására. Másrészt nagyon örülök: a gyerekkönyvek egyre inkább művészeti alkotások lettek. Alapvetően az az érzésem, hogy ezek a könyvek, a 3-7 éveseknek szólók legalább annyira szólnak a szülőnek is, mint a gyerekeknek. Őket ugyanis nem érdekli a mesteri tipográfia, és gyakran nem értik a verseket (például Varró Dániel Kíváncsiskodó című versének első versszakából vajon mit ért a gyerek? "Hát ki vagy, te embriócska?/Benti Lujza? Benti Jóska?/Mutasd, mid van, mert ez minket érdekelne némileg." Lhet, hogy a gyerek semmit, én biztos, hogy megveszem majd gyerekváró ismerőseimnek.
De attól még nehéz a választás. Éppen azért, mert rettentően nagy a választék, a válság ellenére sorra jönnek ki az új könyvek, gyakran új kiadóktól, és az ember csak áll a könyvesboltban, tanácstanalul, azután rányúl valami olyanra, amit ismer.
Amivel nincsen semmi baj. De mi most azt ajánljuk: merjünk bátran válogatni! Élvezzük a javuló minőséget, a szép tipográfiát, a vicces megoldásokat. Ne ragadjunk le a hipermarketek polcainál, hanem keressünk igazi gyerekboltot.
És hogy mi itt a Porontyon segítsük a választást, kiolvastuk, átnéztük, megkritizáltuk tizenöt könyvkiadó legjobb darabjait. Segítségünbkre volt szerzőgárdánk, a gyerekeik és ismerőseik gyerekei, valamint a Diana utcai iskola négy bé osztálya, akiknek (és persze a könyvszerető Rita néninek!) ezúton is külön köszönjük.
Jó böngészést kívánok a jövő hétre, és jó könyvválogatást a jövőre!
