Arról már volt szó, hogy mennyi tévét nézünk. Elég sokat, de azért nem csak abból áll
a gyerekek fejlesztése, szórakoztatása. A könyvek is jelen vannak az életükben, minden
nap olvasunk mesét. De nagyon nem mindegy, milyen könyvek kerülnek a kezükbe. Pár nappal nagy gyerekkönyvteszünk előtt áttekintjük, nálunk mit is jelent az olvasás.
Nagyon szeretem a könyveket, konkrétan fizikai valójukban is, és még olvasni is szeretek. Gyakorlatilag kényszeres vagyok e téren. Néha odáig fajul a dolog, hogy a vécén a használati utasításokat olvasgatom, és van állandó folt az arcomon, mert fekve, egy bizonyos testhelyzetben szoktam olvasni. Így elég jó esély van arra, hogy amikor a gyereknek majd le kell rajzolnia az apját, akkor olvasás közben leszek ábrázolva.
Bár igazából tizenegy-tizenkét évesen éreztem rá az olvasás ízére, a gyerekkori könyvélményeim közül sok mélyen él bennem. Olyannyira, hogy vannak darabok, amiket azóta is évente újraolvasok. Ilyen a Sziget-kék, Szabó Magdától, vagy Nagy Franciska könyve, a Birbax. Az utóbbi valamiért nem túl ismert. A Balaton-felvidéken játszódik, vannak benne varázslók meg boszorkányok, manók meg álatok, és persze egy kisfiú. A dramaturgiai alapot az a felütés adja, hogy egy boszorkány a kádban élvezkedve azt mondja, hogy egy kis kompót bizony jó lenne. Erre egy varázsló, aki nagyon imponálni akar neki, ellopja a révfülöpi kompot. Többet nem árulhatok el.
Ahogy kezdődik
Az első könyvek a vízálló, szivacsos állományú darabok. Jé most éppen ezeknél tart. És hogy elsüssem a gagyi szójátékot, falja őket. Persze betűk még sehol, csak képek állatokról, játékokról. Ezeknél még az esztétikai minőség nem igazán tényező. Se őt, se minket nem nagyon zavar, hogy sokszor sematikusak, ízléstelenek a rajzok. Nem nagyon hiszem, hogy majd pont ez rombolja le a gyerek későbbi ízlését, de azért nem baj, ha már ezek is igényesebbek. Az fontosabb, hogy ne legyenek mérgezők, ne málljanak szét a nyáltól.
Kicsit később
Jönnek a kicsit izgalmasabb dolgok. Főleg, ahogy a gyerek elkezd érteni egyre több szót. Beszélni még nem tud, de már felismert tárgyakat, állatokat. Erre az időszakra esnek az általában vastag kartonpapírra nyomott, minimálszöveges könyvek. Mondókák, kis versek. Az, hogy mesélni lehessen nekik, nem is tudom pontosan mikor jön el. Mindenkinél máskor. Effnek már jó ideje szoktunk-szoktam, de elég ritkán van, hogy rendesen oda is tud figyelni. Főleg ha kép nélküli, klasszikus mesekönyvről van szó.
Ami nekünk nagyon bejött, az a Böngésző sorozat. Van tavaszi, nyári, őszi, téli, éjszakai, sőt vannak mini kivitelek is, bár azokat már más rajzolta. Csak nagyon ingergazdag képek, szöveg nélkül, de gyakorlatilag kimeríthetetlen forrás, évekig kitartott, és Jével meg jön az ismétlés. Lehet mindenféle feladványt adni belőle, hogy keresse meg ezt vagy azt, sőt mostanra már meséltetni is lehet vele belőle. A nővérem barátja „mesélt” neki egyszer belőle, úgy, hogy mindenki pukizott benne. Onnantól egy jó ideig nekünk is csak úgy lehetett mesélni belőle.
Úri cifraság, meg ami jó
Na az is van dögivel a könykínálatban, a boltokban. Vetítős könyv, pop-up képek, hanggal, fénnyel, 3D-vel. Van olyan persze, amelyik ettől még tök jó. Mi ajándékba kaptunk egyet, amiből a dzsungel állatai ugranak elő, és mindezt a hangjaik is kísérik. Na azt például elég sokat nézegettük, bár mostanság nem kerül kiválasztásra, ha éppen Effnek kell választania. De sok az ilyen csilvili könyv között az öncélú, és csak azért vannak, hogy gyerek rácuppanjon, aztán öt perc után ráunjon.
Érdekes az is, hogy van jónéhány olyan, amelyik nekem nagyon nem jön be, a gyerekek
viszont imádják. Ilyenek például Bartos Erika könyvei. Engem idegesít a stílus, bugyuta az
egész. Valószínűleg mégis pont ettől működik. És mivel még annyi minden van, amit ezzel kapcsolatban elmondanék, hogy legközelebb innen folytatom.
