turista jel

Amikor valaki ma az erdőben jár, és egy turistajelzés mentén halad, magától értetődőnek tűnik, hogy kék, piros, sárga vagy zöld jelzést követ. A szimbólumokon sem szoktunk elgondolkodni – részben persze azért, mert telefonos applikációkat használunk a tájékozódáshoz –, sokszor azonban még azok sem tudják, hogy hogyan és mikor alakultak ki, akik ismerik a jelentésüket. Strömpl Gábor barlangkutató, geográfus volt az, aki kialakította a jeleknek azt a jól követhető rendszerét, amelyek akár térkép nélküli túrázást is lehetővé tesznek Magyarországon. 

Rengeteg barlangot derített föl

Strömpl Gábor szegény családba született 1885. december 12-én, Nagymihályon (ma Kelet-Szlovákiában található: Mihalovce). A Budapesti Tudomány Egyetemen a híres geográfus, id. Lóczy Lajos volt a tanára, ami valószínűleg nagy szerepet játszhatott abban, hogy Strömpl földrajzzal kezdett el foglalkozni. A geográfiában sokrétű tapasztalatokat szerzett: előbb a Pozsonyi Egyetem földrajz tanszékének tanársegédje volt, majd Bécsben hadigeológiát tanult. Sokat tanított: a Budapesti Tudományegyetem Földrajz Tanszékén földfelszínalaktant és térképészetet, a Honvéd Térképészeti Intézetben pedig tereptant és térképolvasást. 1927-től katonai szolgálatba lépett.

Mindeközben bejárta az egész országot, különös gondot fordítva a barlangok felkutatására és leírására. Az 1910-es években a többi között felderítette Zemplén megye, az Abaúj-gömöri karsztvidék, a Vargyas-szurdok, valamint Bajmóc környékének barlangjait. Rendkívül termékeny szerző volt: egyre másra publikálták írásait a geográfiával, természetjárással, turistasággal kapcsolatosan, például a Turisták Lapjában és a Turistaság és Alpinizmus című kiadványban. 1927-ben saját könyve is megjelent Térképolvasás címmel, amely rövidesen a Testnevelési Főiskola tankönyve lett.

Hatalmas volt a káosz a turistajelek körül

A magyar természetjárás virágzott ebben az időben: az 1890-es évek elejétől sorra alakultak a turista-egyesületek, gombamód szaporodtak nemcsak a gyalogutak, de a menedékházak, kiépített források és kilátók is. A mozgalom fellendülését nagyban segítette, hogy 1913-ban megalakult a Magyar Turista Szövetség. Az első világháború és az azt követő területvesztés természetesen valamelyest visszavetette a természetjárást mint tevékenységet és mint mozgalmat is.

Strömpl Gábor a háború után az Állami Térképészeti Intézet megbízásából heteken keresztül járta kollégáival az országot, adatokat gyűjtve. A legtöbbet a Börzsönyben, a Bükkben, a Pilisben és a Kőszegi-hegységben időztek, és ekkor szembesültek azzal, hogy milyen kaotikusak és kibogozhatatlanok a turistajelzések. Ekkoriban ugyanis még nem létezett a ma ismert, jól követhető rendszer:

Ekkor vert gyökeret Strömpl fejében a gondolat, hogy egységes jelölésekre van szükség. Hazatérve kidolgozta a ma is ismert rendszert, amelyben az egységesen használt színeknek és jeleknek pontosan meghatározott hierarchiája van. Így a túrázó mindig tudhatja, hogy az adott út hova, vagy legalábbis milyen típusú helyre vezet.

Mindenről írt, ami a turistasághoz kapcsolódott

Az 1930-as években azonban komoly problémába ütközött a turistautak további kiépítése. A földbirtokosok és az erdőtulajdonosok ugyanis sokszor nem engedték, hogy területükön áthaladjanak a gyalogutak, hiába az lett volna a legpraktikusabb, legkedvezőbb nyomvonal. Erről a sajnálatos helyzetről Strömpl is írt „Szabad utak – tilos utak” című cikkében.

„Ahogy el-elnézegetem a Pilisnek régi (azt hiszem legelső) turista térképét, irigykedve gondolok turista elődeimre. Ők még szabadon járhattak olyan helyeken, ahova mi már nem juthatunk el, vagy ha igen, csak kerülő utakon”

– olvasható a Turisták Lapjának 1931-es számában. „Hol is vezettek e régi szabad utak? Érdemes egynéhányukat ma, a tilos területek ellen vívott harcunk közepette kinyomozni. Érdemes, mert e régi szabad utak szerzett jogokról tanúskodnak, de egyben mementók is számunkra” – írta a geográfus. A probléma kezdeti megoldása Zsitvay Tibor igazságügy-miniszter nevéhez fűződik: az 1935-ös erdőtörvénybe bekerült egy cikkely a jelzett utak tényéről, funkciójáról és védelméről. Tulajdonképpen ez tekinthető a turistautak első, jogi értelemben vett védelmének.

Strömpl a Turisták Lapjában sokféle témában publikált hosszabb-rövidebb cikkeket. Rengetegszer jelentek meg például tájleírásai: „Különös, de úgy van, hogy még ebben a szűkre szabott csonkahazában is akad újonnan felfedezett turistaterület. Ilyen a Cserehát.”; ám írt népszerű turistacélpontok érdekességeiről is:

„A Dobogó-kő neve eszerint az itteni ellapuló, kiszélesedő és oldalt sziklákkal tagolt bérc (gerinc)-szakaszt jelenti, nem pedig azt a laza anyagú, vulkáni tufás-breccsás kőzetet, amelyik nehéz cipőink alatt »dobog«.”;

„A Mátra leghíresebb csevicéje a parádi, mert ennek vizét isszák szerteszét az országban. Különös szagú vize csak drága borokhoz való, mert ez a legegyszerűbben palackozott borvíz maga is méregdrága.”

Gyakran foglalkozott a természetjárás gyakorlati problémáival: „A téli tájékozódást elsősorban a látási viszonyok megváltozása nehezíti meg. Télen gyakoribbak a ködök, sűrűbben hull a csapadék s ez a tájékozódás színterét, a láttért szűkebbre szabja.”; „A térképolvasás gyakorlására a kirándulások alatt kínálkozik a legtöbb és a legjobb alkalom. Akár magányosan, akár csoportosan túrázunk, mindenképpen módját ejthetjük annak, hogy nemcsak hely-, de térképismeretünket is gyarapíthatjuk.”.

Neki köszönhetjük az Országos Kéktúrát

Miután 1929. december 2-án a Magyar Turista Szövetség elfogadta Strömpl turistajelrendszerét, a geográfus megtervezte a Szent István Vándorlás útvonalát, amelyet 1938-ban rendeztek meg. A kezdeményezés olyan nagy érdeklődésre tartott számot, hogy az újságok is rendszeresen beszámoltak arról, hogy épp hol tartanak a túrázók. „A nyugati Szent István vándorlás résztvevői a legutóbbi túraszakaszon a Vértes-hegységet keresztezték Ankner Béla vezetésével. Gesztes várában ez alkalommal tartották meg a vár restaurált Szent István tornyának bokrétaünnepélyét” – írja a Pesti Napló május 21-i száma.

„Már harmadik hónapja tart a Magyar Turista Szövetség »Szent István-vándorlása«, melynek folyamán két csoportban járták végig a turisták a csonka ország minden természeti és történelmi értékét.”

 – olvasható a Pesti Hírlapban június 8-án, a „vándorlás” befejezésének alkalmából. A kezdeményezés a jelenből nézve azért is roppant jelentős, mert ez az útvonal lett az Országos Kéktúra kiindulási alapja.

A földrajztudós a második világháborúban térképész alezredesként szolgált, míg 1945 áprilisában Bécsben szovjet hadifogságba nem esett. A moldvai Jászvásár fogolytáborában hunyt el ugyanebben az évben, augusztus 22-én, miután a fogvatartottak között tífuszjárvány tört ki.

Nyitókép: Fortepan / Fortepan

Nézd meg, hol találod a legszebb őszi erdőket Magyarországon. Kár lenne kihagyni őket!