A tüdőgyulladás mellett további betegségek szerepelnek ugyanis a TMZ által megszerzett halotti bizonyítványon. Napok óta tartó akut hipoxémiás légzési elégtelenséggel, hónapok óta fennálló krónikus légzési elégtelenséggel és évek óta tartó nyelvfenéki laphámsejtes daganattal küzdött az alultápláltként említett színész. A halotti bizonyítványból az is kiderül, hogy Kilmert április hetedikén elhamvasztották.
Mint az közismert, a színész 2014-ben arról beszélt nyilvánosan, hogy gégerákja van, de ebből felgyógyult. Amint az a most nyilvánosságra került iratokból kiderül, a daganatos betegség egy más formája tért vissza szervezetében, amelyből ugyanakkor már nem tudott felépülni.

Val Kilmer utolsó évei nehézségek közt teltek
A betegség miatt beszéde már sosem volt olyan, mint régen: gégemetszést kellett rajta végrehajtani, ami hangszálait oly mértékben károsította, hogy csak egy speciális berendezésnek köszönhetően tudott megszólalni, és a táplálékot is csak tubus segítségével tudta magához venni.
A TMZ arról is beszámolt, hogy utolsó hónapjait már ágyhoz kötve kellett eltöltenie a színésznek.
Kilmer halála óta egykori pályatársai folyamatosan megemlékeznek róla: gyermekei, Mercedes és Jack ezzel kapcsolatosan hálájukat és köszönetüket fejezték ki mindenkinek Hollywoodban és azon kívül, aki apjukat méltatta.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés