Íme a világ 10 legizgalmasabb helye, ahova turista nem juthat be

turista nem
Olvasási idő kb. 9 perc

A világ számos lenyűgöző és izgalmas helyszínt rejt, amelyeket turisták nem látogathatnak különböző okokból, például biztonsági, vallási, környezeti vagy titkos kormányzati tevékenységek miatt. Ezeket gyűjtöttük csokorba.

Az elmúlt időszakban több népszerű turisztikai célpont lakosai tiltakozó megmozdulásokon nyilvánították ki, hogy elegük lett az idegenek özönéből. Olyan kedvelt úti célok zárnák be kapuikat a tömegturizmus előtt, mint Barcelona, Velence vagy Dubrovnik, ahol a zsúfoltság és a zaj már a helyiek életminőségének romlását okozza. Másutt, például a Galapagos-szigeteken már jóval korábban intézkedéseket hoztak, hogy a hely megóvása érdekében szigorú éves létszámkeretek között tartsák a turistaáradatot. Vannak azonban olyan helyek is a világon, ahova kívülálló egyáltalán nem teheti be a lábát.

Összegyűjtöttünk 10 ilyet, ahol különböző okokból zéró tolerancia érvényes a látogatókkal szemben. 

Turistaként nincs esélyed ezeken a helyeken

A világon számos vonzó úti cél létezik, amelyek szépségük, történelmük vagy titokzatosságuk miatt sokak érdeklődését felkeltik, ám a turisták előtt zárva maradnak. Ahhoz, hogy valaki bejusson ezekre az elérhetetlen helyekre, adott esetben tudósnak, katonának vagy épp papnak kell lennie. A lényeg, hogy különleges engedélyek szükségesek hozzá, amelyeket csak nagyon kevesek kaphatnak meg. Egyesek próbálkoznak persze illegális behatolással, de ez súlyos következményekkel járhat, ezért senkinek nem tanácsolnánk. 

Ezek a legegzotikusabb országok, ahova a magyaroknak nem kell vízumEzek a legegzotikusabb országok, ahova a magyaroknak nem kell vízum

Itt a top 15 ország, amely vízummentességet biztosít a magyar útlevéllel utazók számára.

Tovább olvasom
A legtöbben ufókat vizionálnak a szögesdrót kerítések mögé, ahova turistákat nem engednek
A legtöbben ufókat vizionálnak a szögesdrót kerítések mögé, ahova turistákat nem engednekDragan Mihajlovic / Getty Images Hungary

1. Area 51, Egyesült Államok

A nevadai sivatagban található bázis az UFO-kutatás központjaként vált híressé, állítólag ide hurcolták a Rosewell mellett lezuhant „csészealjat”, és a balesetben meghalt ufonautákat. A hely vonzerejét éppen ezek a rejtélyek adják, amelyek köré egész összeesküvés-elméletek fonódnak, egyesek szerint a fejlett amerikai katonai technológia is a földönkívülieknek köszönhető. Tény, hogy a belépést szigorúan tiltják a titkos katonai kutatások és tesztek miatt. Az egész területet kamerák és fegyveres őrök védik – a kíváncsiskodás igencsak veszélyes lehet errefelé.

Vatikáni gárdisták állják útját a túl kíváncsi turistáknak
Vatikáni gárdisták állják útját a túl kíváncsi turistáknakzbruch / Getty Images Hungary

2. Vatikáni Apostoli Levéltár, Vatikánváros

Az ódon iratok birodalmak bukásáról, pápai intrikákról és titkos tanításokról mesélnek. A levéltár anyagait szinte ugyanúgy őrzik, ahogy a Jelenések könyvében a hétpecsétes titokról lehet olvasni. És valóban sok, tekercsekre írt, viaszpecséttel ellátott, több évszázadra visszanyúló egyházi és politikai dokumentumot tárolnak itt, amelyeket csak a legkiváltságosabb tudósok és kutatók tanulmányozhatnak. Hivatalosan ezt az anyagok megőrzésével és védelmével magyarázzák, de sokan ebbe is föld alatti szervezkedéseket, titkos papi társaságokat látnak bele.

A 40 ezer éves barlangrajzok közelébe többé nem engednek turistákat
A 40 ezer éves barlangrajzok közelébe többé nem engednek turistákatBonnafe Jean-Paul / Getty Images Hungary

3. Lascaux-barlangok, Franciaország

Ez az őskori művészet titokzatos galériája, ahol több ezer éves festmények díszítik a barlang falait. Egykor turisták ezrei keresték fel, de az általuk kilélegzett levegő károsította a barlangrajzokat. A szén-dioxid a falon lévő vízpárában feloldódva savas kémhatást keltett, ami elkezdte roncsolni az alkotásokat, a mesterséges világítás és a megemelkedett hőmérséklet miatt pedig az algák is elszaporodtak a falakon, ami tovább rontotta az állapotukat. Végül 1963-ban teljesen lezárták a barlangrendszert a látogatók előtt, így a világ legősibb képei ma már csak szűk körű tudományos expedíciók előtt tárulnak fel.

Felfedezték a világ legősibb barlangrajzát: hihetetlen, mit ábrázolFelfedezték a világ legősibb barlangrajzát: hihetetlen, mit ábrázol

A most talált barlangrajz több mint 5000 évvel régebbi, mint az eddig ismert legkorábbi hasonló lelet.

Tovább olvasom
A szentinelézeket még senki nem figyelhette meg közelről
A szentinelézeket még senki nem figyelhette meg közelrőlYellow Dog Productions / Getty Images Hungary

4. Észak-Szentinel-sziget, India

Emberekre is jelenthetnek veszélyt a látogatók. Az Andamán-szigetekhez tartozó kis szigeten élnek a szentinelézek, a világ egyik legelszigeteltebb őslakos népe, akik elutasítanak minden külső kapcsolatot. A törzs tagjai mind a mai napig vadászó-gyűjtögető életmódot folytatnak, nyilat és lándzsát használva, a modern technológiáktól teljesen függetlenül élnek. Az indiai kormány teljesen lezárta a szigetet a látogatók előtt a helyiek védelme érdekében, mivel az itt ismeretlen, kívülről érkező betegségek veszélyt jelenthetnek rájuk. 

A földalatti orosz bázisra nem juthatnak be idegenek
A földalatti orosz bázisra nem juthatnak be idegenekVladimir Zapletin / Getty Images Hungary

5. Mezsgorje városa, Oroszország

Az oroszok természetesen nem az itt élőket védelmezik, hanem az idegenek kíváncsi szemei elől védik magát a várost. Az Urál-hegységben található település az egyik legelzártabb hely Putyin birodalmában. A titkolózás oka az, hogy a város alatt hatalmas föld alatti katonai létesítmény található, ahol harcászati projektek és nukleáris tevékenységek folynak. Egyes források szerint itt található Oroszország egyik legkiterjedtebb bunkere, amelyet még a hidegháború idején építettek, és képes ellenállni egy atomtámadásnak is. Az amerikai műholdak hatalmas ásatásokat figyeltek meg a környéken, amire a moszkvai kormány azt a magyarázatot adta, hogy élelmiszerraktárat építenek. Bár ebben sokan kételkednek, annyi bizonyos, hogy az egész területre csak a hadügyminisztérium különleges engedélyével lehet belépni.

Az amerikai katonák nem engednek civileket a műveleti helyszínekre
Az amerikai katonák nem engednek civileket a műveleti helyszínekreMichael Sugrue / Getty Images Hungary

6. Guantánamo-öböl, Kuba

Az amerikaiknak is van efféle rejtegetni valójuk, de a dolog különlegessége, hogy nem az Egyesült Államok, hanem a vele igencsak hadilábon álló Kuba területén. A kommunista uralom alatt álló szigetország délkeleti csücskében eredetileg egy békés, agrár jellegű városka bújt meg, amely cukorgyárairól és kávépörkölő üzemeiről volt híres. 1903-ban azonban az amerikai haditengerészet bérelte ki a területet, ahol katonai bázist létesítettek. A hely azután vált hírhedtté, hogy a New York-i ikertornyok és több más célpont elleni 2001. szeptember 11-i támadás után itt alakítottak ki egy emberi jogokra és mindenféle nemzetközi paktumokra fittyet hányó fogolytábort, amely a kínzások és visszaélések szimbólumává vált. Természetesen nemhogy turistákat, de másokat sem engednek a közelébe.

Nem akarják, hogy a turisták ártsanak a különleges bioszférának
Nem akarják, hogy a turisták ártsanak a különleges bioszféránakthomasmales / Getty Images Hungary

7. Surtsey-sziget, Izland

Ez a sziget a Föld egyik legújabb természetes képződménye, amely 1963-ban vulkáni tevékenység következtében jött létre. Kizárólag tudósok járhatnak ide, hogy tanulmányozzák, hogyan fejlődik ki az élet egy új, érintetlen területen. Az első növények magok formájában érkeztek a tengervíz és a szél segítségével, és már az első félévben tizennégy növényfaj telepedett meg a szigeten. Az első tartósan ott élő állatfaj egy légy volt, majd 1966-ban egy faágon úszva érkezett az első pók. A szigetet 1965-ben természetvédelmi területté minősítették, az UNESCO pedig 2008-ban a világörökség részévé nyilvánította. Annak érdekében, hogy az ökoszisztéma fejlődése zavartalan maradjon, a hely turisták számára elérhetetlen.

A brazil sziget minden méterére több mérgeskígyó jut
A brazil sziget minden méterére több mérgeskígyó jutAaron Horowitz / Getty Images Hungary

8. Ilha da Queimada Grande, Brazília

Erre a szigetre viszont éppen a turisták védelme érdekében tiltották meg a belépést. Ez ugyanis a világ egyik legveszélyesebb helye, mivel tele van mérgeskígyókkal, köztük az egyik leghalálosabbnak tartott arany lándzsakígyóval (Bothrops insularis). Becslések szerint négyzetméterenként két kígyó található itt, ráadásul a sziget izoláltsága miatt különleges evolúciós utat jártak be: mérgük sokkal erősebbé vált, hogy gyorsan megölhessék a madarakat, amelyek fő táplálékforrásukul szolgálnak. Bár sokan szeretnek dacolni a veszélyekkel, csakis tudományos expedíciók számára engedélyezik ide az utazást, mivel emberi jelenlét híján közel-távol nincsenek elsősegélynyújtó pontok, így mire egy megmart áldozat eljutna egy ilyen helyre, már túl késő lenne.

Százezernyi halál néma tanúi az elhagyatott kórházépületek
Százezernyi halál néma tanúi az elhagyatott kórházépületekWirestock / Getty Images Hungary

9. Poveglia-sziget, Olaszország

Velence közelében található ez a hírhedt hely, amely évszázadokon át karanténként szolgált pestises betegek számára. Becslések szerint több mint 160 ezren haltak meg itt a középkori járványok idején. A sziget később, az 1920-as években egy elmegyógyintézetnek adott otthont, ahol állítólag kegyetlen kísérleteket végeztek a betegeken. Elhagyatott épületei és egy harangtorony ma is áll, de biztonsági és egészségügyi kockázatokra hivatkozva az olasz kormány teljesen lezárta a nagyközönség előtt. Sokan szerint azonban az intézkedés amiatt történt, hogy kísértetek járják a területet, legalábbis rengeteg paranormális jelenséget észleltek. A szellemvadászok azt állítják, hogy ezek a múlt tragédiáinak visszhangjai. 

A japán szentély kapuján túl nem juthatnak turisták
A japán szentély kapuján túl nem juthatnak turistákBrilliantEye / Getty Images Hungary

10. Ise Jingū szentély, Japán

Ez Japán legszentebb sintoista szentélye, amely az ország egyik legfontosabb vallási központja. A szentélybe csak a kiválasztott papok és a japán uralkodócsalád tagjai léphetnek be. A legenda szerint a szigorú korlátozás azért van, mert ez a hely ad otthont ad a Szent Tükörnek (Yata no Kagami), amely a japán császárság három legfőbb ereklyéjének egyike, állítólag egy istenség saját maga készítette. Érdekesség, hogy a szentélyt 20 évente teljesen újjáépítik az ősi hagyomány részeként, amely a természet halálát és újjászületését szimbolizálja. Turistaként legnagyobb bánatunkra esélyünk sincs ide belépni, az épületeket magas kerítések rejtik el a kíváncsi tekintetek elől.

Ezek a helyek nemcsak az elzártságuk miatt érdekesek, hanem azért is, mert mindegyik mögött rejtett történetek, titkok vagy különleges jelenségek húzódnak meg. Az emberi kíváncsiságot ezek a tiltott területek különösen vonzzák, legtöbbször éppen ez a misztikum teszi őket igazán izgalmassá. A belépés azonban jellemzően csak nagyon szűk kör számára lehetséges, a kívülállók előtt örökre rejtve maradnak.

Ha azt is tudni szeretnéd, melyik a világ 10 legveszélyesebb városa, ezt a cikket ajánljuk figyelmedbe.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Önidő
A Hunyadi nincs egyedül: 5 népszerű magyar történelmi sorozat
A Hunyadi nincs egyedül: 5 népszerű magyar történelmi sorozat

A múlt eseményei mindig újra és újra izgalmas történeteket kínálnak a nézők számára.

20 perce

  • Offline
„Puskás Öcsi csak egy volt, Horváth Rozi is egy van” – a fűszerkirálynőre emlékezünk
„Puskás Öcsi csak egy volt, Horváth Rozi is egy van” – a fűszerkirálynőre emlékezünk

Horváth Rozi fűszerei minden otthonban ott vannak: a 86 évesen elhunyt fűszerészre emlékezünk.

március 19., 14:00

  • életem
Százezrekkel verik át a magyarokat ezzel a trükkel: erre figyelj, ha szakembert kell hívnod
Százezrekkel verik át a magyarokat ezzel a trükkel: erre figyelj, ha szakembert kell hívnod

Megszaporodtak a szakemberek munkásságához köthető átverések Magyarországon. Erre figyelj.

március 19., 13:36

  • világom
Egy 51 éves macskáért gyűjtöttek aláírást a lakók: ez lett volna a sorsa
Egy 51 éves macskáért gyűjtöttek aláírást a lakók: ez lett volna a sorsa

Jól látszik, hogy a macska sorsa csakis a helyiek kezében van.

március 19., 15:10

  • Offline
Képeken egy faj kihalása: vadászok pózoltak az utolsó elejtett példánnyal
Képeken egy faj kihalása: vadászok pózoltak az utolsó elejtett példánnyal

Az utolsó, vadon élő példányt sikerült lefotózni a faj kihalása előtt.

március 19., 16:00

  • Mindennapi
Vigyázz, ha így parkolsz ellophatják az adataidat
Vigyázz, ha így parkolsz ellophatják az adataidat

Ne add meg a bankkártya-adataidat parkolásnál.

március 19., 17:30

  • életem
Nagy a baj vidéken: elfagy a gyümölcs, így próbálnak védekezni
Nagy a baj vidéken: elfagy a gyümölcs, így próbálnak védekezni

Virágoznak a gyümölcsfák, de visszatért a fagy. Óriási a probléma, a gazdák mindent bevetnek a kár mérséklésére.

március 19., 12:10

  • világom
Már halálos áldozata is van a hamisított fájdalomcsillapítónak
Már halálos áldozata is van a hamisított fájdalomcsillapítónak

Teljesen más hatóanyag volt a hamisított fájdalomcsillapítóban, mint az eredeti gyógyszerben.

március 19., 14:36

  • Mindennapi
Változott a határidő: ennyi idejük maradt a SZÉP-kártyásoknak, ha nem akarnak fizetni
Változott a határidő: ennyi idejük maradt a SZÉP-kártyásoknak, ha nem akarnak fizetni

A módosított rendelet miatt idén jóval korábban jön el a határidő, erre a dátumra figyeljenek a SZÉP-kártyások.

március 19., 12:40

  • világom
Ez a világ 5 legbefolyásosabb uralkodóháza
Ez a világ 5 legbefolyásosabb uralkodóháza

Ha azt hiszed, hogy a brit királyi családnál nincs gazdagabb, nagyot tévedsz. Mutatjuk a legtekintélyesebb uralkodóházak sorrendjét.

március 19., 16:46

  • életem
Árrésstop után jöhetnek a hatósági árak a miniszter szerint
Árrésstop után jöhetnek a hatósági árak a miniszter szerint

A nemzetgazdasági miniszter a Facebookon tájékoztatott a hatósági árakkal kapcsolatban.

március 19., 10:36

  • világom
Újabb ikonikus turistalátványosság lesz fizetős, ennyit kell fizetniük a Fudzsi hegyre látogatóknak
Újabb ikonikus turistalátványosság lesz fizetős, ennyit kell fizetniük a Fudzsi hegyre látogatóknak

A világhírű természeti csodához utazóktól belépődíjat szednek nyártól, így szeretnék visszaszorítani a tömegturizmust.

március 19., 11:40

  • Offline
10 borzasztó emberi szokás a reneszánszból
10 borzasztó emberi szokás a reneszánszból

Bár sokat köszönhetünk a reneszánsznak, furcsa szokások ekkoriban is bőséggel akadtak.

március 19., 19:30

  • világom
Hatalmas átverés Pompeiiben: ez a tudományos magyarázat
Hatalmas átverés Pompeiiben: ez a tudományos magyarázat

A pompeii leletek megtévesztőek lehetnek.

március 19., 18:30

  • Offline
Alapkvíz történelemből: mennek ezek a dátumok?
Alapkvíz történelemből: mennek ezek a dátumok?

Nehéz történelmi kvízünkben kitalálod, milyen sorrendben történtek ezek a fontos események?

március 19., 06:45

  • Szülőség
Ezek a megszokott nagyszülői mondatok sokat árthatnak az unokáknak szakértős
Ezek a megszokott nagyszülői mondatok sokat árthatnak az unokáknak szakértős

Van pár gyakori mondat, amelyekkel a nagyszülők a jó szándék ellenére árthatnak az unokáiknak. Ezeket a megjegyzéseket jobb elkerülni.

március 19., 06:00

  • Édes otthon
Egy frusztrált háziasszony találta fel a kávéfőzés egyik legfontosabb kellékét
Egy frusztrált háziasszony találta fel a kávéfőzés egyik legfontosabb kellékét

Sokan foglalják aranyba e feltaláló nevét, hiszen szabadalma igencsak megkönnyíti a kávéfőzést.

március 19., 06:30

  • Offline
Ezt kérik utolsó vacsorára a halálraítéltek
Ezt kérik utolsó vacsorára a halálraítéltek

A börtönben a halálraítéltek néha igazán furcsa kéréssel állnak elő, ha az utolsó vacsoráról van szó.

március 19., 20:00

  • világom
Nem engedték át a szenteltvizet Ferihegyen, váratlan dolgot tett a veszprémi pap
Nem engedték át a szenteltvizet Ferihegyen, váratlan dolgot tett a veszprémi pap

A káplán szenteltvízzel próbált átmenni a reptéri ellenőrzésen, de nem engedték át a folyadékot, így kényszerű megoldáshoz folyamodott.

március 19., 11:10

  • Offline
Volt férje lakásában kezdett új életet a költőnő, de vendégeket sem hívhatott
Volt férje lakásában kezdett új életet a költőnő, de vendégeket sem hívhatott

A költőnő a boldogságot negyedik férje oldalán találta meg, amit ötvenéves kora után írt szerelmes versei is bizonyítanak.

március 19., 19:00

  • Édes otthon
Így nézett ki az 1930-as években egy emeletes parkolóház: döbbentes látvány
Így nézett ki az 1930-as években egy emeletes parkolóház: döbbentes látvány

Ebben a városban már száz éve sem okozott gondot a parkolás. Nézd csak meg ezt az óriási parkolóházat!

március 19., 07:00

  • életem
Ezeket az éveket nem számolják bele a nők nyugdíjába
Ezeket az éveket nem számolják bele a nők nyugdíjába

A nyugdíjak összegének kiszámításakor egyes évek számítanak, a kedvezményes korhatár során azonban figyelmen kívül kell hagyni őket a nők esetében.

március 19., 08:06

  • világom
Váratlan fogadtatásban részesültek a visszatérő űrhajósok, ezzel a NASA sem számolt
Váratlan fogadtatásban részesültek a visszatérő űrhajósok, ezzel a NASA sem számolt

Az űrben rekedt asztronauták visszatérése a gondosan megtervezett forgatókönyv szerint zajlott, de történt egy váratlan esemény.

március 19., 09:36

  • Offline
Újra megnyithat egy legendás kávéház
Újra megnyithat egy legendás kávéház

Ismét benépesülhet Budapest egyik első kávéháza, amely öt éve üresen áll.

március 19., 08:50

  • Offline
Einstein szülinapi bulija után készült a világ legismertebb fényképe
Einstein szülinapi bulija után készült a világ legismertebb fényképe

Ezt az Einsteinről készült fényképet te is biztosan ismered, de lehet, hogy eddig félreértetted.

március 19., 07:26

  • Mindennapi
Újra kapható lesz ez a népszerű retro üditőital
Újra kapható lesz ez a népszerű retro üditőital

A név hallatán te is érzed már a szádban az üdítő ízét.

március 19., 07:46

  • életem
Ebben a boltban nem dolgozik eladó: kipróbáltuk
Ebben a boltban nem dolgozik eladó: kipróbáltuk

Te kipróbálnál egy ilyen eladó nélküli boltot?

március 19., 08:20

  • Édes otthon
Már látszik a várva várt fordulat az időjárásban: ekkor köszönt be a tavasz
Már látszik a várva várt fordulat az időjárásban: ekkor köszönt be a tavasz

Hamarosan vége a sokéves átlagnál hidegebb napoknak, változik az időjárásunk, és jóval kellemesebb hőmérséklet várható, mutatjuk mikortól.

március 19., 08:36

  • Édes otthon
Ingyen pénz az államtól: 65 ezer forintot kaphatsz havonta, ezek a feltételek
Ingyen pénz az államtól: 65 ezer forintot kaphatsz havonta, ezek a feltételek

Akár 50, de egyes feltételek fennállása mellett 65 ezer forintnyi "ingyen pénzhez" juthatnak a következő években a magyarok.

március 19., 10:06

  • életem
Pest vármegyét is elérte a rettegett kór: megkezdődött az állomány felszámolása
Pest vármegyét is elérte a rettegett kór: megkezdődött az állomány felszámolása

Idegrendszeri tünetek nyomán kezdődött a rettegett kór felismerése Pest vármegyében.

március 19., 09:05

Érdekességek