A lepel felfedezése nem csupán a vallásra, hanem a művészetekre is hatással volt, hiszen a textilen lévő férfi képmás tette egységessé a Jézus-ábrázolást. De a textil számos egyéb érdekességet is rejt, egyebek közt őrzi a Jézus szenvedését okozó megcsonkításokat, sőt a textilen lévő lenyomat képe olyan negatív, ami a fényképezőgép megjelenéséig, vagyis a 19. századig ismeretlen volt.
Vannak, akik kételkednek az eredetiségében
Az ókori Palesztinában használatos szövőszéken készült halszálkamintás lenvászon 4,3 méter hosszú és 1,1 méter széles. A torinói lepel, amelyről azt állítják, hogy valaha Jézus testét takarta, először az 1350-es években jelent meg, és történte innentől kezdve pontosan követhető a krónikákból.
A textilen, mely egy több mint 4 méter hosszú vászonszövet, egy keresztre feszített ember képe látható, melyről vannak, akik azt állítják, hogy ez Jézus Krisztus hiteles temetkezési leple. Míg mások szerint ez csupán egy vallási ikon, és nem feltétlenül ereklye.
Hogy pontosan melyik állítás az igaz, a mai napig nem tudni, mert a torinói lepel kétezer év után is őrzi titkát, és továbbra is fontos vallási szimbólum a keresztények számára szerte a világon.
A leplet a pápa nem ismerte el valódi történelmi ereklyének
A torinói lepelről szóló legkorábbi történelmi feljegyzések az 1350-es években születtek, és a franciaországi Lirey nevű településhez köthetők. Egy Geoffroi de Charny nevű francia lovag állítólag Jézus hiteles temetkezési lepleként mutatta be a lirey-i templom esperesének. Arról azonban nincs feljegyzés, hogy a vallási szimbólummá lett lepel hogyan került de Charny tulajdonába, és arról sem, hogy hol volt a XIV. század közepéig azután, hogy Krisztust Jeruzsálemen kívül eltemették.
Ám a kor emberét ez a kérdés nem nyugtalanította, és miután a francia kisváros templomában kiállították a leplet, számos zarándokot vonzott, és sok pénzt is hozott. Az egyház számos prominens tagja azonban szkeptikus volt a hitelességét illetően.
Franciaország egyik püspöke 1389-ban jelentést küldött VII. Kelemen pápának, amelyben azt állította, hogy egy művész bevallotta a lepel hamisítását, továbbá azt is állította, hogy a lirey-i templom esperese tudott a hamisításról, és ennek ellenére pénzt gyűjtött belőle az egyház számára. A püspök levelére válaszul a pápa kijelentette, hogy a lepel nem Krisztus igazi halotti ruhája, ám ennek ellenére nem tiltotta meg, hogy a kis templomban továbbra is kiállítsák, ha elismerik, hogy a kendő egy ember alkotta vallási ikon, nem pedig történelmi ereklye.
A lepelre egyébként Ferenc pápa ma is ikonként hivatkozik.
Két ingatlanért cserébe az olasz királyi családé lett a lepel
Amikor a százéves háború 1418-ban azzal fenyegetett, hogy átterjed Lirey-re, Geoffroi de Charny unokája, Margaret de Charny és férje felajánlották, hogy a textilt a kastélyukban megőrzik. A férj nyugtát írt a cseréről, amelyben elismerte, hogy a kendő nem Jézus hiteles temetkezési leple, és megígérte, hogy visszaadja a kendőt, amikor véget ér a háború. Ám hiába rendeződött a politikai helyzet, a férfinek esze ágában sem volt visszaküldeni a textilt, inkább körútra vitte, és Jézus valódi temetkezési lepleként hirdette.
Végül 1453-ban Margaret de Charny eladta a leplet két kastélyért cserébe a savoyai királyi háznak, amely annak idején a mai Franciaországhoz, Olaszországhoz és Svájchoz tartozó területeken uralkodott. A lepel eladásáért azonban büntetés járt, ami jelen esetben az egyházból való kiközösítést jelentette.
Azonban még mielőtt a lepel Torinóba költözött volna, majdnem odaveszett egy tűzben.
1502-ben a Savoyai-ház a leplet egy franciaországi kápolnában helyezte el, ahol 1532-ben tűz ütött ki. A hő hatására megolvadt a leplet védő tartályban lévő ezüst egy része, ami kiégette a textilt. Ezek az égésnyomok ma is láthatók. A Savoyai család 1578-ban a áthelyezte a leplet a később Olaszország részévé váló Torinóban a Keresztelő Szent János-székesegyházba.
Jézus arca és vére a leplen
A lepel történetének egyik érdekessége, hogy felbukkanása előtt a Megváltót ábrázoló ikonok és képek nagyon különböztek egymástól. A VI. század előtt Jézust szakáll nélkül, rövid hajjal és gyermekarccal, szinte angyalként ábrázolták. A VI. század után a vallásos képek Jézust hosszú szakállal, hosszú, középen szétválasztott hajjal jelenítették meg, és ez a férfi kifejezetten hasonlított a leplen látható képmáshoz.
A halotti kendő további különlegessége, hogy a kép egy megfeszített embert ábrázol, halvány lenyomata egy hullamerevségben lévő holttestnek – ezt több patológus szakvéleménye is alátámasztja, ahogyan azt is, hogy a lepelre száradt vér valóban emberi vér, méghozzá AB vércsoportú, amely a Közel-Keleten gyakoribb.
A lepel nyoma megfelel a Biblia állításainak
Az Újszövetség állítása szerint Jézust súlyosan megverték a keresztre feszítés előtt. A hullamerevség tipikus jelei a megnagyobbodott mellkason és a kinyújtott lábakon is láthatók, amelyek a tényleges keresztre feszítés klasszikus jelei. Mindez a szem körüli duzzanatokkal, a verés okozta zúzódásokkal együtt azt jelentik, hogy a temetkezési vászonba tekert férfit pontosan úgy bántalmazták, ahogy az Újszövetség szerint a Názáreti Jézust megverték, megkorbácsolták és keresztre feszítve kivégezték.
Ez is cáfolja, hogy a lepel hamisítvány lenne
A torinói lepel egyik legérdekesebb aspektusa, hogy olyan negatív képet mutat, ami a technológia fejlődéséből adódóan egészen a 19. századig, pontosan a fényképezőgép feltalálásáig egyáltalán nem volt ismert. Ez cáfolja azt a megállapítást, hogy a lepel csupán egy középkori hamisítvány lenne, amelyet megfestettek, hiszen a negatív képrögzítő eljárást egyetlen középkori művész sem ismerhette még.
A déli harangszó történetét sokan tévesen kötik a nándorfehérvári diadalhoz. Kattints, és ismerd meg a hagyomány valódi eredetét.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
