Mindig is lenyűgözött a felfedezés érzése, a tudat, hogy egyetlen kanyarral egy ismeretlen ösvényre lépve olyan dolgok tárulhatnak elém, amik nem szerepelnek semmilyen térképen. A vágy, hogy életre szóló titkokat és csodákat találjak, sosem hagy nyugodni. Különösen akkor nem, amikor egy ilyen kalandban úgy találom meg a varázst, hogy nem is keresem. Ezért szeretek csak úgy elindulni, hagyni, hogy az utak maguktól vezessenek. Mint, amikor egy lakókocsival kelsz útra, és semmilyen menetrend nem befolyásolja a haladásod sebességét.
Lakókocsi-kánaán Budapest tőszomszédságában
Egy hűvös decemberi délután történt, amikor a Ráckevei-Duna-ág vadregényes partján barangoltam. A fák között haladva hirtelen különös formákra lettem figyelmes. Az avarban félig elrejtve, a lombok takarásában egy régi lakókocsi sziluettje rajzolódott ki. Ahogy elindultam felé, egy másik, még érdekesebb jármű tűnt fel. A felfedezés öröme lángolt fel bennem – úgy éreztem, mintha egy titkos múzeumba csöppentem volna, amelyet a természet rejtegetett az avatatlan szemek elől.
Ezekre a helyekre nem teheti be a lábát múzeumi látogatóMegmutatjuk a magyar múzeumok látogatók elől elzárt, különlegesen óvott részeit.
Tovább olvasom
Az első lakóautó patinás fémfelülete csillogott a napsugarakban, kopott feliratai még mindig őrizték a múlt hangulatát. Egy 1960-as évekből származó, elegáns, áramvonalas forma, amely valaha az utak királya lehetett. Továbbhaladva egy még régebbi modell tárult elém. A lakkozása már itt-ott lekopott, és a rozsda olyan mintákat festett, amelyek szinte műalkotásnak tűntek, de a formavilága mesélt arról a korszakról, amikor ezek a járművek nem egyszerűen közlekedési eszközök voltak, hanem az utazás és a szabadság szimbólumai.
A sor egyre csak folytatódott. Itt egy amerikai stílusú kempingautó, ott egy barkácsoltnak tűnő darab. Közelebb érve kiderült, hogy egy puritán magyar lakókocsi, amelynek egyszerűsége élesen elütött nyugati rokonától – mintha az életmódban rejlő különbségeket akarná hangsúlyozni. A szocialista idők egyszerű kis vándorotthona felélesztette bennem a múltat, amikor az álmok még nem terjedhettek a külföldi utazásig, csak a helyi szoba-konyháig.
A hely varázsa abban rejlett, hogy nem volt kiírva semmi. Nem voltak belépődíjak, sem gondosan kikészített információs táblák. Ez a „lakókocsi-múzeum” egy rejtett kincs volt – talán azoknak a kiváltságosoknak fenntartva, akik szeretnek letérni a kitaposott ösvényekről, és hagyják, hogy a véletlen vezesse őket. Az a pillanat, amikor ott álltam ezek között a csodák között, olyan volt, mintha az idő és tér megszűnt volna létezni, csak a nosztalgia maradt.
De ezek az autómatuzsálemek nem csak járművek voltak. Ahogy rájuk néztem, számomra mindegyikük saját történetet mesélt – az útról, amelyet bejártak és a családokról, akik benne éltek. Az ablakukon bekukkantva a belső terekben régi berendezések, kitaposott szőnyegek és poros párnák adták vissza a hajdani otthonosság érzését. Egyszerre voltak az emberi találékonyság, a technológia és a múlandóság emlékei.
Meglepő titkot rejt a hajdani magyar hajógyárA nagyközönség számára nem látogatható a gyárépület, de mi bejutottunk, és megmutatjuk, mit találtunk az egykori hajók helyén.
Tovább olvasom
Vajon ki helyezte ide őket? Miért hagyták maguk mögött? Ezeken töprengtem, amikor az egyik lakóautó mellett egy régi szovjet ZIL teherkocsit fedeztem fel – hatalmas, fenséges és lenyűgöző, van vagy fél évszázados, mégis kirobbanó formában, vadiúj fényezéssel. Immár egyértelmű, hogy valaki módszeresen gyűjtötte össze ezeket a veteránokat, talán azért, hogy egyszer együtt állítsák ki az elmúlt évtizedek jármű-történetét. De így is titokzatosság vette körül a helyet – az autóajtók zárva, a motorok hallgatnak, a tulajdonos kiléte homályban marad.
A várakozások csúcspontját azonban egy teljesen nyitott lakóautó hozta el, amely nem a szokványos kialakítást rejtette: grillsütők és egyéb főzőalkalmatosságok töltötték ki a belső terét, és sülő barbeque illata áradt belőle. Az erdő mélyén mint egy titkos oázis bújt meg e gasztronómiai kincs, amely az összes autó közül a leginkább bizonyította, hogy az öreg vándoroknak még mindig van helyük az életünkben. Ez a korábbi lakóautó ételosztó pontként élt tovább, finomságokat kínálva a véletlenül arra vetődőknek.
Az igazi varázs alighanem a hely titokzatos voltában rejlett. Egy rozsdás élű ajtó, egy fölöslegessé vált pótkerék, egy fakuló rendszámtábla – minden apró részlet egy múltbéli élet mozaikja volt: Dunaharaszti-külsőnek ebben az eldugott zugában egy időutazás részese lehettem. Ez a hely nemcsak az autókról szólt, hanem arról, hogy a múlt mindig itt van velünk, csak észre kell vennünk – akár egy egyszerű erdei séta során is.
Ha olyan autókról is olvasnál, amelyek a szocialista állami és pártvezetők körében hódítottak, ide kattintva megteheted.
Ilyen autókon parádéztak politikusaink a keleti blokkbanA politikusok autói minden országban a legkiemelkedőbbek. Mutatjuk, milyenek voltak a szocialista korszakban.
Tovább olvasom
