Ezért ne beszélj túl sokat a kutyádhoz

Szénási Pál
GettyImages-2149058679
Olvasási idő kb. 1 perc

A folyamatos, egybefüggő beszéd elfárasztja kutyákat, a csöndes kommunikációval többet érhetünk el.

A szakértő szerint a túlzott információáradat, amit a kutyánkra zúdítunk, amikor a kelleténél többet beszélünk hozzá, akár zavart is okozhat neki. Egy dolog, hogy sok mindent megért kedvencünk abból, amit mondunk neki, de ez nem jelenti azt, hogy a folyamatos beszédet is követni tudja.

Sok beszéd helyett csendes kommunikáció

Az Én Kutyám magazin által megszólaltatott Sz. Látó Judit kutyakiképző szerint sokan túlmagyarázzák kedvencüket: hiába szeretünk ugyanis folyamatosan a kutyánkhoz beszélni, ezzel inkább csak ártunk neki.

A csendes kommunikációval többet érünk el kutyánál, mint beszéddel
A csendes kommunikációval többet érünk el kutyánál, mint beszéddelWestend61 / Getty Images Hungary

A szakértő szerint soha nem késő megváltoztatni ebünkkel kapcsolatos viselkedésünket, újragondolni a vele való kommunikációt. Az eredmény pedig egy együttműködésen alapuló kapcsolat lesz, ami mind a gazdi, mind pedig kutyája számára gyümölcsöző lesz. Hogy mindezt pontosan hogyan csináld, arról a teljes cikket elolvashatod Az Én Kutyám oldalán.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek