Duna város

Nemcsak lángos van és palacsinta, meg díjnyertes fagylalt, hanem van igazi jó hamburger is baráti áron, ha kicsit eldugva is, és van valódi szifonból fújt habbal ellenállhatatlanná tett gofri, hogy ebédelni sem kell mellette. Lehet ejtőzni a Duna árterében, kellemes nyugágyakon lemenni alfába, és van csodajátszótér, ahol egy fél nap még több gyerekkel is úgy röppen el, mint egy lassabb szempillantás. Ezután ejtőzhetünk kertmoziban vagy családias fedettben, háromhetente pedig a Bükkös-patak mentén garázsvásár jellegű bolhapiacon árulhatunk és vásárolhatunk kinccsel felérő használt portékákat meglepően kedvező áron szupernormális, hétköznapi emberektől.

És akkor az útikönyvek „must see” látványosságairól még egyetlen szót sem szóltunk.

A Duna-parti város igazi művésztelep

A ma már Romániát gazdagító Nagybányán, az 1800-as évek végén indult festészeti mozgalomból kialakult művésztelep hatására 1926-ban a festői szépségű Szentendre is deklaráltan múzsává vált. Nyolc festőművész úgy döntött, hogy egy városszéli házba költözve merítkeznek a táj és a helyi építészet gyöngyszemeiből művészeti alkotásaikhoz. Példájukat követve idővel több és több művésznemzedék lelt Szentendrén otthonra, de még növekvő népszerűségük ellenére is, a 2008-ban új galériával gazdagodott művésztelep máig őrzi eredeti báját és szellemiségét.

Időutazás a Dunakanyar városkájában

Egyike Szentendre legismertebb látványosságainak a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, amely a 18. század közepétől egészen a 20. század első feléig mintegy 9 tájegységünkről fest hiteles képet, köszönhetően annak a több mint 400 eredeti építménynek, melyek a Kárpát-medence tájegységeinek népi építészetéből adnak ízelítőt. A Skanzenben nemcsak építészetileg vehetünk részt élvezetes időutazáson, de betekintést nyerhetünk a régi kézművesek és iparosok tevékenységeibe is. 

A Dunakanyar a régmúltról is mesél

Mivel a Római Birodalom keleti határa a Duna vonala volt, a mai Szentendre városának már az ókorban is fontos védelmi szerep jutott. Ulcisia Castra néven, magyarul Farkasvárként vált Pannonia provincia „limes”-ének egyik jelentős állomáshelyévé. Büszkeség, hogy a források szerint ez lehetett Marcus Aurelius kedvenc katonai tábora, de Septimius Severus, Caracalla és II. Valentinianus császár is tiszteletét tett erre. Az erőd még az V. században is fennállt, mely a területet 1000 fős katonasággal védte. Ezeknek a katonáknak a családtagjai és az őket kiszolgáló apparátus: kereskedők és iparosok képezték akkor az erődítmény köré rendeződő település lakosságát. Hozzájuk csatlakoztak azok a visszavonult katonatisztek és veteránok, valamint jómódú tisztségviselők, akiket a térségbe a birodalmi tartomány székhelyének, Aquincumnak a szomszédsága vonzott.

És ha a Dunakanyar ékszerdoboza kapcsán bennünk is felmerülne a klasszikussá vált kérdés: „Na de mit adtak nekünk a rómaiak?” A válaszban az úthálózat itt is szerepel. A rómaiak által kialakított utak meghatározónak bizonyultak a város későbbi szerkezetének kialakítására nézve is.

Így kapta mai nevét a város

De amikor az V. században már a rómaiak nem bírták ellátni a védelmi feladatokat, és feladták Ulcisia Castrát, a hunok után a longobárdok, majd az avarok népesítették be a vidéket, melyet a magyarok már a honfoglalás után rögtön elkezdtek belakni. A városka első írásos említése 1009-re datálható, amikor István király a veszprémi püspökségnek ajándékozta. A kora középkorban még a Bükkös-patakról volt leginkább beazonosítható, névként is ezt viselte, amíg a 12. században meg nem jelent a Sanctus Andreas elnevezés. Ezt a nevet a város templomának védőszentjéről, Szent Andrásról kapta (latinul Sanctus Andreas), az Endre pedig az András későbbi változata.

A Duna-parti város virágzása és bukása

A középkorban Buda mellett Esztergom és Visegrád is fontos központok voltak, így az ezek között fevő Szentendre könnyen vált a XIII. századra főesperesi székhellyé. Ezután viszont egy időre nem csak Szentendre dicsőséges felemelkedése torpant meg, hanem egyenesen el is néptelenedett és teljesen a pusztulásé lett a városka. De ennek oka már a török hódítás volt, mely 1541-ben Buda mellett Szentendrét is fájóan érintette. A virágzó kis települést beszippantotta és letarolta a megszállás, s ezt már az 1684-es felszabadulás sem tudta visszafordítani.

A város újjászületése

A török pusztításból felállva bolgárok, dalmátok, szerbek nagy számban érkeztek hozzánk, s közülük sokan Szentendrén telepedtek le, akik olyan kiváltságokban részesülhettek, mint a szabad vallásgyakorlás, az iskolaalapítás joga, saját nyelvük használatának szabadsága és bizonyos adókedvezmények. Mindez olyan ellenállhatatlan volt, hogy a sok ideérkező egykettőre templomokat emelt, és Szentendrét újra felvirágoztatta. Ennek köszönhetően Mária Terézia alatt a szabad királyi város címet ugyan megkapta, de mint város igazából csak az 1870-es évek után kezdett szuperálni. Az akkor még mindössze 3-4 ezer fős lakosság a 20. században már jelentős gyarapodásnak indult, de igazi dinamikus népességszám-emelkedést az utóbbi időkben mutat, amikor közkedvelt agglomerációs településként is sokan tekintenek már rá, akik a fővárosban élik hétköznapjaikat, de a megnyugvást jelentő otthont egy természeti adottságokban, történelmileg, kulturálisan és művészetileg is különleges helyen képzelik el.

Ha érdekel milyen viszonyban álltunk régen a Dunával, olvasd el ezt a korábbi cikkünket is.