Miért vagyunk rosszkedvűek nyaralás után? A háttérben súlyos bajok is lehetnek

GettyImages-1383473789

Komoly bajunk származhat abból, ha nem szánunk időt a kikapcsolódásra és a pihenésre. Nincs azzal semmi baj, ha a nyaralás utolsó napjaiban azt érezzük, szívesen maradnánk még egy kicsit. Az azonban már mindenképpen figyelmet érdemel, ha a pihenőnapok után ez a felhőtlen örömök utáni sóvárgás átcsap letargiába.

A tengerparton heverészés, a hegyekben való barangolás vagy a városnézéssel töltött napok mind-mind a békés, gondtalan nyaralás időszaka. Gyakran megesik, hogy már a hazafelé vezető úton vagy még napokkal a hazaérkezés után is a megtapasztalt élmények hiányán kesergünk. Nem véletlenül, hiszen a pihenés alatt megszabadulhatunk a mindennapi terhektől, elfelejthetjük a gondokat. Ez így van rendjén! De nem mindegy, hogy ezek után hogyan éljük meg az ingerszegényebb hétköznapokat.

A legjobb, ha nem csak otthon pihenünk

A szakemberek szerint munkahelytől, munkakörtől és a beosztástól függetlenül legalább három hétre lenne szüksége mindenkinek ahhoz, hogy kipihenje magát, feltöltődjön, és ki tudjon szakadni a mindennapi munkahelyi és magánéleti rutinból. Ez azt is jelenti, nem elég csupán annyi, hogy nem járunk be a munkahelyünkre, mert otthon is számos teendő fölött úrrá kell lennünk.

Ha otthon maradunk a nyári szabadság idején, nagy az esélye annak, hogy nem relaxálással töltjük az időnket
Ha otthon maradunk a nyári szabadság idején, nagy az esélye annak, hogy nem relaxálással töltjük az időnketMorsa Images / Getty Images Hungary

Valódi pihenés akkor valósul meg, ha kiszakadunk a megszokott környezetből, és el tudunk utazni valahová kikapcsolódni. Hogy miért? Mert ebben az esetben sokkal inkább képesek vagyunk az új élmények befogadására és az ellazulásra. 

Ha valaki nem tud kiszállni a mókuskerékből, és nem szakít időt a pihenésre, annak gyakran valamilyen, még fel nem dolgozott korábbi trauma vagy az az oka, hogy túlságosan teljesítménycentrikus. Ilyenkor az érintett munkamániával vagy munkafüggőséggel védekezik, így menekül a problémák elől.

El kell engedni a hétköznapokat

Jó esetben egy rövidebb vagy egy hosszabb nyaralás után energiával feltöltve, kipihenten térünk vissza a munkahelyünkre. Miután ekkor az utazás élményei még élénken élnek bennünk, nem baj, ha sóvárogva gondolunk a napsütésre, a fürdőzésre, az esti koktélozgatásra és a nagy beszélgetésekre. Ezek az élmények, vágyódások akár arra is inspirálhatnak, hogy megtervezzünk egy újabb nyaralást. 

Ha nem is tart ki egész évben a nyaralás utáni feltöltődés, azért néhány hétre elég erőt adhat
Ha nem is tart ki egész évben a nyaralás utáni feltöltődés, azért néhány hétre elég erőt adhatMystockimages / Getty Images Hungary

Rossz esetben azonban úgy vágunk neki a dolgos hétköznapokban, hogy közben azt érezzük, a hátunk közepére sem kívánjuk az újabb megpróbáltatásokat. Sokkal inkább nyűgnek, mint kihívásnak éljük meg a munkahelyi feladatokat.

Ilyenkor uralkodik el rajtunk az érzés, hogy hiába volt a nyaralás, a pihenésre szánt idő, ugyanolyan nyúzottak vagyunk, mint utazás előtt.

Ha folyamatosan olyan negatív stressz ér bennünket, ami testileg-lelkileg egyaránt lehúz, akkor jelentkezhetnek azok a betegségek, amelyek jelzik, tanácsos kicsit mélyebbre ásni a lelkünkben, az életünkben, hogy megtudjuk, miért nem vagyunk jól a bőrünkben. 

A rosszkedv oka lehet a munkahely is

Hiába a nyaralás, ha utána ugyanolyan mogorván mész dolgozni, mint a szabadság előtt
Hiába a nyaralás, ha utána ugyanolyan mogorván mész dolgozni, mint a szabadság előttDavid Sacks / Getty Images Hungary

A nyaralás nemcsak abban segít, hogy kipihenjük magunkat, hanem abban is, hogy szembenézzünk a problémáinkkal.

Ha a hétköznapokban nem érezzük önazonosnak a munkahelyi feladatot, ha nem szeretjük, amit csinálunk, akkor a nem megfelelő munkahely a probléma gyökere.

Ha vége a pihenésnek, megint szembe kell néznünk a nehézségekkel. Éppen ezért ne csodálkozzunk, ha a nyaralás után magunkba zuhanunk, mert vissza kell menni abba a környezetbe, ahol nem jövünk ki jól a kollégákkal, a főnökünkkel, vagy már belefásultunk a feladatokba. 

Mert semmi nem elég

A mai kor embere egyszerűen nem képes nyugton maradni, folyton késztetést érez a jövés-menésre, arra, hogy örökké mozgásban legyen, mindig legyen valamilyen programja, elfoglaltsága. 

Folyton úgy érezzük, semmi sem elég, semmi nem okoz valódi örömet.

Ez is egy magyarázat arra, miért érezzük rosszul magunkat nyaralás után. Ha nem vagyunk képesek lassítani, megállni, már magát a nyaralást is tönkreteheti az új élmények folyamatos hajszolása. 

Fizikai és lelki tüneteket is okozhat

Talán nem is gondolnánk, hogy létezik, pedig igen gyakori jelenség a nyaralás utáni depresszió és szorongás. Ennek legfőbb tünete a fontos döntések halogatása, az unalom és a nyugtalanság váltakozása, a notórius rosszkedv, a motiváció hiánya. De sokan számolnak be alvászavarról, koncentrációs problémákról, feledékenységről.

Az üresség érzése mindentől elveszi a kedvünket
Az üresség érzése mindentől elveszi a kedvünketmartin-dm / Getty Images Hungary

Ha a nyaralás utáni is tartósan megmaradó rosszkedv hátterében az állandó stresszmegélés és lelki gondok állnak, annak akár olyan komoly fizikai tünetei is lehetnek, mint a szívinfarktus, agyvérzés, csonttörés, húzódás vagy derékfájás. Mindezekkel érdemes felkeresni egy szakembert.

Ezek segíthetnek leküzdeni a nehézséget

Ha úrrá akarunk lenni a nyaralás utáni lehangoltságon, nézzünk szembe az érzelmeinkkel, beleértve a fájdalmainkat is. Az sem baj, ha kicsit elérzékenyülünk, miközben a fotók nézegetésével újra átéljük a pihenéssel töltött napok élményeit.

Az is sokat segít, hogy előre eltervezzük, hogy mindennap csinálunk valami olyat, amit máskor nem tettünk, például elmegyünk sétálni vagy sportolni, felhívjuk egy barátunkat.

Jó terápia lehet a zenehallgatás is, és egy kellemes napfürdőzés is javítja a közérzetet. De nemcsak a rövid távú, hanem a hosszú távú tervekkel is továbbléphetünk, vonatkozzon ez a következő nyaralásra vagy egy új munkahely megtalálására. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek