Ennyivel drágul Magyarország egyik kedveltebb strandja: most lép életbe

D MAR20130702004
Olvasási idő kb. 2 perc

Augusztustól ismét drágulnak a Dagály fürdő belépőárai. Májusban egyszer már emeltek árat a fővárosi strandon.

A fürdő a Facebook-oldalán jelentette be, hogy árat emelnek a nyár utolsó hónapjában. A Portfolio járt utána annak, miként alakulnak a strandbelépők a fővárosban, és mennyivel kell többet fizetnünk a fürdőhelyeken, mint 2023-ban.

A szezon kezdetekor a Dagály már megemelte az árait, akkor tavalyi szezonhoz képest 20 százalékos emelés történt. Most újabb 15 százalékkal nőtt a belépőjegyek ára, amelyek a többi nagy, budapesti fürdőben ennek csak töredékével nőttek. 

Drágább lett a belépőjegyek ára a budapesti strandokon
Drágább lett a belépőjegyek ára a budapesti strandokonMarjai János / MTI

Nőtt a belépők ára a strandokon a tavalyi évhez képest

2023 júniusában a felnőtt belépőjegyek ára hétköznap 2900, hétvégén 3400 forintba került a Dagályban. Ez az idei szezon kezdetekor, májusban 3800, illetve 4100 forintra nőtt.  

A lap szerint augusztus 1-jétől pedig már 4350 és 4700 forintos árral találkozhatunk. A legdrágább családi jegy (2 felnőtt, 3 gyermek) ára május 1-jétől hétközben 9700 forintra, hétvégén 11 100 forintra emelkedett. Augusztus 1-jétől pedig 11 150, illetve 12 750 forintot kell fizetni az 5 fős családi jegyért. Mindezekért az összegekért úszási, termál- és wellness lehetőségeket kapunk – írták.

A gyógyfürdőkben is drágult a belépők ára

A lap arra is kíváncsi volt, hogy a többi fürdőben mekkora áremelés történt az előző évhez képest.  Budapesten a legtöbb strandot a  Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. működteti. Hozzájuk tartozik például a Széchenyi, a Gellért, a Lukács és a Palatinus strand is. A fenntartó nyilatkozata szerint a nyári szezonig változatlanok voltak áraik 2023-hoz képest, de  június 15-től átlagosan 10-13 százalékos áremelés történt a tavaly nyári díjakhoz képest. Ennek okaként a közbeszerzési rendszerhez való csatlakozást, illetve a vízdíjak számlázási rendszerének átalakulását nevezték meg,  ami miatt 1 milliárd forint költségtöbblettel kell számolniuk már ebben az évben.

Nagyot változik a vízdíj: ez a friss bejelentésNagyot változik a vízdíj: ez a friss bejelentés

Átalányosítják az ivóvíz árait a tervek szerint.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Tacskó vagy macska: te el tudod dönteni, melyikre hasonlít?
Tacskó vagy macska: te el tudod dönteni, melyikre hasonlít?

A lába olyan, mint a tacskóé, és a mozgása sem hasonlít a macskáéra.

április 10., 16:46

  • világom
Rengeteg életet mentett meg, mégsem került be a történelemkönyvekbe a francia ellenállás női vezetője
Rengeteg életet mentett meg, mégsem került be a történelemkönyvekbe a francia ellenállás női vezetője

A francia ellenállás kulcsfontosságú információkat szállított a briteknek.

április 10., 16:00

  • világom
Bicikliutat építettek az autópálya közepére, 7500 napelemet "vettek kölcsön" hozzá
Bicikliutat építettek az autópálya közepére, 7500 napelemet "vettek kölcsön" hozzá

Érdekes kezdeményezés, melynek nemcsak a biciklisták, de a bolygó is örül.

április 10., 15:10

  • Mindennapi
Elképesztő méretű terheléses támadás érte az OTP-t
Elképesztő méretű terheléses támadás érte az OTP-t

Nem töltött be a netbank és az applikáció, miután szokatlan méretű túlterheléses támadás érte az OTP Bankot.

április 10., 17:19

  • Offline
Kutyád egészségét kockáztatod, ha így mosod el a tálját
Kutyád egészségét kockáztatod, ha így mosod el a tálját

A kutyád és a saját egészséged szempontjából is fontos a helyes tálmosás.

április 10., 18:30

  • VIP
Barack Obamáék válásáról szólnak a pletykák: végre megszólalt a volt first lady is
Barack Obamáék válásáról szólnak a pletykák: végre megszólalt a volt first lady is

Obamáék válásáról a legmagasabb körökben beszéltek már.

április 10., 12:40

  • Szülőség
Összeesett az 5 éves gyermek a budapesti rendelőben, megmentették a gyors beavatkozással
Összeesett az 5 éves gyermek a budapesti rendelőben, megmentették a gyors beavatkozással

Pillanatokon múlt a gyermek élete, szerencsére az orvos és asszisztense azonnal cselekedett.

április 10., 11:59

  • Mindennapi
Lecsapott a porvihar erre a vármegyénkre: videón a veszélyes jelenség
Lecsapott a porvihar erre a vármegyénkre: videón a veszélyes jelenség

Az autósok számára rémálommá vált a közlekedés.

április 10., 13:36

  • világom
Megtalálták a bibilai édenkertet: turisták százezrei tapossák földjét nap mint nap
Megtalálták a bibilai édenkertet: turisták százezrei tapossák földjét nap mint nap

A Biblia legendás édenkertjének területe ma is népszerű.

április 10., 14:36

  • Offline
Sokáig alábecsülték Monet tehetséges mostohalányát, akivel együtt festett
Sokáig alábecsülték Monet tehetséges mostohalányát, akivel együtt festett

Most először, több mint egy évszázaddal később, végre önálló művészként mutatják be őt.

2 órája

  • Offline
KRESZ-teszt: mennyire ismered a szabályokat?
KRESZ-teszt: mennyire ismered a szabályokat?

Több tucatnyi sebességhatárt tartalmaz a KRESZ, de vajon mennyire ismered ezeket? Töltsd ki a kvízt, és kiderül!

április 10., 06:46

  • világom
23 szovjet katonát változtattak kővé az ufók egy CIA-jelentés szerint
23 szovjet katonát változtattak kővé az ufók egy CIA-jelentés szerint

A dühös ufók űrhajójuk kilövését bosszulták meg a CIA birtokába került iratok szerint.

április 11., 06:00

  • lájfhekk
Megmentheti az életedet a telefonod egyik funkciója, be sem kell kapcsolnod
Megmentheti az életedet a telefonod egyik funkciója, be sem kell kapcsolnod

Akár ötméteres pontossággal meghatározható, hogy hol tartózkodik a bajbajutott.

április 11., 06:30

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • világom
Egyetlen éjszaka alatt vált lakatlanná az ősi falu: a szellemvadászok tömegével keresik fel
Egyetlen éjszaka alatt vált lakatlanná az ősi falu: a szellemvadászok tömegével keresik fel

Ma sokan azt hiszik, szellemek lakják a legendás falut, amelyen állítólag átok ül.

április 10., 19:30

  • lájfhekk
7 dolog, amit tilos mosogatószerrel tisztítani
7 dolog, amit tilos mosogatószerrel tisztítani

Ha nem edények tisztítására, hanem univerzális vegyszerként használjuk a mosogatószert, lehet, hogy többet ártunk, mint használunk.

április 10., 06:30

  • életem
Óriásit emelkednek a parkolási díjak környezetvédelmi okokból: mélyen zsebbe kell nyúlni Angliában
Óriásit emelkednek a parkolási díjak környezetvédelmi okokból: mélyen zsebbe kell nyúlni Angliában

A parkolás díja van, ahol megháromszorozódott, ráadásul az autós az utolsó pillanatig nem tudja, neki mennyit kell fizetnie.

április 10., 11:41

  • Szülőség
Fontos határidő jár le, erre az adatra van mindenképpen szükséged
Fontos határidő jár le, erre az adatra van mindenképpen szükséged

Holnap délben jár le a beiratkozási határidő az általános iskolákba. Már nem elég, ha személyesen elmennek a szülők a kiválasztott iskolába.

április 10., 11:10

  • Testem
Emberi betegséghez hasonlít a ragadós száj- és körömfájás: tévhit, hogy ugyanaz okozná
Emberi betegséghez hasonlít a ragadós száj- és körömfájás: tévhit, hogy ugyanaz okozná

A két betegség összemosása tévhiteket terjeszt.

április 10., 10:36

  • Offline
Ezen a szigeten másképp számítják az időt: lakói fittyet hánynak a szabályokra
Ezen a szigeten másképp számítják az időt: lakói fittyet hánynak a szabályokra

Népszavazást is tartottak az ügyben, ahol arról döntöttek, hogy a világ összes országától eltérően ők bizony másképp számítják majd az időt.

április 10., 07:00

  • életem
Ágyi poloskák lepik el az utcákat Budapesten: 40 tonna szemetet kell elhordani
Ágyi poloskák lepik el az utcákat Budapesten: 40 tonna szemetet kell elhordani

Ellepi a szemét Budapestet, komoly egészségügyi veszélyt rejt magában.

április 10., 09:06

  • világom
Évszázadok óta égnek ezek a sziklák: pokoli látványt nyújt a tenger partja
Évszázadok óta égnek ezek a sziklák: pokoli látványt nyújt a tenger partja

Lenyűgöző és egyben félelmetes a tenger partján égő sziklák látványa.

április 10., 08:50

  • Offline
Így teltek valójában a Titanic utolsó percei – drámai részletek derültek ki
Így teltek valójában a Titanic utolsó percei – drámai részletek derültek ki

A Titanicot mélytengeri robotokkal vizsgálták, így feltárultak a hajó titkai.

április 10., 07:26

  • Testem
Időponttal is sorba kell állni, sokan lekésik a rendelést a budapesti kórházban
Időponttal is sorba kell állni, sokan lekésik a rendelést a budapesti kórházban

Rendre lekésik az időpontot azok, akik ezzel a kellemetlenséggel nem számolnak a rendelésekre érkezve.

április 10., 10:10

  • életem
Így zajlik a Magyar Rádió legendás épületének bontása
Így zajlik a Magyar Rádió legendás épületének bontása

Vajon mennyire fontos megőrizni a történelmi helyszíneket? A város fejlődésével együtt el kell engednünk a múlt ezen darabjait?

április 10., 08:20

  • Testem
Hatástalan gyógyszert javasol kanyaró gyógyítására az egészségminiszter Amerikában
Hatástalan gyógyszert javasol kanyaró gyógyítására az egészségminiszter Amerikában

A gyógyszer másra jó, de kanyaró ellen nem ér semmit.

április 10., 08:36

  • világom
Nagy utazási iroda jelentett csődöt, nyaralások ezrei kerültek veszélybe Angliában
Nagy utazási iroda jelentett csődöt, nyaralások ezrei kerültek veszélybe Angliában

Az utazási iroda repülős és hajós utakat egyaránt értékesített, a csőd ezeket mind meghiúsítja.

április 10., 09:36

  • Testem
Újabb magyar betegeknél mutatták ki a csonttörő vírust, Pest vármegyében is megjelent a vérzéses láz
Újabb magyar betegeknél mutatták ki a csonttörő vírust, Pest vármegyében is megjelent a vérzéses láz

Három magyarnál is kimutatták a vírust, akik külföldön fertőződhettek meg a vírussal.

április 10., 07:46

  • életem
Új védőoltást engedélyeztek Magyarországon: szúnyogok terjesztette betegség ellen véd
Új védőoltást engedélyeztek Magyarországon: szúnyogok terjesztette betegség ellen véd

Engedélyeztek egy új oltást, azonnali végrehajtással.

április 10., 08:06

Érdekességek