Ki fogadna egy oroszlán és egy hangya összecsapásában az aprócska rovarra? Valószínűleg senki, ám a nagyfejű hangya (Pheidole megacephala) ha nem is legyőzte az állatok királyát, de szokásainak megváltoztatására kényszerítette. A történet persze a valóságban egyáltalán nem vidám, és remekül megmutatja, hogy milyen kényes az ökoszisztéma egyensúlya, és milyen messze ható következményei lehetnek egy egészen aprócska változásnak, vagy – mint ebben az esetben – egy aprócska rovar megjelenésének.
Hangyák háborúja
A kenyai szavannán él egy hangyafaj, az akáciahangya (Pseudomyrmex ferruginea), amely kölcsönösen előnyös együttműködést alakított ki egy akáciafával (Vachellia drepanolobium), amelyről a nevét is kapta. A hangya élőhelyet és táplálékot kap a fától, és cserébe megmarja azokat a növényevőket, amelyek enni próbálnak a fa leveleiből, leggyakrabban az elefántok ormányát. Mintegy két évtizeddel ezelőtt azonban egy apró, az Indiai-óceánon található szigetről új jövevények érkeztek. A nagyfejű hangyák hatékonyan vették fel a harcot őshonos rokonaikkal szemben, és egyre nagyobb területről szorították ki őket. Ezek a hangyák is ugyanazokon az akáciafán élnek, ám nem védik meg azokat a növényevőktől.
Együttélés az akáciafán
Az akáciahangya királynőjét ellenállhatatlanul vonzza a fa illata, és a nagy méretű, üreges belsejű tüskék egyikében rakja le első petéit. Ahogy a kolónia nő, egyre több tüskébe költöznek be a hangyák. Amikor már mintegy 400 főt számlál a boly, a rovarok kertészkedni kezdenek. Bármilyen méretű élőlényt megtámadnak, ami fenyegetést jelent a fára – legyen szó tücsökről, élősködő kúszónövényről vagy akár elefántról. Sőt a hangyák annyira ahhoz az egyetlen fához kötődnek, amelyen élnek, hogy időről időre még a fa körül megjelenő akáciacsemetéket is elintézik. Cserébe a levelek tövénél található mirigyek cukorban és aminosavakban gazdag nektárt választanak ki, a levelek végén pedig tápláló olajakat és proteineket tartalmazó pici csomagok nőnek. A hangyák azonban nem tökéletes kertészek: a pajzstetveket nem támadják meg, sőt, még gondozzák is őket a cukros mézharmat miatt, amelyet kiválasztanak.Alkalmazkodnia kellett az állatok királyának
Ennek az lett az eredménye, hogy azokon a területeken, amelyeken elterjedt az új hangyafaj, drasztikusan csökkent az akáciafák lombozata, így a fedezék is, amelyet az oroszlánok vadászat során használni tudnak.
A meghódított területeken az elefántok 5-7-szer nagyobb mértékben pusztítják a fák lombjait, mint ott, ahova nem jutottak még el a nagyfejű hangyák
– ismertették a kutatók a Science című folyóiratban. A GPS-nyakörvvel ellátott oroszlánok megfigyelése révén a tudósok azt találták, hogy a kevesebb fedezék miatt a ragadozók csak harmadannyi zebrát tudnak elejteni. Szerencsére a hangyák elterjedésének hatására nem csökkent az oroszlánok egyedszáma – mivel sikerült alkalmazkodniuk, és zebrák helyett gyakrabban vadásznak zsiráfokra, illetve a korábbinál nagyobb csoportokba összegyűlve bölényekre. „Ha a hangyák inváziója folytatódik, egyre több akáciafa fog elpusztulni. Ez a fafajta más fajoknak is fontos tápláléka, mint például a zsiráfoknak vagy a súlyosan veszélyeztetett keskenyszájú orrszarvúnak, szóval ezek a változások drasztikus következményekkel járhatnak” – mondta Todd Palmer, a kutatás egyik szerzője.
„Mindenhol harcban állunk”
A nagyfejű hangya csak egyetlen a rengeteg invazív faj közül, amelyek a világ számos pontján problémát okoznak. Az Amazonasnál például egy hatalmas méretű, mindent felfaló halfajta okoz gondot, Észak-Amerikában pedig se szeri, se száma az inváziós fajoknak. Illinois államban egy eredetileg Kínából származó busafaj terjedt el annyira, hogy manapság már gyakrabban fordulnak elő Amerikában, mint hazájukban. Eredetileg az 1970-es években telepítették be, hogy kordában tartsák egyes helyeken az algásodást, ám elszabadult, és azóta megállíthatatlanul terjed.
„Bizonyos invazív fajok véletlenül kerülnek be más országokba, a hajók rakterében meghúzódva, vagy észrevétlenül, növényekkel együtt. Másokat szándékosan telepítenek be” – mondta el a CBS Newsnak David Lodge, a Notre Dame Egyetem biológusa. Mint például Shakespeare egy nagy rajongója, aki
az 1890-es években állítólag fejébe vette, hogy minden madárfajt meghonosít Amerikában, amely szerepel a Macbethben.
Szerencsére csak a seregéllyel járt sikerrel, amelyből manapság már több mint 200 millió él az USA-ban.
„Mindenhol harcban állunk” – mondta Lodge. Az 1930-as években például az amerikai állam még fizetett is azért, hogy a farmerek minél több helyre ültessenek a kudzu nevű, Japánban őshonos indás kúszónövényből a talajerózió megállítása érdekében. A növény azonban – amely egy nap akár 30 centimétert is képes nőni – ma már több mint 30 ezer négyzetkilométernyi területet borít be összesen az USA déli államaiban. Ráadásul együtt jár a kúszónövénnyel egy poloskafaj is, amely legalább annyi gondot okoz. Ennek a rettenetes bűzt árasztó bogárnak más fajaival Magyarországon is rengeteg a probléma.
Vagy ott van az Afrikában őshonos közönséges achátcsiga, amely évente 1200 petét is rakhat. A csiga mintegy 500 különböző növény kártevője, egyik élősködője, egy féreg emberekben agyhártyagyulladást okoz, és még a házakban is kárt tud tenni, mivel a kalciumtartalmú anyagokat, mint például a stukkókat, szívesen elfogyasztja.
Ha már Afrikában járunk: ha az is érdekel, hogyan élnek a legszegényebbek Kenyában, kattints ide!
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
