A La Jument létrejötte egy nagylelkű adománynak köszönhető. Charles-Eugène Potron, a Párizsi Földrajzi Társaság tagja halála után 400 ezer frankot hagyott hátra egy világítótorony megépítésére, amely az atlanti partvidék egyik legveszélyesebb tengeri átjárójának biztonságát szolgálta volna. Potron azonban végrendeletében egy szigorú feltételt fogalmazott meg:
a világítótoronynak hét éven belül állnia kell, ellenkező esetben a felajánlott az összeget a Hajótöröttek Központi Mentő Társasága kapja.
Hét éven belül állt a világítótorony
Az építkezést Georges Heurté mérnökre bízták, amely 1904-ben gyorsan el is kezdődött, és még éppen időben, 1911. október 15-én a világítótornyot fel is avatták, amely
47 méteres magasságával bevilágította az arrafelé mindig rendkívül viharos óceánt.
Ám az már hamar látszott, hogy a sietség miatt az építmény korántsem volt tökéletes. Egyre-másra jöttek elő a hibák, mi több, már az első vihar során repedések jelentek meg a torony alapzatán. A világítótorony megerősítésére újabb éveket kellett szánni, nem is keveset:
az újabb munkák közel két évtizedig, az 1930-as évekig tartottak.
A hely, ahol mindig dühös a tenger
A La Jument az Iroise-tenger egyik legszélsőségesebb átjárójában található, így folyamatosan ki van téve az erősebbnél erősebb viharoknak. Minden természetes védelmi vonal nélkül, a világítótornyot rendszeresen olyan magas hullámok verik, amelyek olykor teljesen elnyelik a méretes építményt. 1974 szeptemberében például egy kivételes erejű hullám be is törte a világítótorony üvegét, majd teljesen elárasztotta a lépcsőházat, így a toronyőrök az életüket féltve menekültek az épület egyetlen száraz menedékét nyújtó konyhájába.
Több oka is van annak, hogy Pokol lett a neve
Az itteni „lakók” élete maga volt a pokol – innen jött a magasba törekvő torony beceneve is, ami nemes egyszerűséggel valóban a Pokol volt. Az őröknek ugyanis nemcsak a pusztító viharokkal, hanem még a heteken át tartó elszigeteltséggel és a külvilággal való kapcsolat nélküliséggel is szembe kellett nézniük. Ezt a zord és magányos életet nagyszerűen ábrázolta egyébként Philippe Lioret 2004-ben készült L'équipier című filmje, amelynek
néhány jelenetét éppen a La Jument tövében forgatták.
A világítótoronynál valaha készült felvételek legemlékezetesebbje azonban 1989 decemberében készült Jean Guichard-nak köszönhetően, aki addig soha nem látott, lenyűgöző perspektívából, egy helikopterből akarta lefényképezni a viharos épületet.
Miközben Guichard a La Jument fölött próbálkozott a felbőszült tenger megörökítésével, a toronyőr, Théodore Malgorn a légi jármű okozta szokatlan hangokat fülelve kilépett a torony külső terébe. Ebben a pillanatban azonban egy óriási hullám emelkedett köré, amely ereje akár a férfi életébe is kerülhetett volna, ha akár csak egy méterrel is kijjebb merészkedik. Guichard nagy örömére sikerült elkapni a pillanatot, amelyről akkor még ő sem gondolta, hogy bejárja majd a világot. A kép olyannyira népszerű lett, hogy általa a La Jument nemzetközi hírnévre tett szert: a fotóból poszterek készültek, és ez lett az 1990-es évek egyik legkelendőbb fényképe.
Az építményt 1991. július 26-án az utolsó toronyőr is elhagyta. A La Jument-t automatizálták, amelyet azóta távolról, az ouessant-i Créac’h világítótoronyból irányítanak. A tenger nyaldosta épület 2015-ben felkerült a történelmi emlékművek listájára, ezzel elismerve annak
kulturális jelentőségét és helyét Franciaország tengeri történelmében.
Ha kíváncsi vagy a világ legveszélyesebb hídjaira is, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
