világháborús bűnös

Brigitte Höss egészen Amerikáig menekült a múlt árnyai elől: Észak-Virginiában telepedett le, ahol unokái kedves nagyiként ismerték, egy divatszalonban dolgozott évtizedeken át, senki nem gondolta volna róla, hogy apját 1947-ben kivégezték a második világháborúban elkövetett bűnei miatt.

Az egyik legnagyobb világháborús bűnös volt az apja

Rudolf Franz Ferdinand Höss az 1920-as években csatlakozott a náci párthoz, később SS-tiszt lett, majd a dachaui koncentrációs táborban, később pedig Auschwitzban hajtotta végre kegyetlen tetteit. A táborok működését felügyelte és módszereit értékelte, kétségtelen tehát, hogy hatalmas szerepe volt azokban a borzalmakban, amelyek következtében hatmillió zsidó életét vesztette a világégésben.

Amikor a szövetséges csapatok már egyre jobban szorongatták a nácikat, sikerült elmenekülnie neki és családjának is: egy cukorgyárban talált rá feleségére, Hedwigre, valamint gyermekeikre St. Michaelisdonnban egy angol hírszerző tiszt, Victor Cross.

Az asszony azt állította, nem látta férjét 1945 áprilisa óta, amikor is meghalt.

Cross és társai azonban nem hittek neki, ezért hat napon át vallatták, míg a nő megtört, és bevallotta, hogy ez hazugság. A dán határhoz közel található Flensburg városában bukkantak rá a férfira, aki mit sem sejtve, pizsamát viselve szembesült azzal, hogy lelepleződött 1946 márciusában.

Elismerte, mit tett

A Franz Langként bujkáló férfi 10 percen belül elismerte, hogy ő az, akit keresnek – mindezt annak ellenére, hogy a második világháború egyik legjelentősebb háborús bűnöseként tekintettek rá. A férfi Himmler parancsára felügyelte a zsidó emberek likvidálását. Crosst a legjobban az lepte meg, amilyen hűvösen megbecsülte, mivel járhatott auschwitzi tevékenysége. Höss úgy vélekedett, két és fél millió emberrel végezhettek csak ebben a koncentrációs táborban.

A nürnbergi perekben áttörést jelentett vallomása, ugyanis míg mások tagadták, ő elismerte az elkövetett tetteket. Később kiadták Lengyelországnak, ahol szintén bíróság elé kellett állnia, majd halálra ítélték, s az ítéletet az egykori koncentrációs tábor területén hajtották végre, 100 méterre a villától, ahol annak idején a családjával élt.

Lánya nem szívesen beszél erről az időről

Tíz éve azonban egy Rudolf Höss elfogását kutató író rátalált lányára. Brigitte Höss nem szívesen beszélt a második világháborúról: korábban ha valakivel a téma ide terelődött, mindig úgy fogalmazott, hogy az apja ekkor halt meg, de részleteket sosem árult el. Abba, hogy beszéljen nehéz örökségéről, csak úgy ment bele, hogy férjezett nevének és címének eltitkolását ígérte neki Thomas Harding, a brit kutató.

„Nagyon rég történt. Nem én tettem meg azt, ami akkor bekövetkezett. Sosem beszélek róla – bennem marad meg. De örökre elkísér”

– fogalmazott.

Az SS adatbázisa szerint Inge-Brigitt Höss hatéves volt a második világháború kezdetén, öt gyermek közül középsőként született. Szülei, Rudolf és Hedwig egy nacionalista táborban ismerkedtek meg és szerettek egymásba, a család egy farmról költözött előbb Dachauba, majd Auschwitzba.

Otthonukat a zsidó emberektől elkobzott művészeti alkotások díszítették, lovakat és kutyákat tartottak, piknikeztek, a foglyok pedig repülőgépeket faragtak a gyerekeknek. A gyerekek tudták, hogy az apa katona, és hogy egy foglyokkal teli tábort vezet. Egyszer mind beöltöztek csíkos, Dávid-csillagos egyenruhába, majd fogócskázni kezdtek, míg apjuk észre nem vette őket.

Dél-Amerikába akartak menekülni

A háború után az apa külön vált a család többi tagjától, az anya gyermekeivel a cukorgyár fölött rejtőzött el. A terv a dél-amerikai emigráció volt, de kudarcba fulladt.

Brigitte nem akar a koncentrációs táborról beszélni, azt mondja, jobb azt elfelejteni, ami ott történt, de arra emlékszik, hogy ordibáló angol katonák találtak rájuk, akik elől sírva menekült. Azóta vannak migrénes rohamai elmondása szerint. Klaust, bátyját emlékei szerint kínozták, aztán végül az anyja mindent bevallott.

Ők megmenekültek, anyjukkal együtt, de nagyon nehéz volt az életük, mivel egy háborús bűnös családjaként megvetették őket.

Szenet loptak, rongyokat kötöttek a lábukra cipő helyett, végül Klaus talált munkát, így sorsuk javult.

Brigitte az ötvenes években Spanyolországba költözött, ahol a Balenciaga modellje lett, majd egy mérnökkel kezdett randevúzni. Már az első alkalommal elárulta neki, ki is volt az apja – a férfi pedig ennek ellenére nemcsak nem szakította meg vele a kapcsolatot, hanem el is vette, családot is alapított vele. Áldozatnak látta, hisz gyermek volt, mikor mindezt megtörtént.

A múltról hallgattak

Az azonban íratlan szabállyá vált, hogy nem beszélnek múltjáról, s amikor 1972-ben Amerikába költöztek, ez egyre kisebb gondot jelentett. Igaz, nem volt egyszerű így sem a kinti élete, mivel angolul alig beszélt. Végül egy butik alkalmazta, ahol egy idős nőnek megtetszett stílusa, elhívta hát washingtoni divatszalonjába dolgozni.

Brigitte egyszer elárulta titkát, ám munkáltatója nem rúgta ki. Sőt: 35 évig dolgozhatott itt, és nyugdíjazása után is felhívta minden évben.

Brigittét édesanyja egészen haláláig rendszeresen látogatta: sőt, egy ilyen látogatás végén, 1989-ben hunyt el. A lánya álnéven hamvasztatta és temettette el. Életben levő testvéreivel tartotta a kapcsolatot, de sosem beszélt a háborúról vagy a holokausztról, és unokáinak sem beszélt a nehéz örökségről.

„Talán majd egy nap fogok” – mondta, és eközben úgy érezte, felnagyítják azt, amit apja tett, és állítólag abban is kételkedett, hogy valóban annyi ember halt meg a holokausztban. Apjára a következőképp emlékezett:

„A legjobb ember volt a világon, így viselkedett velünk. De belül biztosan szomorú volt, én így emlékszem rá. Biztosan két énje volt, és én csak az egyiket ismerem.”

Brigitte 2013-ban szólalt meg először és utoljára: egyik unokaöccse 2020-ban még megemlítette, hogy beszélt vele, de nem tudjuk, vajon még él-e a mostanra 90 év fölött járó Höss-leszármazott.

Ha szívesen olvasnál egy embermentő hősről, ezt a cikkünket ajánljuk!