A világ népessége a mai napon éri el a 8 milliárdot – ez várható

GettyImages-515120018

Napóleon korában még valamivel kevesebb mint 1 milliárd ember élt a Földön. A második világháború óta pedig 12-15 évente egymilliárd emberrel bővült a világ népessége. Minden felgyorsult körülöttünk, hamarosan kétszer annyian leszünk, mint amennyien az 1970-es években voltunk.

Vissza tudsz emlékezni az 1974-es évre? Abban az évben volt a Watergate-botrány, Kovács Kati lett Németországban az év énekesnője, Etiópiában feltárták Lucynak, egy 3,18 millió éves ősasszonynak a csontvázát, valamint a Földön először élt egyszerre 4 milliárd ember. Majdnem 50 év telt el, és a népesség azóta a duplájára növekedett.  

Hihetetlen, de minden egyes új milliárd ember gyorsabban érkezett, mint az előzőek, gondolj bele, csak egy évtizede léptük át a 7 milliárdos küszöböt. Idén pedig a következő milliárd is meglesz, az előrejelzések napra pontosan meg is jósolták.

A világ népességének alakulása

Az emberi civilizáció jelentős részében szokatlan esetnek számított, hogy emberek városokba tömörüljenek, az pedig teljesen lehetetlennek tűnt, hogy a maihoz hasonló metropoliszok is kialakuljanak. Ugyanis az ember jellemzően mozgásban volt, új lehetőségeket, élelmet és biztonságot keresve.

Az első népszámlálás jellegű felmérést a Krisztus előtti III. évezredben (Kr. e. 2238-ban), Kínában tartották
Az első népszámlálás jellegű felmérést a Krisztus előtti III. évezredben (Kr. e. 2238-ban), Kínában tartottákOrbon Alija / Getty Images Hungary

Kr. e. 3000-től kezdve az embereket főként Közép-Amerikában, a Földközi-tenger térségében, a termékeny félholdban, valamint India, Japán és Kína egyes részein lehetett megtalálni. Nem véletlen, hogy a neolitikus forradalom idején ugyanezen helyeken, egymástól függetlenül fedezték fel a mezőgazdaságot.

Az emberi népesség a 17. században Nagy-Britanniából eredően a második mezőgazdasági forradalom idején robbanásszerű növekedésnek indult. Ekkor gyökereztek meg az új technológiák és gazdálkodási ismeretek, amelyek lehetővé tették az élelmiszer-ellátás soha nem látott ütemű növekedését. Majd ezek a felfedezések hamarosan az egész világon elterjedtek, ami mindenütt népességrobbanást eredményezett.

1803 volt az az év, ahol az emberiség elérte az első milliárdos létszámát. A következő milliárdhoz 124 évre volt szükség, az azutánihoz pedig 33 évre. Majd átléptünk a tucatnyi léptékre. Ha ezt a trendet folytatnánk, akkor már 2037-re 9 milliárdra fordulna a létszámunk, és 2050-re meg egészen biztosan túllépnénk a 10 milliárdot. De a kutatók mást látnak a jövőre nézve.

„Előbb a kocsi, aztán a kicsi”: 1974-ben a 200 ezredik Trabant is megérkezett hazánkba
„Előbb a kocsi, aztán a kicsi”: 1974-ben a 200 ezredik Trabant is megérkezett hazánkbaBojár Sándor / Fortepan

Elérjük, majd meghaladjuk a 8 milliárd főt

Ide kattintva valós időben követhető a Föld lakosainak száma, ami 2022. november 15-én, azaz ma éri el a nyolcmilliárdot. Az Egyesült Nemzetek Szervezete kétévente előrejelzéseket készít a jövőbeli népességnövekedésről. A legutóbbi előrejelzés szerint 

a legvalószínűbb forgatókönyv 2050-re 9,7 milliárd embert jósol, 2100-ra pedig 10,4 milliárdot számláló emberiséget.

Mivel a népességnövekedést számos tényező befolyásolja, a különböző feltételezések függvényében többféle előrejelzés is készül. Ebből adódóan léteznek növekedést és csökkenést is vázoló forgatókönyvek, a 95%-os valószínűségi tartományon belül a 2100-as népességszámban a legmagasabb és a legalacsonyabb előrejelzés közötti különbség 3,5 milliárd ember – a mai népesség közel fele.

A demográfia és a csökkenő termékenységi ráta miatt a világ népességének növekedési üteme már jó ideje csökkenő tendenciát mutat. A népesség középtávú fennmaradásához ugyanis a rátának el kell érnie vagy legalább megközelítenie a 2,1-es szintet. Ez azt jelenti, hogy a két szülő a saját utódlását megoldotta. 1,3-as érték alatt a népesség gyors ütemű fogyása valószínűsíthető, belátható időn belül bekövetkezhet teljes eltűnése, asszimilációja.

A teljes termékenységi arányszám átmenetének elmélete szerint – erre építi az ENSZ is a prognózisát – a század végére, fejlettségtől függetlenül a Föld minden országában 2 körül lesz a termékenységi arányszám. 

India lekörözi Kínát

Az egyes országok népességfejlődése eltérő, és még mindig van olyan része a világnak, ahol masszív növekedés várható. Kína és India bolygónk két legnépesebb országa, itt él a világ lakosságának 18-18%-a (1,4-1,4 milliárd fő). Ebben a két ázsiai országban külön-külön is többen élnek, mint a három legkisebb lélekszámú földrészen együttvéve. 

India lakossága várhatóan 2027-re eléri Kínáét, ekkor mindkét ország népessége valószínűleg meghaladja az 1,4 milliárd főt, ezt követően India élre tör és várhatóan a 2050-es évek végén éri el maximális létszámát (1,7 milliárd fő). Ezzel az USA a világ harmadik legnépesebb országa lesz India és Kína mögött.

2022-es magyar népszámlálás

Magyarországon tízévente tartanak népszámlálást, amit a Központi Statisztikai Hivatal végez. Az első népszámlálás 1870-ben, a most zajló népszámlálás előtt az utolsó 2011-ben volt. 

„A népszámlálás a legnagyobb lakossági adatgyűjtés, célja, hogy pontos és részletes képet kapjunk Magyarország népességének nagyságáról, demográfiai jellemzőiről, egészségi állapotáról, foglalkoztatottságáról, élet- és lakáskörülményeiről. Ezek az információk szükségesek a mindannyiunk életét befolyásoló gazdasági, társadalmi döntések előkészítéséhez, a helyi fejlesztések tervezéséhez és a tudományos kutatásokhoz” – olvashatjuk a KSH weboldalán. 

A nagyvilág különböző részeit más-más viszonyok jellemzik, ezért az ENSZ regionális szervei ezekhez igazodva speciális, népszámlálással kapcsolatos ajánlásokat készítenek az egyes régiókra. Az „öreg kontinensre” vonatkozó ajánlást az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának és az Európai Unió statisztikai hivatalának szakértői közösen fogalmazták meg. A népszámlálási világprogram legutóbbi fordulója során 2011. augusztus 1-ig a földkerekség 157 országában tartott népszámlálások során összesen 5 milliárd 668 millió 800 ezer 7 főt írtak össze.

A mutatókat nézve egyértelműen egy versenyhelyzetet lát az ember: ha ők gyarapodnak, és mi fogyunk, akkor arra valahogy fel kell készülni. A népességfogyás sok ország esetében forró téma, egyes nemzetek egészen különös módszerekkel próbálták felturbózni a gyermekvállalási kedvet.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek