vers étel

„Üdvözlégy te / százkilós, te mosolygó hasú tündér, / lám, ilyenre fájt a fogam! hej, ha / ilyent markolnék mindég!” – lelkendezett a költő Egy kövér asszonyra című versében. Hasonló lelkesedéssel örökítette meg feneketlen bendőjét is („kövér gáztartály: ó iszonyatos GYOMOR!”), ódát írt a húslevesről, a töltött káposztáról és a kedvencéről, a négyféle húsból (sertés, birka, liba, ökör) készült pörköltről is.

Fokhagymaszagú költő rövidnadrágban

Berda 1902-ben született, apja kazánkovács volt, anyja mosogatónő. Mindössze négy osztályt végzett el az elemi iskolából, utána lakatosinasnak állt. Később kifutófiú, hordár, majd könyvügynök lett, alkalmi munkákból tartotta el magát. Mindössze 21 éves volt, amikor megjelent első kötete (Könnyek útja és egyéb írások), és bár Babits és Kosztolányi is nagyra becsülte, igazán sosem került be a nyugatosok elit társaságába. Gyalog járt Újpestről a belvárosi kávéházakba, ahol írótársai hívták meg egy-egy ebédre. Az örökösen pénztelen, télen is rövidnadrágban járó költő gyakran megjelent Kosztolányiéknál, ahol – Kosztolányi feleségének visszaemlékezése szerint – a fokhagymaszagú, örökké éhes Berda szinte azonnal megkérdezte, mi van vacsorára. Kosztolányiék ellátták ruhával, cipővel, zsebpénzzel. József Attilával szintén jó barátságban volt, Berda önéletrajza szerint nagyokat iddogáltak és beszélgettek.

Versek, egy liter borért

1944-ben megkapta a Baumgarten-jutalmat, ebből kis időre megoldódtak anyagi gondjai, de egy év múlva már nem látott más kiutat, mint közzétenni egy apróhirdetést, a következő szöveggel:

Mivel Magyarországon a legnevesebb költők vershonoráriuma 1 liter bor áránál is kevesebb: kéziratgyűjtőknek 1 liter borért egy szabadon választható versem kéziratát adom. (Vendéglősök, kocsmárosok is jelentkezhetnek.) Cím: Berda József, Újpest, Szent Gellért utca 31. szám.

A hatvanas években a szocialista konyha nem igazán elégítette ki a feneketlen étvágyú poéta igényeit. Dörgedelmeiben elítélte „mai vendéglátásunk ipari őrei”-t, akik „a ganéjt gyömöszölik belénk” (A haza gyomra nevében!). Átkozódás című versében a „szívtelennél szívtelenebb szakácsok” és „hanyag hentesek” bűneit sorolja fel, akik az „az ízetlen, fertelmes ételek”-ért felelősek. Gyötrődés című költeményében pedig az „avas, majdnem hullaszínű” töpörtyűk fölötti felháborodását olvashatjuk. Álmában viszont minden szép és jó volt:

fokhagymaillattól terjengő
lacipecsenyés sátrakat láttam két
méter hosszú tepsikkel; karaj, kolbász,
véres és májas hurka sült bennük,
szinte rotyogott valamennyi finom falat a
bőséges zsírban!

Nyálkás spenótfőzelék? Soha!

Berda, versei tanúsága szerint, nem evett meg bármit. Se az „émelyítő dobostorta”, se a „nyálkás spenótfőzelék” nem nyerte el a tetszését. A libacomb, pecsenyekacsa, birkapörkölt annál inkább. Hogy csillapítsa étvágyát, gyakran járt rákot fogni, valamint gombászni, ez utóbbi a verseiben is visszaköszön: írt verset a tinóruról, a gévagombáról, sőt a téli fülőkéről is. Néha már maga is érzi, hogy étvágya mintha kissé túlzott lenne: „Irigylem már a gyomorbetegeket. Nagy étvágyamba belebetegedek” – panaszkodik.

Az ételek útja

Ami bemegy, annak ki is kell jönnie, és Berda akkor sem volt szemérmes, ha ez utóbbit kellett rímekbe faragni. Az emésztés különböző fázisainak mindegyike kedvelt témája volt: az „illatos retek” fogyasztása után rögtön eszébe jutott, „hogy hangoskodnak majd a szelek”, de az árokban (vagy éppen a fűzfa mögötti) guggolás emlékezetes pillanata is visszaköszön verseiben. A „legrosszabb nyavalya” költőnk számára kétségtelenül a székrekedés, de szerencsére tudja a gyógymódot is: mi lehetne más, mint lefojtani egy kis töltött káposztával. Máskor hasmenés kínozta, amit szintén megörökített:

Átkozott hasmenés, mily
fertelmes nyavalya vagy!
Csak te hiányoztál nékem ezekben
a fogyatékos napokban! Egy rendes
kiürülés, vagy kettő naponta, hagyján.
De hatszor-hétszer szaladni,
oktalanul zavarván mélységes
álmom; hidd el, ok a káromkodásra.

A „bőétkü vadállat” (ahogy önmagát nevezte) sajátos témái nem kerülték el a kortársak figyelmét sem. Karinthy Frigyes paródiájában a levesbe nyálát csorgató költőről éppúgy szó esik, mint a sok zabálás következményeiről: „ Alul-felül hangzik vidám böfögésem, / S órákig elülök árnyékban a széken.”

Egy liter bor, a hozzá való jó ételekkel

Berda nem feledkezett meg az örök klasszikusról, a zsíros kenyérről sem, ami, afféle kelet-európai Madelaine-ként felidézte gyerekkori emlékeit. Még idősen, „öreg kamaszként” is szívesebben fogyasztotta, mint „gumiízű, száraz szalámik”-at. 1948-ban, verseskötete elé írt önéletrajzában bevallotta: „Szeretnék hosszú ideig, legalább száz évig élni, természetesen teljes egészségben, úgy, hogy mindennap megihassak legalább egy liter somlai bort, természetesen a hozzá való jó ételekkel: hagymás rostélyossal, gombapörkölttel, kacsasülttel, rántott csirkével és hasonló finomságokkal. Jelenleg 46 éves vagyok, de még mindig kamasznak érzem magam. Mert csak az öregszik meg, aki meg akar öregedni!” Végül 64 év adatott neki: a zsíros cupákok költője 1966-ban hunyt el.