Botticellinek a Vénusz születése című festménye a korai reneszánsz festészet egyik remekműve. A mesterien megkomponált alkotás középpontjában a szépség római istennője, Vénusz áll, aki épp egy kagylóhéjból bújik elő. A festményt a szerelem és az újjászületés szimbólumának tartják, amelyen a mezítelen figura felülemelkedik az emberi érzékiségen, isteni tisztaságot és nemességet jelenítve meg. Mindez Botticelli művészi zsenialitását mutatja, különösképpen, ha figyelembe vesszük, hogy valószínűleg szerelme tárgyáról, Simonetta Vespucciról mintázta az istenséget.
Botticelli múzsája nemesi családból származott
Botticelli múzsája a Genovai Köztársaságban látta meg a napvilágot 1453-ban, Simonetta Cattaneo néven. Vagy Genova városában, vagy pedig Portovenerén születhetett, minden valószínűség szerint a tenger közelében, hiszen a firenzei költő, Poliziano később így emlékezett meg erről az eseményről:
„a tengerpart fölött, ahol a dühös Neptunusz a szikláknak csapódik... Ott, mint Vénusz, a hullámok között született...”
Nemesi családból származott, apja leszármazottai közül került ki később, a 16. században Leonardo Cattaneo della Volta, Genova egyik dózséja.
Tizenhat éves volt, amikor megismerkedett későbbi férjével, Marco Vespuccival – a név nem véletlenül lehet ismerős: Marco távoli unokatestvére volt a híres felfedezőnek, Amerigo Vespuccinak, aki részt vett Kolumbusz Kristóf második útján, és akiről az amerikai kontinens a nevét kapta. A Cattaneo-család szívesen vette Marco közeledését, hiszen az ifjú gazdag kereskedő család sarja volt, amely jó kapcsolatokat ápolt Firenze uraival, a Medicikkel. Az esküvőt még abban az évben megtartották: előbb a Cattaneók otthonában, majd Firenzében ünnepelték a frigyet.
Egész Firenzét lenyűgözte szépségével „Vénusz”
Az ifjú házaspár a Medicik városában telepedett le, és a 16 éves lány szépsége rövid idő alatt meghódította egész Firenzét. Ez volt a művészeteket és tudományokat pártoló család fénykora, Lorenzo de’ Medici, a nagyszerű uralkodásának ideje. Simonetta Vespucci szépsége olyan kiemelkedő volt, hogy a Medici-család két tagja is versengett kegyeiért: Lorenzo és testvére, Giuliano – persze csak az akkori szokásoknak megfelelően, tiszteltben tartva, hogy Simonetta már házas volt. Ennek ellenére Lorenzo ajándékokkal halmozta el az asszonyt, Giuliano pedig
egy városi lovagi tornán olyan zászlót hordozva indult, amelyen Simonetta mint Pallasz Athéné volt látható,
alatta felirattal: „La Sans Pareille” – a páratlan. (Giuliano egyébként meg is nyerte a versenyt.) A zászlót nem más festette, mint Sandro Botticelli.
Simonetta Vespuccit hamar egész Itália legszebb nőjeként tartották számon, így nem véletlen, hogy rengeteg művészt megihletett, versengtek azért az alkotók, hogy modellt álljon nekik. Piero di Cosimo például több festményt is készített róla, az egyiken mint Kleopátra ábrázolva őt, és a kor egyik híres költőjének, Luigi Pulcinak is több versét ő ihlette.
Botticellit is rabul ejtette
Simonetta szépségének Botticelli sem tudott ellenállni. A fiatalasszony többször is modellt állt a festőnek, aki számos alkotásánál használta ünnepelt arcvonásait. Olykor még olyan festményein is megjelenik, amiket más nemesasszonyokról készített. Ennek ellenére egyáltalán nem biztos, hogy ismernénk a Simonetta Vespucci nevet, ha Botticelli nem róla mintázta volna a Vénusz születése című festményén az istennőt. Igaz, ezt az asszony halála után mintegy 10 évvel tette – Simonetta ugyanis 22 évesen, 1476-ban elhunyt. Halálát a történészek szerint agydaganat okozhatta.
Amikor az ünnepelt szépség elment, egész Firenze egy hónapos gyászba borult. Nyitott koporsóját körbehordozták a város utcáin, hogy mindenki vethessen még egy utolsó pillantást a sokat csodált arcra.
Botticelli annyira csodálta az asszonyt, hogy azt kérte: halála után majd Simonetta sírjának lábánál temessék el.
Noha számos bizonyíték szól amellett, hogy valóban Simonetta Vespucci volt Botticelli legfontosabb múzsája, a Vénusz születésével kapcsolatban kétségek is felmerültek. Felipe Fernández-Armesto brit történészprofesszor szerint például „az a feltételezés, hogy ő volt Botticelli modellje minden híres nőalakjához, csak azon az érzésen alapul, hogy a kor legszebb nőjének kellett modellt állnia a kor egyik legjobb festőjének.” Ernst Gombrich osztrák művészettörténész pedig egyszerűen „romantikus mítosznak” nevezte a felvetést. A legtöbb szakértő azonban egyetért abban, hogy Botticelli valóban beleszerethetett múzsájába – ezt támasztja alá az is, hogy 1510-es halála után teljesítették kérését, és „kedvese” mellett temették el, a firenzei Mindenszentek-templomban.
Nézd meg, milyen trükköket használva rejtették el magukat képeiken a festők – például Botticelli – az idők során!
