A cserkész- és leventemozgalmakat rendelettel tiltották be a hatalomba éppen csak berendezkedő szocialista vezetők az 1940-es évek legvégén. Jól tudták azonban, hogy a gyermekeknek szükségük van szervezett programokra, és bizony az ideológiai nevelés is kiválóan működhet, ha egy kötelező, de szórakoztató és izgalmas rendszer segítségével csepegtetik az apró fejekbe.
A kommunista párt által minden szocialista tagországban működtetett gyermekszervezet, az úttörőmozgalom hazánkban is virágzott évtizedeken át.
![Az úttörők élete nem csak játék és mese, tömény ideológia is volt](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5477/54770/547704/54770407_a2d0d8b4124b6007034f9ad23cfa9263_wm.jpg)
Kötelezően választható
Ugyan önkéntes tömegszervezeti tömörülés volt a hivatalos megnevezése, azért azt mindenki tudta, hogy ez valójában egy kötelező elfoglaltság. A korábbi cserkészmozgalomba beépült nagy számú párttag, illetve Karácsony Sándor 1948-ban olvasztotta be a cserkész szövetséget az addigra már létrejött úttörőmozgalomba.
A szocializmus alatt az iskolás gyermekek túlnyomó többsége a tagja is lett a szervezetnek, melyben a kommunista ideológiai nevelés döntő szerepet játszott. A gyermekek azonban a kényszer ellenére minden bizonnyal élvezték is az úttörőséget, hiszen nagy hangsúlyt helyeztek a szórakozásra is, a sport, a közművelődés, illetve a technikai nevelés bázisa lett. Számtalan motívumot felhasználtak a korábbi cserkészmozgalomból is, így az átmenet szinte zökkenőmentesnek bizonyult: az elnevezéseket, például az őrs, raj, csapat megnevezést, az egyenruhát, a táborozásokat, a próbákat az új politikai berendezkedés céljaira, a kommunista ideológia terjesztésére használták fel.
A képre kattintva átélheted te is, amit egykor az úttörők
![A felvonulások rendszeresek voltak](http://kep.index.hu/1/0/5477/54770/547704/54770405_efa33b4ac7ec1d48ebfa2659647c33b5_wm.jpg)
A sok ismerős kép után játékra invitálunk: itt tesztelheted emlékeid: vajon mennyire emlékszel az úttörődalokra?
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés