1871. október 18-án egy chicagói pajtában tűz ütött ki. A lángok több mint egy napon át tomboltak, halálos áldozataik száma 300 volt, a város akkori lakosainak egyharmada pedig elvesztette a fedelet a feje fölül. A tűzvésznek eső vetett véget, utána pedig csak példátlan mértékű pusztulás maradt.
A tűzvész tízezreket tett hontalanná
A lángok egy hat és félszer másfél kilométeres területen mindent felégettek: 17 500 épület és 117 kilométernyi utca semmisült meg. A 300 halálos áldozat közül mindössze 120 testét találták meg, 90 ezer embernek pedig egyik percről a másikra már semmije sem volt: értékeik és házaik egyaránt odavesztek.
Ehhez a hatalmas pusztításhoz nagyban hozzájárult az, hogy 1871 nyara és ősze különösen száraz volt.
Július és október között a megszokott esőmennyiségnek mindössze negyede zúdult a városra, így minden kiszáradt, ráadásul a tűz terjedését nagyban elősegítette az erős szél, amely fellobbanását követően tombolt.
A hamu, benne még izzó pernyével, messzire repült a szél szárnyán, így rengeteg olyan épület is lángra kapott, amely más széljárás mellett épen úszhatta volna meg a tűzvészt.
Ebben az időszakban ráadásul egyetlen, többé-kevésbé tűzálló réteg vonta be az alapvetően fából emelt házak külsejét: ilyen volt az az épület, amely vízzel szolgálhatott a város emberhiánnyal küzdő tűzoltóságának. A Waterworks néven ismert építmény gyorsan a lángok martalékává vált, így nem volt sok esély arra, hogy a város ne égjen le.
Csak a kiindulás helyszíne biztos
Az az egy dolog biztosnak tűnik a tűzzel kapcsolatosan, hogy a DeKoven Street 137. alatt álló házhoz tartozó pajtából indultak a lángok: ez Patrick és Catherine O’Leary tulajdona volt. Az ötgyermekes házaspár öt tehenet, valamint egy lovat is tartott, és a tűz fellobbanása előtt nem sokkal alaposan betárazott szénából, szénből és fából, hogy mindenük meglegyen, mire eljön a tél.
Az egyik tehenet és Catherine-t gyanúsították meg elsőként a tűz okozásával, de amellett, hogy ez a hír elterjedt, sokféle verziója alakult ki annak, hogy vajon mi is okozhatta a város harmadának vesztét.
Catherine O’Leary egyes híradások szerint maga ismerte el, hogy tehene felrúgott egy lámpást, amikor azon az estén bement a pajtába, hogy megfejje őt. Az állatot Daisyként, Gwendolinként és Madelinként is azonosították a mesélők, Catherine O’Leary azonban mindig is tagadta, hogy ilyesmi történt volna. Egyre gyanúsabbá teszi a történetet, hogy akadt, aki azt állította, később megtalálta a lámpást a pajta fapadlóján – arra azonban nem tudott választ adni, hogy ha a padlózat fa volt, hogyan nem pusztult el a lángok között?
Sokféle elmélet született
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a tűzvész negyvenedik évfordulóján a Chicago Republic riportere, Michael Ahern azzal dicsekedett, hogy ő és két addigra elhunyt barátja találta ki a sztorit, szerinte valójában annak a családnak egy tagja lehetett a felelős a tűzért, amelynek O’Learyék házuk egy részét kiadták. Ők McLaughlinék voltak, akik aznap este állítólag partit tartottak, az egyik mulatozó elment a pajtába tejért, felrúgta a lámpást, a tüzet pedig nem tudta megfékezni.
Az újságíró megbízhatóságát azonban mások erősen megkérdőjelezték, így nem érdemes ezt a teóriát sem készpénznek venni.
Az évek során aztán egyre több és egyre furább elmélet született a chicagói tűzvésszel kapcsolatosan. Volt, aki szerint fiúk osontak be a pajtába, hogy cigarettázzanak, esetleg kártyázzanak, majd véletlenül felgyújtották azt. Akadtak hívei annak az elméletnek is, amely spontán robbanásban találta meg a tűz okát, és akad egy olyan elmélet is, mely szerint meteorraj zuhanhatott a pajtára, felgyújtva azt. Évekkel később egy Louis M. Cohn nevű férfi bevallotta, hogy ő okozta a tüzet, amikor egy illegális kártyapartiról menekülve véletlenül felborított egy lámpát.
Sok fontos terület maradt meg épen
Akárki is volt felelős a pajta épületének leégéséért, az biztos, hogy a tűzben az üzleti negyed gyakorlatilag megsemmisült, de az állattartó telepek és a csomagolóüzemek legalább megmaradtak. Ez már csak azért is fontos volt, mert Chicagóban több disznóhúst dolgoztak fel, mint bárhol máshol a világon.
A rakpartok, fatelepek és malmok java is megúszta a tűz tombolását, és a gabonatárolók kétharmada is épen maradt.
Ugyanilyen szerencse érte a vasúti síneket is, így a segélyszállítmányok el tudtak jutni a városba – bár az szokatlannak tűnhet, hogy Angliából könyveket küldtek a városba, 1873-ban ezeknek köszönhetően nyílt meg a város első ingyenes közkönyvtára.
Chicago nagyon sokat tanult az esetből, ezt követően alapjaiban változtatták meg a hatályos építési előírásokat, ezzel garantálva, hogy tűzbiztosabb épületeket húznak majd fel, mint annak előtte.
A tűzbiztosabb házak ugyanakkor drágább alapanyagokat is jelentettek, sokak ezeket nem engedhették meg maguknak, csakúgy, mint a tűzkárra is fizető biztosítások megkötését.
A friss előírások következményeképp tömegek szorultak ki a városból, sokan pedig egyszerűen fittyet hánytak az előírásokra, mert nem volt pénzük azoknak megfelelő épületeket felhúzni.
A leégett, egykori pajta helyén később emléktáblát helyeztek el, az 1960-as években pedig a város új tűzoltó-akadémiáját itt építették fel. A chicagói tűzoltók mindmáig ott tanulják meg mesterségük alapjait, ahol a város komoly részét felemésztő tűz kipattant.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
