túlélés esély

Száz évvel ezelőtt senkinek nem jutott volna eszébe azt mondani, hogy kimegyünk a természetbe. Ezt a kifejezést csak a városi ember kezdte el használni, hiszen egy vidéki ember mindig is része volt a természetnek. Ahogyan most dr. Tkacsik Márta is, aki elméleti matematikusként doktorált, majd számítógép- és internethálózatokkal foglalkozott. Végül úgy döntött, hátat fordít ennek az embertől elidegenedett, elvárosiasodott világnak, melynek nagyon gyorsan megálljt kellene parancsolnunk.

Azt állítja, hogy az ember egyre inkább elfelejti, hogy ő a természetnek a része. Ez pontosan miben nyilvánul meg?

Leginkább számokkal tudom alátámasztani, hogy milyen folyamatok játszódnak le, és mit is jelent az elvárosiasodás napjainkban. A 20. század elején az embereknek még a 10 százaléka sem élt városban, ám ez az arány most már eléri a 60 százalékot. Az előrejelzések szerint huszonöt év múlva pedig a 80 százalékunk él majd városban. Ez nagyon radikális növekedés, főleg abban a tekintetben, hogy a 20. század elején a városok sokkal kisebbek voltak, mint manapság, amikor szinte országnyian élnek egy-egy metropoliszban. Pedig egy kisváros sokkal élhetőbb környezetet tud adni.

Milyen súlyos következményei lehetnek az elvárosiasodásnak, ha nem tudunk leállni vele? 

Alapvető következmény, hogy romlik a levegő tisztasága, ami nagyon komoly hatással van az egészségünkre. Ha mozogni akarunk, akkor nem a természetbe megyünk, hanem edzőterembe, és nincs lehetőségünk arra sem, hogy fizikai munkát végezzünk, mert borzasztóan messze van tőlünk a természet. 

Tanultam humánökológiát, természetgyógyászatot és mezőgazdaságot, ezeket művelem is, éppen ezért a legnagyobb problémát abban látom, hogy az ember teljesen eltávolodik majd saját magától.

Ha nem értjük, hogyan működik a testünk, akkor megijedünk, és borzasztóan befolyásolhatók vagyunk. Például ez történt a Covid-járvány idején is. Azt hittük, hogy ha steril környezetet hozunk létre, vagyis mindent és mindig fertőtlenítünk, akkor azzal megvédjük magunkat, de ez nem így van. Az ember olyannyira természetes lény, hogy együtt él a természettel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy tízszer több mikroba él bennünk és rajtunk, mint amennyi a sejtjeink száma.

Ilyenek például a mikrobák, amelyek a bélflórát alkotják, vagy a bőrünkön biztosítanak védelmet. Kórokozóvá csak akkor válnak, ha mi gyengék vagyunk. Ha városban élünk, nem találkozunk ezekkel az élőlényekkel, elveszítjük a természetes közegünket, és vele együtt az immunitásunkat is, így könnyebben megbetegszünk. Fizikailag legyengülünk, és miután nem értjük majd a testünk működését, még inkább ártani fogunk magunknak, és kiszolgáltatottá válunk. Kizárólag kívülről várjuk majd a segítséget. A betegségek a nagy népsűrűség miatt egy városban sokkal gyorsabban terjednek. A fizikai problémák mellett ott vannak még a lélekre ható kihívások is, az elidegenedés, az egyedüllét, az egyszemélyes közösségek, a virtualitásba való menekvés. A városi ember minden szempontból sokkal sebezhetőbb lesz, és rettenetes függőségekbe fog beleesni. 

Milyen függőségekkel jár az elvárosiasodás?

Talán a függőség helyett érzékletesebb kifejezés a kiszolgáltatottság. Hogy mire gondolok? Csak azt fogjuk megenni, amit meg lehet venni, amit adnak nekünk, és az az élelmiszeripar által gyártott élelmiszer lesz, ami nem élelem. A kettő között óriási különbség van. Nem fogunk tudni magunk semmit létrehozni, hiszen a városban nincs kert. Nem leszünk tisztában azzal, hogyan teremnek a zöldségek és a gyümölcsök. Majd megvesszük az üzletben azt, ami lesz, és azt, amit adnak, hiszen

fogalmunk sem lesz róla, hogy nekünk valójában mire lenne szükségünk.

Azért nem fogjuk tudni, mert nem lesz közvetlen kapcsolatunk a természettel. De nemcsak az emberi szervezet működése, hanem a talajban zajló élet is igen bonyolult számunkra. Pedig tudnunk kell, hogy ha nincs a talajban megfelelőszámú és változatosságú élőlény, ha nem kapják meg a szükséges tápanyagot, akkor a növények is csak vegetálnak, igazából csak növénynek kinéző tárgyak lesznek, legyengülnek, betegségre hajlamosak lesznek, amit aztán mi is átveszünk tőlük.

A természetben ugyanis nemcsak verseny van, hanem nagyon komoly egymásrautaltság és együttműködés is. Ezt megérteni is nehéz, nem még egy városban lemásolni. 

Abból, amit elmondott, az következik, nincs más megoldás, mint visszamenni egy normális, élhetőbb életformához, vagyis vidékre. De van erre még lehetőség?

Igen, és sokan vissza is fognak menni, mert az emberek rájönnek, hogy azok az előnyök, amelyek eddig a város mellett szóltak, elvesztik elsőbbségüket. Az ipari forradalom óta a város valóban jobb életkörülményeket biztosított. Egészen mostanáig egy városban könnyebben lehetett élni, mert több pénzt lehetett keresni akár kevesebb munkával is. Kényelmesebb volt, több kulturális lehetőséget kínált, de ez kezd felborulni, és kezd értékké vélni, hogy életben és egészségesek maradjunk.

Azt szoktam mondani, hogy aki a városba megy, elveszíti az életösztönét, mert nem tud főzni, nem tud befőzni, nem tudja, hogyan lehet az élelmeket hasznosítani, mikor minek van szezonja. Nem tudja, hogy karácsonykor nem eszünk paradicsomot, mert az télen csak egy paradicsomnak kinéző tárgy, hiszen nincs benne szinte semmi, amire szükségünk lenne a megfelelő talaj és napenergia nélkül.

A talaj már nem élő, amit az is bizonyít, hogy a sok műtrágyától és vegyszertől tíz év alatt megduplázódott a zöldségek és gyümölcsök vegyszertartalma. Az ilyen holt talajban megtermelt sárgarépa karotintartalma négy százaléka annak, mint amit 30 évvel ezelőtt fogyasztottunk.

És most csak kiragadtam egy példát, hiszen említhetném az almát is, aminek C-vitamin-tartalma csupán egyszázada az évtizedekkel ezelőttinek. Általánosságban elmondható, hogy minden növény tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-tartalma radikálisan, csaknem egy nagyságrendnyit csökkent. Igaz, ezeket szintetikus módon bevihetjük a szervezetünkbe, de ezek nem fognak úgy hasznosulni, mint ha eredeti komplexitásukban jutnánk hozzá. A gyárban nem tudják előállítani azokat a komplex növényi molekulákat, amelyekre a testünknek szüksége lenne. Nem azt mondom, hogy menjünk vissza az ókorba, csupán azt a harmóniát kellene megteremtenünk vidéken, amit pár évtizede már elvesztettünk. Mindezt úgy, hogy a vidéki, hagyományos életmódot kombináljuk azzal a sok jó dologgal, amit a 21. században elértünk.

Valóban elég lenne csupán elköltözni vidékre? Hiszen ön is említette, hogy az ott élők közül sokan már most sem értenek a zöldség- és gyümölcstermesztéshez.

Sokakban, akik elhagyják a várost, van egy kis naivitás is a visszaköltözés kapcsán. Úgy gondolják, hogy vidéken minden gyönyörű, csendes, és ott az élet csak a pihenésről szól. De ez egyáltalán nem így van, mert ott is munka van. De nem olyan rettenetesen tragikus ez, ha kombináljuk a modern gépeket és a fizikai munkát, a tudomány eredményeit a természet adta, gyakran számunkra nem átlátott, de elfogadott működéssel. 

Mindezzel nem szembesülünk, ha az iparilag előállított élelmiszereket vásároljuk meg, melyek nemcsak károsak, hanem tulajdonképpen drágábbak is, miután nincs meg bennük a hasznos és a szükséges tápanyag. A közgazdasági mutatók, a hozam, a hatékonyság, az olcsóság kiölte az életünkből a lényeget. Csavarokat lehet hatékonyan gyártani, de az ember élete nem a hatékonyságról szól. Az ember szervezete bonyolult, és szüksége van arra a komplexitásra, amit a természet biztosít. A Patikakertben azon dolgozom, hogy a lehető legtöbb módot kipróbáljam, és tudjam, hogy mi működik és mi nem. Regeneratív mezőgazdaságot folytatok, és itt a termés valóban mindig tápanyagban gazdag, nem beszélve arról, hogy ezenkívül nagyon sok élőtársunknak, legyenek azok növények vagy állatok, ad otthont, ma már szinte menedéket.