thomas mann homoszexuális

1945 májusában, Pacific Palisades-i otthona kertjében a hetvenéves Thomas Mann tüzet gyújtott, és az összes, 1933 előtti naplóját elégette. Csupán az 1918 szeptemberétől 1921 decemberéig terjedő füzeteknek kegyelmezett, mivel ezek fontos jegyzeteket tartalmaztak a Doktor Faustus című regényéhez. Az 1933 előtti naplók már évtizedek óta nyomasztották a Nobel-díjas szerzőt: „Félelmeim elsősorban és szinte kizárólag az életem titkaira leselkedő veszély körül forognak. Ezek nagyon komolyak. A következmények rettenetesek, talán egyenesen fatálisak lennének” – írta 1933 áprilisában, amikor a nácik elől való menekülés közben a naplók eltűntek egy svájci vasútállomáson. A naplók végül visszakerültek tulajdonosukhoz, de Mann annyira tartott attól, hogy titkai napvilágra kerülnek, hogy végül tűzre vetette őket.

Árulkodó feljegyzések a homoszexuális írótól

Nem ez volt az első naplóégetés az író életében: „Már huszonegy éves korában elégette az odáig írott naplóit, s az attól kezdve továbbvezetett naplók égtek el aztán a kerti szemétégetőben” – írta Nádas Péter. A naplóírásnak azonban a továbbiakban sem tudott ellenállni, s egészen haláláig, 1955-ig vezette feljegyzéseit. Naplóiban szó esik az időjárásról, egészségi állapotáról, emésztéséről, társasági és politikai eseményekről – továbbá fiúkhoz és férfiakhoz fűződő erotikus fantáziáiról. Úgy rendelkezett, hogy naplóit a halála után leghamarabb húsz évvel lehet közzétenni, s ez 1975-től kezdődően meg is történt, bár az első megjelenéseket még erőteljesen cenzúrázták.

Ifjúkori szerelmek

Thomas Mann 1905-ben kötött házasságot, a jómódú zsidó családba született Katia Pringsheimmel. A feltételezések szerint homoerotikus vonzalmai elől menekült a házasságba, hiszen azt megelőzően nem igazán vonzódott a nőkhöz. Annál inkább a nála néhány évvel fiatalabb fiúkhoz: 1890-ben Lübeckben a nála egy évvel fiatalabb, tehát 14 éves Armin Martensbe szeretett bele. Az érzelem egyszerre volt gyönyörű és fájdalmas Mann számára. Érzéseit be is vallotta a szőke, kék szemű Arminnak, aki nem tudott mindezzel mit kezdeni, viszont Mann később róla mintázta a Tonio Kröger Hans Hansenét. Osztálytársa, Willirem Timpe szintén felkeltette az ifjú Thomas Mann érdeklődését, ő A varázshegy egyik szereplőjeként jelent meg.

Tíz évvel később, 25 évesen a szintén szőke, kék szemű hegedűművész-festő, Paul Ehrenberg iránt lobbant lángra. Az intellektuális közelség miatt ez a kapcsolat már több örömmel szolgált, Mann mégis magányosnak és depressziósnak érezte magát amiatt, hogy az elbűvölő Paulnak számtalan női hódolója akadt, és a társaságban is népszerű volt. Mann meggyőzte magát, hogy szerelme intellektuálisan nem ér fel hozzá, s úgy döntött, hogy megházasodik.

Különös vágyak

Házasságkötése előtt úgy fogalmazott egy barátjának, hogy „fél a boldogságtól”. Elképzelhető, hogy a boldog házassággal kapcsolatos kétségeit a homoszexuális vágyak táplálták, amelyek élete végéig elkísérték.

akinek az alakját Egy szélhámos vallomásai című regényében is megörökítette, csakúgy, mint naplójában, ahol arról vall, hogy a „szíve legmélyéből” vonzódik a fiatalemberhez. Miután Mann naplói nyilvánosságra kerültek, német újságírók a pincér, Franz Westermeier nyomára bukkantak, aki mit sem sejtett az idős író vonzalmairól. De szó esik a naplókban egy fiatalember az Operában elkapott tekintetéről, tengerparti nyaralásról és a fájdalomról, hogy nem láthatja többé a strandon „a kidolgozott testű, fiatal atlétát”.

„Bájos, gyönyörű, 13 év körüli fiú”

Utazásai, a napló tanúsága szerint, mindig „szerelmi kalandok” reményében zajlottak. (A „kalandok” egy-egy találkozást vagy elkapott pillantást jelentettek leginkább.) Így történt ez már 1911 nyarán, amikor a velencei Lidón nyaralt feleségével és bátyjával, és megpillantott egy fiatal, szőke fiút, Władysław Moest. A találkozást és az idősebb férfi reménytelen vonzalmát a Halál Velencében című kisregényben örökítette meg. Felesége visszaemlékezése szerint a történet szinte minden részlete saját tapasztalatból ered: „Az étkezőben, a legelső nap, egy lengyel családot láttunk, amelyik pontosan olyan volt, amilyennek a férjem leírta: a lányokat szigorúan és visszafogottan öltöztették, a nagyon bájos, gyönyörű, 13 év körüli fiú matrózruhát hordott, nyitott nyakkal és csinos csipkével. Azonnal megragadta a férjem figyelmét. A fiú borzasztóan vonzó volt, és a férjem a tengerparton mindig őt nézte a társaival együtt.”

Thomas Mann a fiáról: „Eissi teljesen megigéz”

Mann naplóit félmeztelen kertészekről, katonákról, sőt saját fiáról, Klausról készült vázlatok díszítették. Az Eissinek becézett Klaus alakja a szövegben felbukkan: „Eissi teljesen megigéz”, írta Mann 1920-ban az akkor tizennégy éves Klausról, „borzasztóan csinos a fürdőnadrágjában. Teljesen természetesnek érzem, hogy beleszeressek a saját fiamba… Úgy tűnik, egyszer s mindenkorra végeztem a nőkkel?… Eissi lebarnulva, ing nélkül hevert az ágyán; zavarba jöttem.” Máskor azt írja: „rányitottam a teljesen meztelen Eissire, ahogy valami gyerekességet csinált Golo ágyánál”, és „mélyen megdöbbentett ragyogó serdülő teste: lehengerlő”. Thomas Mann minden bizonnyal efebofíliában szenvedett: a szakirodalom így nevezi a serdülők iránti nemi vonzalmat.

Homoszexualitás és öngyilkosság 

A nyíltan homoszexuális Klaus, aki nálunk leginkább a Mefisztó című regényéről ismert, egész életében azért küzdött, hogy a saját jogán váljon elismert íróvá, végül azonban saját kezével vetett véget az életének. Másik fia, az író-történész Golo is homoszexuális volt, lánya, Erika, pedig leszbikus. A Mann családot az öngyilkosság is többszörösen sújtotta, és pletykáltak vérfertőzésről is: Klaus és anyja, Katia kapcsolatáról; valamint Klaus és Erika viszonyáról.

Nem tudni, felesége és gyermekei mit sejtettek vagy nem sejtettek az író vonzalmairól, de az író felesége szerint 1921 után nem volt közöttük szexuális kapcsolat. Gyerekeihez – Erikát kivéve – nem igazán kötődött az író. Akármennyit áradozott korábban a naplójában a serdülő Klausról, nem ment el a temetésére: a családot egyedül a legfiatalabb testvér, Michael képviselte. Thomas Mann Klaus öngyilkosságáról tudomást szerezve ekkor ezt írta a naplójába: „Nem szabadott volna ezt tennie velük… Micsoda bántó, csúnya, kegyetlen tapintatlanság és felelőtlenség”. Hat évvel élte túl a fiát.