Ebben az országban 61 éve nem volt sztrájk, most mégis az utcára vonultak a dolgozók

GettyImages-943530012

61 éve nem volt efféle munkabeszüntetés az országban, ahol a munkáltatók és a munkavállalók mindig békésen állapodnak meg. Tegnap mégis több százan az utcára vonultak, s a feszültség még nem ért véget Japánban.

Míg például a közeli Franciaországban mindennapos esemény a munkabeszüntetés, a felkelő nap országában sem a bérekről, sem a munkakörülményekről szóló tárgyalások nem szoktak odáig fajulni, hogy a munkavállalók a sztrájk eszközéhez legyenek kénytelenek folyamodni. Most, 61 sztrájkmentes év után mégsem látott más megoldást az a mintegy 900 dolgozó, akik kiskereskedelmi megacégük egy részének amerikai kézre kerülése ellen tiltakoznak tegnap óta. A nagy meleg ellenére utcára vonulókat más szakszervezetek tagjai is támogatásukról biztosították, miután több hónapnyi sikertelen tárgyalási folyamatot követően döntöttek a „rebellis” intézkedés mellett.

Japánban eközben súlyos munkaerőhiány van. A munkaerőpiaci helyzet általánosságban is rendkívül feszült.

Hiába érték el ugyanis, a munkavállalók kiélezett bértárgyalásokon idén tavasszal az elmúlt harminc év magasan legnagyobb béremeléseit, fizetéseik reálértéke egyre csökken. Ennek sajnálatos oka, hogy az infláció 41 éve nem látott rekordokat dönt a fejlett szigetországban.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra