szabadság szobor

1945 októberében, a háború után még feldúlt, romos Budapesten egy magas, karcsú, fiatal nő várakozott a Thököly úton egy villamosmegállóban. Gaál Erzsébet vidékről érkezett, hivatalos ügyben hívták a fővárosba. Egyszer csak odalépett hozzá egy idősödő férfi, aki bemutatkozott, majd kerek perec kijelentette: róla akarja megmintázni a készülő Szabadság-szobrot.

A férfi Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész volt, aki a közelben lévő műterméből indult sétálni. Nemrég kapott megbízást a szobor megalkotására: a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökét, Vorosilov marsallt olyannyira lenyűgözte a városligeti Műjégpálya előtt álló Íjász című alkotása, hogy kijelentette: a felszabadulás tiszteletére állítandó emlékmű csakis Kisfaludi Strobl műve lehet. Vorosilov és a többi szovjet tanácsadó személyesen felügyelte az emlékmű körülötti munkálatokat, az ő javaslatukra, azaz inkább nyomásukra változtatták meg a helyszínt a tervezett Horváth-kertről a Gellért-hegyre. Ugyancsak ők szorgalmazták, hogy az eredetileg 8-10 méteresre tervezett emlékmű végül 40 méter magas legyen.

A Szabadság-szobor modellje

Kisfaludi Strobl lázasan kereste az elkészítendő szobor modelljét: a moszkvai Bolsoj primadonnája és több magyar színésznő is ajánlkozott, de nem győzték meg a művészt. Nem úgy Gaál Erzsébet:

„Már húsz méterről felismertem a nyers márványban a szobromat. Senkiben sem éreztem úgy a tiszta lángolást, mint ebben a vidéki lányban”

– nyilatkozta később.

Gaál Erzsébet falusi gazdálkodók gyermekeként nevelkedett az Őrségben, majd egy bécsi apácazárdában tanult. A három nyelven beszélő, intelligens lány röntgenasszisztensi végzettséget szerzett, de elöljárói szerették volna, ha a zárdában marad. Már éppen kiválasztották a latin nevét és elkészítették a beavatási ruhát, amikor Erzsébet meggondolta magát: nem akar a francia kisasszonyoknál maradni, inkább visszatérne Magyarországra, és családot alapítana. 27 évesen, a háború kitörésekor került vissza a szülőfalujába. Műtősnővérként életeket mentett, majd 1945 októberében Budapestre utazott, ahol az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI) Fiumei úti épületében kellett megjelennie. Úgy döntött, villamossal jut el úti céljáig, ekkor látta meg Kisfaludi Strobl, aki azonnal felkérte a modellkedésre. A nő először megijedt, majd mégis elvállalta.

Ventilátorral fújták

Gaál Erzsébet hosszú haját levágták, és csaknem két hónapon keresztül járt Kisfaludi Strobl műtermébe. „A modellállás érdekes is volt, fárasztó is” – emlékezett vissza 1967-ben. „Előbb a testtartást és az arckifejezést gyakoroltatta velem a Mester, majd amikor ezzel már elégedett volt, megkezdődhetett az igazi munka. Laza gyolcsruhába kellett öltöznöm, karomat fejem fölé tartanom, miközben hatalmas ventilátor fújta rám a levegőt.

Napokon át formálta agyagba vonásaimat Zsiga bácsi, míg végül kimondta a szót: »Készen vagyunk«.”

14 méter magas lett

Erzsébet nem kapott fizetséget a munkáért. A Szabadság-szobor, azaz hivatalos nevén a Felszabadulási emlékmű nőalakja végül 14 méter magas lett, talapzatával együtt pedig 40 méter. Kisfaludi Strobl mellékalakokat is tervezett a főalak köré: például egy géppisztolyos szovjet katonát, a fasizmust jelképező sárkányt megölő férfialakot és egy fáklyát vivő fiút, aki a magyar nép előtt járó szovjet népet testesíti meg. (A szovjet katona szobrát 1956-ban ledöntötték, majd a forradalom bukása után pótolták, ma a Szoborparkban látható.)

„Sörnyitó” a város fölött

A szobor avatására 1947. április 4-én, a „felszabadulás” 2. évfordulóján került sor, az emlékművet a rávésett felirat szerint „a felszabadító szovjet hősök emlékére a hálás magyar nép” emelte. A sietségre jellemző, hogy a mellékalakok az avatásra még nem készültek el; a színezett gipszfigurákat később cserélték ki a végleges szobrokra. Az emlékmű Budapest panorámájának központi eleme és jelképe lett (jellegzetes alakja miatt a pesti humor el is keresztelte Sörnyitónak), és az államszocializmus éveiben számtalan helyen visszaköszönt: bélyegen éppúgy, mint újságok címlapján, pénzérmén, plakátokon vagy filmekben. Sőt, 1980-ban az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan a Szabadság-szobor kicsinyített mását magával vitte a világűrbe.

Hiányolta a megbecsülést

Gaál Erzsébet az avatáson szerényen, a közönség soraiban vett részt. Az emlékmű elkészülte után visszautazott Vas megyébe, védőnőként, majd Sopronban röntgenasszisztensként dolgozott. Férjhez ment, egy kislánya született, akinek Kisfaludi Strobl lett a keresztapja, és aki igen tehetségesen rajzolt, később maga is festőművész lett. A Szabadság-szobor modellje idős korában betegeskedett, anyagi gondjai adódtak – korabeli újságcikkek szerint rosszulesett neki, hogy míg szovjet „sorstársai” életjáradékot kaptak és közmegbecsülés övezte őket, neki mindössze egy vasúti szabadjegy jutott. Gaál Erzsébet 1989-ben hunyt el, Sopronban nyugszik – síremlékén ez olvasható: „Itt nyugszik a Szabadság-szobor modellje.”

Maradt a helyén

A Szabadság-szobor a rendszerváltás után is maradt a helyén, bár voltak, akik ezt nehezményezték, mondván, hogy egy letűnt korszakra emlékeztet. A zászlós szovjet katonát eltávolították, majd a Szoborparkba száműzték, a Szabadság-szobor pedig amolyan újjászületési rítus során kapott új jelentést: 1992. június 29-e és július 1. között, a szovjet csapatok kivonulásának második évfordulóján hatalmas fehér lepelbe burkolták, a kommunizmus kísérteteként, majd az „újjászületés” során eltávolították róla a cirill betűs feliratokat és a szovjet katonák névsorát. Végül a Gellért-hegyen álló Szabadság-szobor a mai napig a budapesti panoráma jellegzetes – és talán már megkockáztathatjuk: szeretett – jelképe maradt.

Ha egy másik budapesti nőalak sorsára is kíváncsi vagy, az alábbi cikkünket ajánljuk: