Sajtos tallér házilag azoknak, akik nem elégednek meg a bolti celofános változattal

sajtos taller

Ha szeretnénk sajtos tallért készíteni, két feltételnek mindenképpen meg kell felelnünk. Az első: rendelkeznünk kell egy sajtostallér-sütővel. A második: rendelkeznünk kell egy gáztűzhellyel – a sütőforma kialakításából eredően ugyanis kizárólag azon tudjuk megsütni a tallérokat. Az első kritérium hiánya viszonylag könnyen orvosolható: kérjünk kölcsön ismerősöktől egy sütőt. A második akadályt megugrani már nehezebb, ha indukciós vagy kerámia főzőlap van a konyhánkban. De nem lehetetlen! Az igazán elszántak követhetik Bernáth József példáját.

Bernáth József így ír könyvében a receptről: „Az én konyhámban indukciós főzőlap van, így kénytelen voltam valami megoldást találni. Nem tűnt jó ötletnek valaki más konyháját órákra elfoglalni, így vettem egy mini kempinggázfőzőt, és az erkélyemen sütöttem ki a tallérokat! Egy gyerekkori álmom vált valóra – mindig is szerettem volna kipróbálni, milyen kempingfőzőn ételt készíteni. Igazán jó móka volt!”

Hozzávalók:

150 g finomliszt

15 g finom só

½ csomag sütőpor

140 g trappista sajt ízlés szerint

egész köménymag vagy őrölt kömény

120 g vaj vagy margarin

90 g kefir

Elkészítés:

Összekeverjük a lisztet a sóval és a sütőporral, majd belereszeljük a sajtot. Minél kisebb lyukú reszelőt használunk, annál jobban el tudjuk keverni a sajtot a tésztában, így ropogósabbak lesznek majd a kisült tallérok. Aki szereti a kömény ízét, most tegye a tésztába a köménymagot vagy az őrölt köményt. Én nem szeretem, így kihagyom belőle. A vajat vagy a margarint – de lehet fele-fele arányban is használni a kettőt – apró kockákra vágjuk, és összemorzsoljuk a sajtos-lisztes keverékkel. Amikor már kellően morzsalékos a tésztánk, hozzáadjuk a kefirt, és egybegyúrjuk az egészet. A kész tésztát sütés előtt érdemes fél óráig frissen tartó fóliába tekerve a hűtőben pihentetni. A sajtostallér-sütőt alaposan felmelegítjük. Legalább 4 percig melegítjük az egyik oldalát, és 3 percig a másikat. Amíg a forma melegszik, a tésztából sárga szilva méretű golyókat formázunk. Mindig dolgozzunk előre. A legjobban akkor járunk, ha előre kigombócoljuk az összes tésztát, és úgy látunk neki a sütésnek. Így sokkal gyorsabban fogunk végezni.

Az első adag tallér sütése előtt enyhén megolajozhatjuk a formát. Egy átlagos méretű sütőben 4 tallért tudunk egyszerre megsütni. Közepes lángon körülbelül 1 perc alatt pirul meg az első oldal, a másik oldalának pedig nagyjából fél percre van szüksége. Mivel minden tűzhely és sütő más, figyeljünk oda, nehogy nyersek maradjanak vagy megégjenek a tallérjaink. A negyedik, ötödik körre már biztos, hogy érezni fogjuk, mikor kell fordítani vagy kiszedni, a végére pedig rutinos sajtostallér-sütőkké válunk. Frissen még enyhén szaftosak, omlósak a tallérok, ahogy hűlnek, úgy válnak igazán ropogóssá. Jól záródó dobozban hetekig elállnak, szobahőmérsékleten is!

A recept forrása:

Bernáth József nosztalgiát ébresztő süteményeskönyve
Bernáth József nosztalgiát ébresztő süteményeskönyve

Sokszor a legegyszerűbb, leghétköznapibb sütemények elkészítéséhez a legnehezebb megbízható receptet találni. Akinek nem volt olyan szerencséje, mint Bernáth Józsefnek, hogy édesanyja minden ebédhez frissen sült süteményt tálalt, a recepteket pedig továbbadta családjának, annak óriási segítség lesz ez a könyv. Ebben a kötetben 54 klasszikus sós és édes sütemény receptjét osztja meg a séf az olvasóval. Nosztalgikus időutazásra számíthat, aki kézbe veszi!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek