rossz élmény étterem

Persze sok különböző apropóból érkezhetünk étterembe, mivel az ünnepi rituálé gyakran kapcsolódik az étkezéshez: esküvőtől keresztelőn át szülinapig, vagy akár ballagást, diplomaosztót ünnepelve sokszor döntünk éttermi étkezés mellett, és olykor szomorú családi események levezetéseként is…

Ilona és családja

A család az egyik lehető legszomorúbb családi eseményről, édesapjuk búcsúztatásáról érkezett szűk körben egy békásmegyeri olasz étterembe kisírt szemekkel, talpig fekete ruhában. A társaság lisztérzékeny tagja megkérdezte a felszolgálót, hogy mivel az ételek allergén összetevőire vonatkozó piktogramok nem voltak feltüntetve, mi az, amit érzékenysége mellett is ehet. Sietve jött a felszolgáló hasznos válasza: „Hát, amiben nincs glutén.” A párbeszéd így folytatódott: „Köszönöm a segítséget”, „nincs mit”.

„A főételnél lemaradtak a mártogatósok, amikért külön és többször szóltunk, míg a többi étel egyre hűlt” – meséli a család egyik tagja. „Odaszóltunk kifejezetten udvariasan az egyik pincérnek: Ne haragudj, a coleslow, az amerikai káposztasaláta még nem jött ki. Erre ezt a választ kaptuk: Tudom, mi a coleslow, köszi.”

Amikor a lisztérzékeny családtag ki szerette volna próbálni a cég új termékét, és megkérdezte, van-e benne glutén, a felszolgáló megkérdezte a konyhán, majd visszajött, és közölte, hogy tele van gluténnel. Otthon a vendég rákeresett a termékre, és az az interneten kifejezetten gluténmentesként van feltüntetve. Már nem tudta, hogy nem akarták kiszolgálni, vagy tényleg rosszul informáltak voltak, de az adott lelkiállapotban ezt firtatni sem volt kedvük. A desszert megrendelése előtt 15 percet vártak, mert a felszolgáló telefonozott, de már ezért sem nagyon volt kedvük szólni.

Az említett olasz étteremlánccal házhoz szállítás alkalmaival is volt már többször panasz, elégetett pizza, letagadott rendelés stb., de a legnehezebb és legrosszabb szájízű tapasztalat mégis ez az ebéd volt.

Zsuzsi és családja

„A patinás vidéki étteremben a vár tövében, a sétálóutcáról belépve hangulatos, korhű kép fogadott” – meséli Zsuzsi, aki öttagú családjával érkezett turistaként egy finom ebédre. „Épp kezdtük levenni a kabátot, amikor érzékeltük, hogy a fűtés eléggé takarékon van, de dzsekiben csak nem lehet egy jót enni. A bejáratnál észleltünk egy nagy tévéképernyőt, gondoltam, ez majd leköti a gyerekeket nagy káosz esetén, de a monitor a tejes ebéd alatt csak bootolt. Érkezéskor az egyik pincér hölgy átadta a heti menüt tartalmazó étlapot, mire kolléganője kijött felvenni a rendelést, közölte, hogy nincs már menü.”

„Rajtunk kívül egyetlen asztalnál kávéztak ekkor, délidőben. Vagyis, ha el is fogyott már az eredetileg ebédre szánt menü, rosszul vette ki magát, hogy a két felszolgáló erről nem egyeztetett… À la carte rendeléskor végül az egyik fiatal hölgy megerősítette, hogy van májgombóc a húslevesben, de az mégis anélkül érkezett. Szóltunk, hogy olyat szerettünk volna” – meséli Zsuzsi. „A lé még hűlt az asztalon pár percig, mire külön tálkában megjöttek a gombócok is, amik az étlap szerint a leves tartozékai. Ennek ellenére a végén a számlán jól látható módon azonban végül mégis külön felszámoltak érte… A többszemélyes tálhoz tartozó tányérokat már akkor elkezdte összeszedni a kissé flegma személyzet, amikor a család több tagja még be sem fejezte az étkezést. Mondjuk, a sült csirkeszárnyak enyhén zöldes árnyalatúak voltak, így ahhoz amúgy sem volt senkinek kedve hozzányúlni.”

Zoltán és Attila családjai

Síelésből hazajövet a győri étterembe elcsigázottan betérő két családból álló társaság csak két külön asztalhoz tudott helyet foglalni, de már ez sem zavarta őket, Zoltán és Attila családjai annyira vágytak már a többórás téli autóút után egy jó meleg levesre és finom ebédre. Miután külön-külön helyet foglaltak, kirendelték a levest.

„A felszolgáló, aki kihozta, olyan ittas állapotban volt, hogy ha a lányom nem áll éppen fel, hogy mosdóba induljon, akkor biztosan az ölébe zúdítja a gőzölgő lét. Még most sem értem, hogy úszhattuk meg” – meséli az egyik édesapa.

A gyerekek és a család többi tagja már elkezdte enni a levest, amikor az édesapa még az útvonal utolsó részleteit tanulmányozta telefonján. A kicsik már akkor szóltak neki: „Apa, ez a leves büdös, ez tökre nem jó!” „Egyél csak, kisfiam, dehogynem jó az! Attól nősz nagyra. Jól fog esni a meleg lé, meg kell enni, amit kiszedtél” – szólt az atyai válasz, majd pötyögött tovább az édesapa telefonon egy pillanatot, letette, és nekilátott ő maga is. Az első kanalak után érezte, hogy a gyerekek nem túloztak, a leves romlott. „Azonnal tegyétek le a kanalat, ne egyetek belőle többet, ez romlott!” Felálltak az asztaloktól, odamentek a főpincérhez, közölték, hogy ők most távoznak, majd csalódottan elhagyták a helyiséget.